2024. március 28., csütörtök

Előadások a világ minden tájáról

24. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál

Szeptember 24-e és 29-e között Szabadkán megrendezésre kerül a 24. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál. A vasárnap kezdődő rendezvényről Slobodan Marković, a fesztivál igazgatója és szelektora, valamint Ilija Tatić, a Szabadkai Szabadegyetem igazgatója beszélt. A fesztivált többek között a művelődési minisztérium és Szabadka városa támogatja. Az előadások több helyszínen lesznek látogathatóak: a Gyermekszínházban, a Jadran színpadon és a Kosztolányi Színházban.
A szervezők kiemelték, hogy a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál nemcsak azért fontos, mert ez egy nemzetközi fesztivál, hanem mert ez egyben Szabadka várost népszerűsíti, valamint az itteni kultúrát.
Slobodan Marković, a fesztivál igazgatója beszélt a programról, és annak összetételéről.
– Eddig is szinte minden országból érkeztek előadások, Oroszországból, Iránból, Bulgáriából, Szerbia egész területéről, idén bővül egy új kontinenssel a program, hiszen Ausztráliából is érkezik fellépő. A versenyprogram nagyon színvonalas lesz. Fontos, hogy megrendezzük ezt a programot, hiszen ez tradíció és minőség, nagyon fontos a városnak.
A szervezők kiemelték, hogy bár idén több pénzt kaptak a fesztivál szervezésére, mint az előző évben, a költségvetés így is szűkösnek bizonyult.

Ilija Tatić, a Szabadkai Szabadegyetem igazgatója elmondta, hogy a program színvonalas, ám sajnos évről évre nehezebb megszervezni az anyagi problémák miatt. A fesztiválnak továbbá több kiadványa is van, ez idén sem marad el. Kiemelte azt is, hogy ez a fesztivál az egyik legfontosabb nemzetközi fesztivál a maga nemében, és ezért fontos, hogy ezt Szabadkán szervezik meg.