2024. március 28., csütörtök

Egyiptomban is atomerőművet épít Oroszország

Még az idén aláírhatják az Egyiptom első atomerőművének megépítéséről szóló keretszerződéseket – jelentette be az egyiptomi kormány a múlt héten. A szerződéseket már véglegesítették, de egyelőre az Államtanács vizsgálja azokat. Moszkva és Kairó 2015 novemberében kötött megállapodást az észak-afrikai atomerőmű megépítéséről és finanszírozásáról.

A létesítmény Egyiptom földközi-tengeri partvidékének ed-Dabaa régiójában épül fel, amely Kairótól mintegy 130 kilométerre északnyugatra található. Az atomerőműben összesen négy 1200 megawatt teljesítményű reaktor lesz.

Az al-Ahram napilap online kiadása szerint Egyiptom 25 milliárd dolláros kölcsönt kap Oroszországtól, hogy ebből fedezze az atomerőmű építési költségének 85 százalékát. A kölcsönt Kairónak 22 év alatt kell visszafizetnie, évi 3 százalékos kamattal. A törlesztést 2029-ben kell megkezdeni.

Az egyiptomi Orosz Alapítvány a Kultúráért és a Tudományért vezetője, Huszein es-Safi egy helyi televíziónak azt nyilatkozta: véleménye szerint addigra a dabaa-i erőmű 17 milliárd dolláros bevételt fog hajtani az egyiptomi kormánynak.

A szerződés aláírása az orosz-egyiptomi kapcsolatok jelentős előrelépését mutatja, amelyek megszenvedték, hogy Moszkva nem volt hajlandó újraindítani a légijáratokat Egyiptomba, miután 2015 októberében terrortámadás miatt lezuhant egy orosz utasszállító a Sínai-félsziget felett.

Talaat esz-Szewedi, a parlament ipari ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke azt mondta az Ahram Online-nak, hogy a szerződés aláírása után lehetőség nyílik arra, hogy Oroszország újraindítsa a légiközlekedést Egyiptom felé.

Már Mubarak is atomerőművet akart

Az észak-afrikai ország atomerőmű-építési tervei 1981-ig nyúlnak vissza. A programot azonban Kairó az 1986-os csernobili katasztrófa után leállította. A terveket 2006-ban vették ismét elő, és már folyamatban volt a tenderkiírás előkészítése, amikor 2011 februárjában megbukott Hoszni Mubarak elnök.

Az első dabaa-i reaktor megépítése kilenc éven belül elkezdődhet.

Más országokban is atomerőműveket épít Moszkva

Oroszország Jordániával már korábban aláírt egy 10 milliárd dolláros szerződést a királyság első nukleáris erőművének megépítéséről. Ezenkívül Iránnal is szerződtek két további atomerőmű építéséről.

A Roszatom orosz állami atomenergia vállalat a magyarországi Paksi Atomerőmű telephelyén jelenleg működő négy reaktorblokk jövőbeni pótlására két új, egyenként 1200 megawatt elektromos teljesítményű blokkot épít. Az erről szóló orosz-magyar kormányközi megállapodást, vagyis a Paks 2 tervét 2014 január közepén jelentették be.