2024. április 20., szombat
SZERKESZTŐSÉGI ÖSSZEFOGLALÓ

Megtartotta első őszi ülését az Országgyűlés

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalása megadta az alaphangot az Országgyűlés őszi ülésének, amely egyúttal kampánynyitó ülésnek is tekinthető, hiszen már csak  nyolc hónap választ el bennünket a tavaszi parlamenti választásoktól. Az ülésen a középpontban a bevándorlás és a kvóták és a nemzeti konzultáció kérdései álltak, tehát a kormánypártok által vitt témák uralták a nyitóülést.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

VONA ELSZÁMOLTATNA

Vona Gábor, a Jobbik elnöke Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva azt mondta: ha pártja nyeri a jövő évi választásokat, három fontos nemzetstratégiai lépésben azonnal lépnek majd. Ide sorolta az ország biztonságának javítását, „a politikusbűnözők” elszámoltatását és az ország gazdasági felemelését.

Az ellenzéki képviselő azt mondta, pártja hatalomra kerülése esetén marad a kerítés a határon, de még határőrség is lesz, és a „letelepedésikötvény-bizniszt” is eltörlik. A Jobbik megvédi az országot a migrációtól és a kvótáktól – hangsúlyozta.

Közölte azt is: pártja az elszámoltatást Orbán Viktorral fogja kezdeni, mert ő „a pókháló közepén a pók”. Szerinte Orbán Viktortól azt lehet megtanulni, hogyan nem szabad egy közösséget, egy országot vezetni. Adománynak nevezte azt, hogy a kormánypártok kétszer is kétharmados támogatáshoz jutottak, amellyel sok jót tehettek volna, szerinte azonban a hatalmas történelmi lehetőséggel Orbán Viktor visszaélt. Nem az országot emelte fel, hanem a korrupció szintjét emelte korábban nem látott magasságba – állította Vona Gábor.

AZ MSZP MÁSRÓL KONZULTÁLNA

Az MSZP szerint az embereket foglalkoztató valódi kérdésekről kellene szólnia a Fidesz által meghirdetett nemzeti konzultációnak. Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezetője azt mondta, a választókat az érdekli, miért nincs a falujukban háziorvos, miért kell a családtagjuknak külföldön dolgoznia, miért mindig a fideszes vállalkozó kapja a megrendelést.

A szocialista politikus szerint 2018-ban kormányváltás kell, amely után „igazságot tesznek” a közéletben, mert nem lehet, hogy Mészáros Lőrinc óránként 11 millió forintot keressen még akkor is, ha alszik.

Szerinte a nemzeti konzultáció nem más, mint „egy mocskos üzlet”, amivel a kormánypártiak barátai keresnek pénzt. Hozzátette: ez a konzultáció kísértetiesen hasonlít a tavalyi kvótareferendumra. Tóth Bertalan azt mondta, az MSZP kormányra kerülve adómentessé teszi a minimálbért, megduplázza a nyugdíjminimumot, igazságot tesz az energiaszámlákban, ingyenessé teszi az első diplomát.

AZ LMP: 2018 NEM A KERÍTÉSRŐL FOG SZÓLNI

Az LMP szerint a jövő évi választás egy valamiről fog szólni, arról, hogy a magyar emberek és Magyarország le tudják-e rázni az elmúlt harminc év politikáját. Szél Bernadett, az ellenzéki párt frakcióvezetője azt mondta, a 2018-as választás nem a kvótáról és nem a kerítésről fog szólni. A kerítést nem fogja senki lebontani, a kvótát pedig nem fogják bevezetni általános érvénnyel az Európai Unióban – fogalmazott az LMP-s politikus, aki szerint egyre inkább látszik: Magyarországot nem a Fidesz fogja megvédeni, hanem az LMP-nek kell ezt az országot megvédeni a Fidesztől.

Szél Bernadett azt mondta, a kormányfő mindenkivel harcol és háborúzik, ő azonban együttműködni akar.

A NYÍLT TÁRSADALOM PUSZTÍTÓ IDEOLÓGIÁJA

Harrach Péter azt mondta, hogy egyrészt nem szabad engedni, hogy egy bejövő kultúra eluralkodjon a saját kultúrán, másrészt kötelesség segítséget nyújtani az üldözötteknek. A helyzetet úgy magyarázta: egy erős közösségnek vannak közös normái, ünnepei, büszkesége van, s ha befogad valakit, annak felkínálja ezeket és az részévé válhat a társadalomnak.

De soha nem engedi meg azt – folytatta –, hogy a bejövő kultúra egyenrangú legyen a sajáttal, pláne nem, hogy eluralkodjon rajta.

Egy hanyatló közösségnek nincs erős identitása, de van egy önpusztító ideológiája, amit ma Európában a nyílt társadalom ideológiájának neveznek – mondta, hozzátéve: ez azt tanítja, hogy mindenki szabadon választhatja bármelyik kultúrát.

A kormánypárti politikus a Soros-terv önpusztító, nyílt társadalom ideológiájának megakadályozásával indokolta a nemzeti konzultációt.

FIDESZ: AZ ELLENZÉK MIGRÁNSPÁRTI

A Fidesz frakcióvezetője szerint „a Soros-terv” mindenki számára ismert, és jó lenne, ha végre az európai nemzetek – mint a lengyelek, a szlovákok, a csehek – a sarkukra állnának és azt mondanák: Európának a maga kezébe kell vennie a sorsát, ne amerikai tőzsdespekulánsok határozzák meg, hogy az itt élők kivel éljenek együtt.

Kósa Lajos azt mondta, nem meglepetés, hogy az ellenzék migráció- és bevándorláspárti, ezekben az ügyekben végig hazudtak. Kiemelve a szocialista képviselők által mondottakat, ezt azzal indokolta, hogy az ellenzék minden megszólalója tagadta a kötelező betelepítési kvóta létét, korábban pedig azt is tagadták, hogy a migráció létezne. Most a ma már mindenütt elérhető Soros-tervet tagadják, azt is tagadják, hogy Soros György valaha járt volna Magyarországon vagy az Európai Unióban – tette hozzá.

Kósa Lajos reagált a korrupciós vádakra is. Közölte, Magyarország valaha volt legnagyobb összegre elkövetett korrupciós ügye a négyes metró ügye. Arra kérte a szocialistákat, tegyenek beismerő vallomást erről a több mint 150 milliárd forintról. Hol a pénz maradéka? – firtatta. Hozzátette: a magyar demokrácia 27 éves történetében arra is csak egyszer volt példa, hogy egy magyar európai parlamenti (EP-) képviselőt egy kémügyben vonjanak eljárás alá. Megjegyezte, Kovács Bélának, a Jobbik EP-képviselőjének van egy kis korrupciós ügye is, de az mellékszál ahhoz képest, hogy „az oroszoknak kémkedett”.

Kósa Lajos szóvá tette azt is, hogy a tavaszi ülésszak végén az ellenzék volt az, amely nem szavazta meg a pártok fekete finanszírozását megakadályozó törvényt.