2024. április 20., szombat

Vučić Szerbiába invitálta Trumpot

A szerb államvezetés képviselői folytatják a találkozókat a külföldi kollégáikkal

Az ENSZ Közgyűlésének 72. ülésszakával párhuzamosan New Yorkban tegnap is folytatódtak a diplomáciai találkozók. Aleksandar Vučić szerb államfő közép-európai idő szerint kedden este részt vett a Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke által rendezett vacsorán, és Szerbiába invitálta az USA első emberét. „Szerbia? Jó ötlet.” – sajtóértesülések szerint így reagált Trump Vučić felvetésére. Szintén sajtóértesülések szerint a fogadáson Vučić és Trump több alkalommal is szóba elegyedett egymással, de egyelőre nem szivárgott ki, hogy miről beszélgettek.

A szerb államfő a továbbiakban egyebek mellett Federica Mogherinivel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, valamint Hashim Thaçi koszovói elnökkel találkozott. A brüsszeli párbeszéd szellemiségében a felek New Yorkban is a Belgrád és Pristina közötti kapcsolatok rendezéséről tárgyaltak, többek között a dialógus folytatását egyeztették. Mogherini rámutatott arra, hogy elismeréssel adózik a két államfő igyekezetéért. Szerbia és Koszovó előrehaladása az európai úton kapcsolataik rendezésének függvényében áll – nyomatékosította Mogherini, majd munkavacsorára hívta Vučićot és Thaçit.

Közép-európai idő szerint tegnap a kora délelőtti órákban vett részt Vučić a Bloomberg üzleti fórumán, amelyen Michael Bloomberggel, a Bloomberg alapítójával és Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel is beszélgetést folytatott. A fórum központi témája a globalizáció volt, illetve az ennek értelmében kialakuló új játékszabályok az üzleti életben.

Ivica Dačić, Szerbia külügyminisztere, miután Libanon, valamint Trinidad és Tobago diplomáciai vezetőivel találkozott, Andrej Plenković horvát kormányfővel ült néhány tárgyalóasztalhoz. A felek elsősorban a Szerbia és a Horvátország közötti bilaterális kapcsolatokat elemezték, majd megvitatták a balkáni régióban jellemző viszonyokat.

Dačić Vladimir Makeivel, Fehéroroszország külügyminiszterével is beszélgetett. Egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy a két ország közötti kapcsolatok kiemelkedőek, és mint azt a folytatásban aláhúzták, a jövőben is keresni kell az együttműködés elmélyítésének lehetőségét. Makei országa támogatásáról biztosította Szerbiát, kiemelvén, hogy a két ország közötti kapcsolatokat mindig is a baráti légkör jellemezte.

Evo Moralessal, Bolívia elnökével is beszélgetett a szerb diplomácia vezetője. Mindketten a két ország közötti kapcsolatok megerősítése mellett kötelezték el magukat.