2024. március 29., péntek

A jövő héten levéltári napok

A Szabadkai Történelmi Levéltár a jövő héten tartja meg tizedik nemzetközi levéltári nap összejövetelét, amelyen egyúttal megünneplik az intézmény fennállásának hetvenedik évfordulóját. Az idei tanácskozás A levéltár a kultúra, a tudomány és a közigazgatás háromszögében címet viseli. Az ünnepélyes megnyitóra szeptember 21-én, csütörtökön 11 órakor kerül sor a városháza nagytermében. Ezt követően bemutatják az intézmény történetét feldolgozó négynyelvű A mi hetven évünk című kiadványt, valamint virtuális kiállítást, illetve több beszámolót is hallhatnak az érdeklődők. Előadást tart többek között dr. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltára munkatársa, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke, dr. Aleksandra Kolaković, a belgrádi Politikatudományok Intézete munkatársa, Tánczos-Szabó Ágota, a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa és dr. Vlatka Lemić, a Horvát Nemzeti Levéltár szakembere, valamint rajtuk kívül több hazai és külföldi levéltár képviselője, akik a saját intézményük munkásságába nyújtanak betekintést az érdeklődők számára.

Az évforduló apropóján a levéltár egy díjat hozott létre, amit azok között osztanak ki, akik munkájukkal sokat tettek a levéltári hivatásért és a helytörténet feltárásáért. A díj Ulmer Gáspár nevét viseli. Az idei év díjazottja Apró Erzsébet, dr. Emil Libman és dr. Csúszó Dezső. A díjak átadására is a levéltári nap keretén belül kerül sor.

A nemzetközi találkozó második napján, pénteken Palicsra látogatnak a vendégek.