2024. április 19., péntek

Egyre többen jönnek

Megszaporodtak a migránsok Majdánynál – Nem merik egyedül iskolába küldeni a gyerekeket

A majdányi és a rábéi polgárok elmondása szerint egyre gyakrabban és egyre nagyobb létszámú migránscsoportok mutatkoznak a környéken. Általában az esti órákban a legnagyobb a mozgolódás, kisebb-nagyobb csoportok igyekeznek a magyar, illetve a román határ felé, hogy az éj leple alatt megpróbáljanak átjutni az Európai Unióba.

Papp Ilonka és családja Majdány északi szélén lakik, a gazdasági udvarban három kutya csahol, nem szeretik a migránsokat, legalábbis éjjel, amikor a ház mellett haladnak el a határ irányába, rendszeresen megugatják őket.

– Volt, amikor éjjel két órakor is felugattak a kutyák, ebből tudtuk, hogy mennek, vagy már visszafelé jönnek, nem tudjuk, de tény, hogy errefelé elég sűrű a gyalogosforgalom mostanság. Nem mondhatom, hogy zaklatnak bennünket, néha kérnek vizet, krumpliszedéskor odajöttek, és kértek krumplit, összeszedték, ami a föld tetején ott maradt, a fonnyadtakat. Igyekszünk nem venni róluk tudomást, hagyjuk, hogy hadd menjenek az útjukra. Ami kicsit zavar, hogy most már csapatostul jönnek, korábban egy elment bevásárolni, visszajött, és csöndben voltak a szomszédos romos házban. Most már elkezdték szedni a diót meg a gyümölcsöt. Úgy látszik, éhesebbek, bár a közelmúltban kaptak segélycsomagot, kiszedték belőle, ami nekik kellett, a többit odatették a bolt elé, hogy vigye, aki akarja – mondta Pappné.

Jobb békén hagyni a migránsokat, ha már a hatóság sem foglalkozik velük. Addig nincs is gond, amíg nem törik föl a faluszéli üres házakat. Kárt tesznek a gyümölcsösben, volt olyan háziasszony, aki söprűvel próbálta meg elkergetni a kertjéből.

A helyi közösség épületében több helybeli polgárral, köztük Szekeres Istvánnal beszélgettünk a migránshelyzetről:

– Naponta látjuk őket az utcán, senkitől sem zavartatva folyik a vándorlás. Volt rá példa, hogy a rendőrök összeszedték és kivitték őket a faluból, de nem tudnak velük mit kezdeni, újra visszajönnek, és egyre többen jönnek. Úgy látszik, közeleg a tél, és mielőbb át szeretnének jutni Magyarországra. Azt hiszik, itt könnyebb lesz átmenni, ha a kerítést megkerülve a román határrészen próbálkoznak. Nem is olyan régen a faluba lövések zaja hallatszott be. A román határőrök jól rájuk ijesztettek, egy ideig nem is jöttek nagyobb számban, de most egymást érik a fiatal férfiakból álló csoportok. Az iskola utáni második házba, Szabó Borbála üresen álló udvari épületébe is bementek, lefeszítették a lakatot. A tél közeledtével tüzelőre is szükségük lesz. Tavaly télen már megtapasztaltuk, hogy eltüzelnek minden éghetőt a régi, elhagyott épületek környékén.

– Majdány-Rábé helyi közösség polgárai, különösen a kisgyerekes szülők nem érzik biztonságban magukat. Hét kisdiákunk van az összevont tagozatban, akiket a szülők visznek és hoznak az iskolába. Nem merik egyedül elküldeni őket, bár még semmiféle komolyabb incidens vagy atrocitás nem történt, de a migránsok jelenléte feszültséget és félelmet kelt, a gyerekek nem mernek egyedül iskolába menni. Korábban ilyen gondunk nem volt – mondta Vass Verica, a helyi közösség alkalmazottja, aki a postai ügyeket, kifizetéseket, befizetéseket, nyugdíjakat is intézi.

A televíziónak nyilatkozó Fehér László elmondta, hogy több mint két tucat migráns hatolt be az üresen álló házába, nem ez volt az első eset, hogy a birtokán éjszakáztak, de korábban kevesebben voltak. Több alkalommal elzavarták őket, de visszatértek, még a padláson is aludtak. Az ajtót már nem is zárják, mert csak újból feltörnék, és még nagyobb kárt okoznának.

Úgy tűnik, egyelőre Majdány és Rábé lakóinak „együtt kell élniük” a migránsokkal, napi beszédtéma körükben, hogy kit milyen kellemetlenség ért a migránsok jelenléte miatt.

A lakatlan házakat gyakran feltörik a migránsok (Gergely József felvétele)

A lakatlan házakat gyakran feltörik a migránsok (Gergely József felvétele)

Nyitókép: A lakatlan házakat gyakran feltörik a migránsok (Gergely József felvétele)