2024. március 29., péntek

Belső leszámolás a haladó pártban

Amíg szendereg az ellenzék, addig a hatalom próbálja átvenni annak szerepét

Vladimir Đukanović, a Szerb Haladó Párt köztársasági parlamenti képviselője a Blic napilapban, Ellenzék a hatalom soraiban címmel megjelent szerzői szövegében lemondásra szólította fel Zorana Mihajlovićot, az SZHP elnökségi tagját, kormányalelnököt, közlekedési, építésügyi és infrastrukturális minisztert, mert mint kifejtette: párttársa „a kormány és annak elnöke, Ana Brnabić ellen tevékenykedik”. A politikus attól tart, hogy ha az SZHP elnöke, Aleksandar Vučić, ezúttal sem regulázza meg a „már korábban is botrányt botrányra halmozó” Mihajlovićot, akkor végzetes folyamatok visszafordíthatatlan sorozata veszi kezdetét.

Állítását, hogy párttársa a kormány ellen ügyködik, Đukanović azon sajtóértesülésekkel próbálta alátámasztani, amelyek szerint Mihajlović, közvetítő által, utasításokat adott Aleksandra Jerkovnak, a Demokrata Párt parlamenti képviselőjének, hogy miként bírálja a nemi egyenjogúságról szóló törvény parlamenti javaslatának vitája során Zoran Đorđević munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai minisztert. Mindemellett a sajtóértesülések arról is szót ejtenek, hogy Mihajlović a „miniszteri tisztséget ideiglenesen betöltő sofőrnek” nevezte Zoran Đorđevićet, emlékeztet írásában Đukanović.

– Ha igazak a szóban forgó sajtóértesülések, akkor a kormány említett alelnökének többé semmi helye a kormányban. Értékelésem szerint a sajtóban leközölt értesülésekkel kevesen mernének „játszadozni”, hiszen tudják, hogy hamis állítások közlése esetén az SZHP perre vinné az ügyet. Az erkölcs azt diktálja, hogy az említett személy mondjon le, hiszen nem ülhet a kormányban, miközben ellene ténykedik. Mellékesen nem számítok rá, hogy Mihajlović helyesen fog eljárni és lemond. Ami engem illet, az említett személy mostantól nem tagja a kormánynak, sőt, egy lapon említem Aleksandra Jerkovval, aki az aktuális kormány és a Szerb Haladó Párt ellenlábasa. Egyébként is, nem ez az első, az említett személyhez köthető botrány és értékelésem szerint Aleksandar Vučićnak már réges-régen meg kellett volna neki köszönnie az együttműködést. Ha ezúttal sem reagál, attól tartok, hogy olyan dolgok és botrányok szemtanúi leszünk, amelyekért már senki nem vállalhat felelősséget, vagyis a kormány elfogadhatatlan erőtlenségről lesz kénytelen tanúbizonyságot tenni, pontosabban Zorana Mihajlović bebizonyítja, hogy befolyásosabb mindenkinél az országban – fogalmaz Đukanović.