2021. december 7., kedd

Utcai kiállítás a zentai csatáról

Utcai kiállításra Zentán eddig nem volt példa, most viszont, a zentai csata 320. évfordulója alkalmából egy ilyen kiállítással is kedveskedtek a városlakóknak.

Fotó: Homolya Horváth Ágnes
Fotó: Homolya Horváth Ágnes

Akik eddig keveset tudtak a zentai csatáról, azok most a városháza elé kihelyezett kiállításon végighaladva minden fontos információt megtudhatnak a jelentős történelmi eseményről. Szinte pár perc alatt bejárható a tárlat, hiszen már a képek és az illusztrációk is sokatmondóak, aki viszont alaposabb, az el is olvashatja a mellékelt szövegeket. A szövegek négy nyelven: magyarul, szerbül, angolul és németül olvashatók. A tárlatot Tari László helytörténeti kutató állította össze, a szervezők pedig az önkormányzat, az idegenforgalmi szervezet és a levéltár.

Tari László kérdésünkre elmondta, hogy a kilenc pannóból álló tárlatot hiánypótló kiállításnak szánták, ugyanis ilyen egyszerűen, ilyen röviden és közérthetően eddig még nem mutatták be a csatát:

– Igaz, hogy Zentán történt a csata, mégis azt tapasztaltuk, hogy a helybéli lakosok jó része igen keveset tud erről a nagy jelentőségű történelmi eseményről, ezért úgy gondoltuk, kellene egy olyan kiállítás, mely röviden, tömören, ugyanakkor igényesen mutatja be az eseményeket. Azért utcai kiállítás, mert így nem kell rá külön készülni, bárki, aki arra jár, megállhat, és elolvashatja, végignézheti. Péntek óta állnak kint a pannók, és tényleg azt tapasztaljuk, hogy a járókelők megállnak, érdekesnek, figyelemfelkeltőnek találják, és a legtöbben végig is olvassák. A kiállítást úgy állítottam össze, hogy aki elolvassa, az teljes képet kap a csata előzményeiről, az ütközetről és a csata utáni történésekről is.