2024. április 19., péntek

Tiszta vizet a pohárba!

A VSZL nagybecskereki városi bizottsága felelőtlenséggel vádolja az önkormányzati többséget, mivel a folyamatos ígérgetések ellenére a nagybecskerekieknek 13 év elteltével sincsen egészséges vezetékes vizük. Vladimir Milošev, a párt városi tanácsnoka szerint elfogadhatatlan, hogy a nagybecskereki vezetékes víz használata immár több mint egy évtizede tiltott, miközben nemrég Belgrádban majdnem kétmillió eurós, zenélő szökőkutat avattak fel.
A ligások emlékeztetnek, hogy a haladók által irányított önkormányzat a vízgyár üzembe helyezésének a határidejét folyamatosan halasztgatja. A szerződést 2015 februárjában írták alá, a vízgyár megépítésének a határideje pedig 2015. október 12-én járt le. Akkor az év végére, utána pedig 2016 végére jelentették be az üzembe helyezését. Végül 2017. június 15-én megkezdődött a berendezés próbaüzemeltetése. Akkor azt ígérték, hogy pár nap elteltével érzékelhető lesz a vezetékes víz minőségének a javulása, majd az elemzések után üzembe helyezik a vízgyárat. Július végéig három tesztelést végeztek el, és az eredmények azt mutatták, hogy a vízből sikerült eltávolítani az arzént és a többi káros anyagot is.
Mindezek ellenére 2017. szeptember 19-én sem ihatják a csapvizet a nagybecskerekiek. A VSZL emiatt azt követeli a helyi hatalom képviselőitől, hogy tegyék közzé, mi az oka a legújabb késésnek, és a haladók hogyan tervezik végérvényesen megoldani a problémát, amelynek szenvedő alanyai – immár több mint 13 éve – a nagybecskereki polgárok.
Nagybecskereken a megengedettnél nagyobb arzéntartalom miatt (10 mikrogramm helyett 150–250 mikrogramm arzén van egy liter a vízben) 2004 óta tilos a vezetékes víz használata. Egyébként a 42 vajdasági vízvezeték közül csak hétnek kifogástalan a vize. Közép-Bánátban a legrosszabb, ahol a vezetékes víz 96,4 százaléka vegyileg vagy mikrobiológiai szempontból nem megfelelő. A probléma Szerbia EU-csatlakozásának közeledtével került előtérbe.