Hozzáadott értéket kell teremteni

Óbecsére csaknem 350 millió dinár támogatás került a Prosperitati Alapítvány pályázatainak köszönhetően

feró

2017. szeptember 13., 18:10

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Szabadka után Óbecsén is lakossági fórumon ismertették a Prosperitati Alapítvány negyedik pályázati körének a részleteit. A kedd esti rendezvény iránt akkora volt az érdeklődés, hogy zsúfolásig megtelt a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagyterme.

Az óbecsei lakossági fórumon több száz érdeklődő vett részt (Fotó: Csonka Róbert)

A Prosperitati Alapítvány eddigi sikereiről szólva Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke elmondta: az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb projektumáról, a vajdasági magyarság megmaradását és építkezését szolgáló programról van szó, amely a magyar kormány támogatása és a vajdasági magyarság összefogása nélkül nem jöhetett volna létre. Prof. dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottsági elnöke ennek kapcsán a hozzáadott érték megteremtésének a fontosságát emelte ki, szerinte ugyanis erre is számos lehetőséget adnak az alapítvány pályázatai. Kiemelte azt is, hogy az előző három körben Óbecsén 570-en nyertek összesen 350 millió dinár értékben támogatást, ami egyértelműen azt jelzi, hogy a községben nagyon komoly mezőgazdasági termelés folyik – ezért is válhatott a község a gazdaságfejlesztési stratégia részévé.
Nagy Miklós, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottsági tagja arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy már Óbecsén is dolgozik falugazdász, aki a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben várja az érdeklődőket kedden, szerdán és csütörtökön 8 és 13 óra között. Faragó Enikő a Prosperitati Alapítvány mellett minden egyéb pályázattal kapcsolatosan is felvilágosítással tud szolgálni a gazdáknak.

A Prosperitati Alapítvány munkatársai szerint a bankokat versenyeztetni kell (Fotó: Csonka Róbert)

Nagy Zita, a Prosperitati Alapítvány szabadkai irodavezetője szerint a falusi házak vásárlását célzó vissza nem térítendő támogatásokra szánt 620 millió forintnak megfelelő összeg nagyjából kétszáz házra lesz elegendő, a mezőgazdasági földvásárlási hitel kamattámogatására pedig 4,5 milliárd forintnyi összeget fordíthatnak majd. Ebben a konstrukcióban az önrész 25, a hitel 75 százalék lehet. A hitelfelvételre nyolc bankkal kötött megállapodást az alapítvány, ezeket a minél jobb feltételek érdekében érdemes a pályázóknak megversenyeztetniük.
A mezőgazdasági és gazdasági fejlesztések kombinált támogatására kiírt pályázaton mezőgazdászok és jogi személyek vehetnek részt, akiknek ehhez 25 százalékos önrésszel kell rendelkezniük, míg 35 százalék lesz a vissza nem térítendő és 40 százalék a banki hitel, de a további feltételek között szerepel még többek között a nettó értékekkel kalkulált üzleti terv, és egy a projektum megvalósításához kapcsolódóan bejelentett foglalkoztatott is.
A pályázatok beadási határideje november 30-a. Az óbecsei irodában a községbeli pályázók mellett most már csak a törökbecseieket fogadják, a szenttamási érdeklődők ezentúl Temerinben kapnak támogatást a pályázáshoz. A Prosperitati Alapítvány szeptember végéig további lakossági fórumokat tart – ezekről, valamint a pályázatokról a www.prosperitati.rs oldalon lehet tájékozódni.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap