2024. március 28., csütörtök

Kupakmozaikkal a Guinness-rekordig

Az újvidéki városházán ünnepélyes keretek között aláírták az Újvidéki önkéntes szolgálat elnevezésű projektumot, amelyet a Novi Sad 2021 Alap (Európa Kulturális Fővárosa) és az OPENS (Európa Ifjúsági Fővárosa) valósít meg.

Újvidéken számos önkéntes akciót hajtottak végre az utóbbi időben, de az önkéntességi hálózatot nem fejlesztették a városban, így kevesen csatlakoztak a rendezvényekhez. Ebből kiindulva, a Novi Sad 2021 Alap és az OPENS együttes erővel egy városi önkéntes hálózat megszervezését kezdeményezik, amely az alapját képezi majd az újvidéki önkéntes szolgálat megalapításához. Az új szolgálat alkalmazkodik majd az újvidéki intézmények és hivatalok keresletéhez, valamint az újvidékiek szükségleteihez.

Első lépésként, szeptember 29-én és 30-án tartják meg a Mozaik Guinnessnek elnevezésű projektumot, amelyet a Kupakkal a mosolyig szervezet bonyolít le. Az akcióhoz számos polgári csoportosulás is csatlakozik.

– A Kupakkal a mosolyig elnevezésű akció nagyon szép példája az önkéntességnek, egy kis kezdeményezésből az önkéntesség segítségével egész mozgalom alakult ki. Éppen ezért választottuk ezt a mozgalmat partnerünknek, mert a múltban kiválóan megszervezték az önkéntes hálózatukat, és ezért döntöttünk úgy, hogy az Újvidéki önkéntes szolgálat részévé váljon – mondta Nemanja Milenković, a Novi Sad 2021 Alap igazgatója.

Vukašin Grozdanović, az OPENS 2019 koordinátora kifejtette, hogy ez nagyon jó esély arra, hogy egy színvonalas platformot építsenek, amely idővel az újvidéki önkormányzat részévé válhat, és amely az önkéntesség elvén alapulhat.

– Számunkra rendkívül fontos, hogy az önkéntességet megbecsüljék, és elismerjék a foglalkoztatás területén is, ez lehet az Újvidéki önkéntes szolgálat egyik alappillére – mondta Grozdanović.

Az önkéntesség értékét ma már nem lehet elvitatni, világszerte a társadalmi változások motorjaként tekintenek rá. Európában több mint 100 millió ember vállal önkéntes munkát, pl. Lengyelországban a lakosság 18 százaléka, Írországban és Németországban pedig a lakosság több mint 33 százaléka.