2024. március 28., csütörtök
NŐI LABDARÚGÁS – VB-SELEJTEZŐK

Szerb és magyar vereség a rajton

Kedden este a magyar és a szerb női labdarúgó-válogatott is megkezdte szereplését a 2019-es franciaországi világbajnokság selejtezőiben. A rajton mindkét csapatra nagyon nehéz feladat várt, a magyar együttes ugyanis a nyári, hollandiai Európa-bajnokság ezüstérmesét, Dániát fogadta, a szerb nemzeti tizenegy pedig a legutóbbi kontinensviadal meglepetéscsapata, Ausztria ellen próbált meg minél jobb eredményt elérni Kruševacon.

A Gyirmóton megrendezett magyar–dán mérkőzésen a vendégek büntetőből szereztek vezetést az első félidő derekán, a bátran focizó hazai csapat azonban a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Jakabfi Zsanett (Wolfsburg) tizenegyesgóljával egyenlíteni tudott a 41. percben. A hazai nézők még az egyenlítő találatot ünnepelték, amikor a skandinávok újra betaláltak, így a csapatok 2:1-es vendégvezetéssel térhettek pihenőre. A folytatásban Pernille Harderék nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, az erőtől duzzadó dán játékosok egyre többször átjátszották az erejével teljesen elkészülő magyar együttes védelmét, és a végén fölényes, 6:1-es győzelmet ünnepelhettek. „Az első félidőben nyújtott játékunkkal elégedett vagyok, a folytatásban azonban sajnos bebizonyosodott, hogy jelenleg csak 45 percet tudunk ilyen színvonalon focizni” – mondta a mérkőzés után Markó Edina, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A kruševaci Mladost-stadionban lejátszott szerb–osztrák összecsapás nem sok izgalmat hozott, a nyári Eb-n az elődöntőig menetelő osztrák válogatott ugyanis már az első játékrészben eldöntötte a három pont sorsát, Nina Burgerék 3:0-s előnnyel térhettek pihenőre. Fordulás után a vendégcsapat már nem erőltette a góllövést, a találkozón mesterhármast elérő Burger a bírói ráadásban állította be a 4:0-s végeredményt. A délvidéki focibarátok számára örömteli hír, hogy a szabadkai Spartacus védője, Vajda Orsolya kezdőként kapott helyet Goran Sretenović szövetségi kapitány együttesében. A magyarkanizsai Metalmania egykori labdarúgója a jobbhátvéd posztján kezdte a mérkőzést, és végig a pályán volt.

A keddi játéknap rangadóján az angol csapat fél tucat gólt rúgott az Eb-résztvevő oroszoknak, a nyolcszoros kontinensbajnok német együttes pedig csak öngóllal tudott nyerni Csehországban.