2024. március 29., péntek
TENISZ

Krunić nyugdíjaztatta Datét

Aleksandra Krunić volt a 47 éves japán Kimiko Date utolsó ellenfele. A ranglistán egykor 4. helyezett japán, aki először 26 évesen vonult vissza, majd 38 évesen tért vissza, elhatározta, hogy a folytonos sérülések miatt végleg búcsút int a játéknak, és otthoni tornán, Tokióban szerepelt utoljára. Nem sikeresen, hisz 6:0, 6:0-ra veszített Krunić ellen, és a 49 perces mérkőzés során csak 13 pontot nyert.

Krunić a 2. fordulóban a ranglistán 50. amerikai Alison Riske-kel játszik, akitől eddigi egyetlen meccsükön 2013-ban Luxembourgban, a selejtező 1. fordulójában három játszmában kikapott.

Babos Tímea csak több mint kétórás csatában 5:4-es breakaránnyal győzte le Québecben az amerikai Jamie Loebet, és a 2. fordulóban a brit Naomi Broadyval találkozik, aki ellen 3:1-re vezet. Legutóbb áprilisban Monterreyben játszottak, és Babos 6:3, 6:2-re nyert.

Miközben Szerbia válogatottja Györe Lászlóval a csapatban már Lille-ben készül a Davis-kupa franciák elleni hétvégi találkozójára, a Banja Luka-i challengeren Nikola Milojević nyert, Peđa Krstin veszített a rajton, tegnap pedig a késő délutáni találkozón a 18 éves Miomir Kecmanović a két évvel idősebb és 275. spanyol Carlos Tabernerrel kezdett. Pályán volt még Danilo Petrović és a magyar Nagy Péter is. Ugyanakkor a székesfehérvári női ITF-tornán Bondár Anna folytatta a sikeres visszatérést, és táblára jutott.

QUÉBEC. – A női torna 1. fordulójában: Babos–Loeb 7:6, 5:7, 6:2, Min–Pegula 4:6, 6:4, 6:0, Eraković–Kudrjavceva 6:4, 6:1, Lepcsenko–Wozniak 6:1, 2:6, 6:1.

TOKIÓ. – A női torna 1. fordulójában: Krunić–Date 6:0, 6:0, Kato–Hibino 6:3, 6:4, Linette–Ozaki 6:1, 7:5.

BANJA LUKA. – A challenger 1. fordulójában: Milojević–Ghem 6:3, 2:6, 6:1, Arnaboldi–Krstin 5:7, 6:1, 6:3.

SZÉKESFEHÉRVÁR. – A női ITF-torna selejtezőjének döntőjében: Bondár–Berberović 7:6, 6:3.