2024. március 28., csütörtök

Pekingből Belgrádba repülővel

A legolcsóbb menettérti jegy 457 euróba kerül

Ma reggel 9 óra 14 perckor landolt a belgrádi Nikola Tesla Repülőtéren a Peking–Belgrád járat első repülője. Az első járatot több mint 20 kínai vállalkozó és számos gazdasági szervezet képviselője használta ki, hogy Belgrádba utazzon. A repülőt ünnepélyes keretek között Ana Brnabić kormányfő, Zorana Mihajlović építési, közlekedési és infrastruktúrával megbízott miniszter, valamint Li Man-csang, a Kínai Népköztársaság belgrádi nagykövete fogadta.

Vízsugárral köszöntötték az érkező gépet (Fotó: Beta)

Vízsugárral köszöntötték az érkező gépet (Fotó: Beta)

A Belgrád és Peking közötti repülőgépjárat egyelőre Prágán keresztül közlekedik. Heti kétszer lehet igénybe venni, hétfőn és pénteken. A következő évtől már direkt járatot indítanak a két város között.

Legutóbb a Belgrád–Peking vonalon 2000-ben indult repülő a Jat Airways szerbiai légitársaság szervezésében. A kormányfő kiemelte, 17 év után az új repülőgépjárat a két ország képviselőinek és a Hainan Airlines kínai légitársaság kemény munkájának eredménye, és reményét fejezte ki, hogy pár hónapon belül felállítják a két város közti direkt járatot is, mert, mint mondta, erre van erő és lehetőség.

– Szerbia kormánya hosszú távon stabil partnere marad Kínának európai vállalkozásaiban – emelte ki Ana Brnabić. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy Szerbia és Kína több mint hétmilliárd dollár értékű közös projektumot valósít meg, a kereskedelmi árucsere-forgalom az elmúlt hét hónapban 10 százalékkal nőtt, úgy, hogy Szerbia 134 százalékkal több árut szállít Kínába, mint korábban.

Zorana Mihajlović kiemelte, Szerbia és Kína számára is nagyon fontos nap volt ez, hiszen Belgrád és Peking soha korábban nem állt ilyen közel egymáshoz. Az első repülővel több mint 200 olyan utas érkezett, akik szeretnék jobban megismerni Szerbiát.

A Belgrád–Prága–Peking repülőút 12 és fél órát tart. A legolcsóbb menettérti jegy ezen a járaton 457 euróba kerül.