2024. április 19., péntek

Nikolić még mindig a Morava–Vardar-csatornáról álmodik

Tomislav Nikolić, a Kínával és Oroszországgal való együttműködés koordinálására alakított nemzeti tanács elnöke kijelentette, hogy még mindig nem mondott le a görög Szalonikiig folyamatos belvízi hajózást lehetővé tevő Morava–Vardar-csatorna megépítésének ötletéről.

A Zorana Mihajlović építésügyi és közlekedési miniszterrel megejtett hétfői találkozóján a volt államfő kiemelte: Kína támogatja a projektumot, ha Macedónia és Görögország is egyetért ezzel. Ő maga is lobbizni fog a cél érdekében a szkopjei és az athéni illetékeseknél, a projektum megvalósíthatósági tanulmányát pedig hamarosan eljuttatja a kormányhoz és a szakminisztériumhoz.

Az építésügyi minisztériumnak a találkozóról kiadott közleménye szerint Nikolić megállapította, hogy ez a tárca Kínával és Oroszországgal építette ki üzleti kapcsolatainak a zömét, neki pedig az a vágya, hogy az általa vezetett nemzeti tanács támogatásával még több közös projektum jöjjön létre.

Mihajlović hangsúlyozta, hogy az Egy övezet, egy út globális projektum keretében Szerbiát választották a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország között megvalósuló összes projektum infrastrukturális központjává. Nikolić támogatta a miniszternek azt a kezdeményezését, hogy Belgrádban még az idén szervezzék meg Kína, valamint Közép- és Kelet-Európa 16 országa közlekedési és infrastrukturális minisztereinek a találkozóját.