2024. március 29., péntek
Prosperitati – pályázatismertető Muzslyán

Szülőhelyhez kötni jövőnket

Nagybecskerek környékére 108 millió dinár támogatás érkezett – A pályázatok iránti érdeklődés Bánátban is nagy

A Prosperitati Alapítvány negyedik támogatási körében három pályázati lehetőség van: házvásárlást célzó, vissza nem térítendő támogatás, a mezőgazdasági földvásárlási hitel támogatása, valamint a mezőgazdasági és gazdasági fejlesztések támogatása. A részletek ismertetése lakossági fórumokon zajlik. Csütörtökön este a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület nagytermében tartottak egy ilyen találkozót.

Az érdeklődés Muzslyán is nagy volt (Fotó: Kecskés István)

Az érdeklődés Muzslyán is nagy volt (Fotó: Kecskés István)

A nagy érdeklődés mellett megtartott lakossági fórumon, amelyen ismertették a Prosperitati Alapítvány negyedik pályázati körének a részleteit, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a másfél év alatt megvalósított 6200 sikeres pályázat is azt mutatja, hogy – a nehézségek ellenére – az itteni magyar közösségben meg van az élni akarás vágya és a szellemi erő. Arra biztatott mindenkit, hogy a következő másfél évben is éljenek a pályázati lehetőségekkel. A pályázatok iránti érdeklődés Bánátban is nagy.
– Az előző pályázati körökben is nagyon sokan pályáztak. Szám szerint 205-en Nagybecskerek Város és önkormányzata területéről, a környező falvakból. Közülük 171-en nyertek, 108 millió dináros támogatás érkezett ebbe a bánsági magyar közösségbe, ami azt gondolom, hogy szép eredmény és jól teljesítettek a muzslyaiak és a szomszédok – mondta Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője.
Nagybecskerek Város magyarlakta falvait, Muzslyát, Lukácsfalvát és Szentmihályt elsősorban a kertészeiről ismerik. Ők a környező zöldségpiacok fő ellátói. Szarvák Oszkár muzslyai kertész és családja már sikeresen pályázott egy kétsoros palántázó gépre és sikerült egy egysoros újkrumpliszedő gépet is vásárolni. Ez utóbbinak köszönhetően kevesebb emberi munkaerő kell a krumpliszedéshez, gyorsabban fel tudják szedni és a termés gyorsabban a piacra kerül. A következőkben pedig egy hektáron fóliasátor létrehozására szeretnének pályázni.
A lukácsfalvi Balanyi Sándor biotermeléssel foglalkozik. A vegyszermentes termelésből pedig nem könnyű fennmaradni a piacon. Több munkával, csak kicsivel magasabb áron lehet értékesíteni az így megtermelt javakat. Ezért minden támogatás jól jön. Eddig két körben pályázott és mindkét alkalommal nyert is: négy magas fóliasátrat fel is állított a kertészetében és az új traktort is megvásárolta.
Bánátban sok az eladó ház. Ugyanakkor vannak fiatalok, akik házvásárlással szeretnék a szülőhelyükhöz kötni a jövőjüket. A muzslyai Juhász Törköly Krisztina családja eddig még nem pályázott, de a negyedik körben azt megteszi: fiatal házaspárként a férjével házat szeretnének vásárolni. Már meg is van a leendő otthonuk és bíznak abban, hogy sikeresen pályáznak majd. Szabadka, Óbecse és Muzslya után még nyolc lakossági fórum megtartására kerül sor, hogy élő szóban is ismertessék a pályázatok részleteit. Utána már csak a gazdálkodókon és a vállalkozókon múlik, hogy sikeresek lesznek-e a pályázatokon és, hogy a támogatásból növelik-e majd a gazdaságuk értékét.