2024. április 23., kedd
HORVÁT TENGERPARTI KÉPEK

Piros tengeralattjáró mint helyi attrakció

Azon töprengtem, míg a hegyről haladtunk lefelé a Sveti Filip és Jakov strandjára, megállva a Zvonimir király utca és az egykori adriai főút kereszteződésénél, várva a kézzel kezelhető lámpának a zöldre váltását és a tengernyi autó áradatának a csillapodását, hogy kit milyen hely vonz a tengerparton, és ez vajon mivel magyarázható.

A piros tengeralattjáró (Varjú Márta felvétele)

A piros tengeralattjáró (Varjú Márta felvétele)

Sveti Filip és Jakov hangulatos kikötője (Varjú Márta felvétele)

Sveti Filip és Jakov hangulatos kikötője (Varjú Márta felvétele)

Sylva asszony (Varjú Márta felvétele)

Sylva asszony (Varjú Márta felvétele)

Tömeg a strandon (Varjú Márta felvétele)

Tömeg a strandon (Varjú Márta felvétele)

A tengerparti sétány, a pálmafák még nem nőttek az égig (Varjú Márta felvétele)

A tengerparti sétány, a pálmafák még nem nőttek az égig (Varjú Márta felvétele)

Gombnyomásra kellett irányítani a lámpát, bizonyára azért, hogy a céltalan gyalogosközlekedés ne zavarja a közút forgalmát. Talán azzal is magyarázható, hogy év közben bizonyára jóval kisebb a sétálók jövése-menése, mint főszezonban, és akkor szabadabb a közlekedés. Szóval volt időm bőven elmerengeni, és arra jöttem rá, hogy nálam a kérdésre a válasz a gyerekkora vezethető vissza. Szinte óvodáskoromtól a gimnázium közepéig számomra a tengerpartot a Split melletti hét kaštel egyike, meggyőződésem szerint a legszebbike, Kaštel Kandelovac jelentette. A magyarkanizsai községi általános iskoláknak ott volt nyaralótáboruk, sátrakkal, faházikókkal felszerelve, s mi oda jártunk a nyári szünidőben. Ha az emlékezetem nem csal, legalább hétszer voltunk. Ott láttam meg először a tengert, s az a táj, a vidék, az illat, a környék és az az érzés ivódott belém, meghatározó, örökös tengerparti élményként.

A közelmúltig a görögországi Halkidiki félsziget első nyúlványán lévő Polichronóba jártunk üdülni, s most utólag rájöttem, hogy az sem volt véletlen, hiszen némi hasonlóság fedezhető fel Kaštel Kandelovac és Polichrono között. A Sveti Filipi és Jakov tengerpartja pedig egyértelműen akár az ikertestvére is lehetne az egykori nyaralóhelyünknek.

Szóval a napi 20-30 perces sétánk a strandig, hegynek le, aránylag érdekes és élvezetes volt, nem úgy, mint a visszafelé vezető út, fáradtan, éhesen, úgy éreztük, hogy egy enyhébb hegymászó túra elemeit is magában foglalja. Néhány napon ahhoz az elvhez tartottuk magunkat, hogy igyekeztünk mindig más útvonalon át az óvárost keresztül-kasul járva megközelíteni a strandot. Azért, hogy kíváncsiságunkat a korábban még felfedezetlen dolgok iránt csillapítsuk. Így bukkantunk rá menet közben egy parányi utazási irodára, ahova betértünk néha jövet-menet, mert vonzott bennünket a tetszetős berendezés, a kiállított régiségek, amik a tengerészeti múltat idézték fel, s az egyéni, kézzel készített  emléktárgyak ízlésessége is elnyerte tetszésünket. Emellett a folyton mosolygós, kedves irodavezető hölgynek is volt hozzánk néhány jó szava, még a propagandaanyagok és egyéb kínálat között keresgéltünk. Arra figyeltem fel, hogy egyik pillanatban csehül, a másikban németül, majd lengyelül és persze angolul beszélt, hol telefonon, hol élőben. Az újságírói kíváncsiságom nem nyughatott:

–  Hány nyelven beszél valójában? – kérdeztem tőle.

–  Cseh vagyok. Brnóból származom. Turisztikai főiskolát végeztem. Ide jöttem a kötelező nyári gyakorlatra életemben először, majd egy évre rá újra visszatértem Sveti Filipi és Jakovra. Itt ragadtam. Ennek az a története, hogy megismerkedtem a mostani párommal. Két gyermekünk született, s immár 12 éve együtt vezetjük az Agena idegenforgalmi ügynökséget – hadarta el egy szuszra Sylva Křižova, majd folytatta: – Cseh az anyanyelvem, szlovákul természetesen tudok, oroszul, lengyelül megértetem magam, a németet és az angolt magától értetődően ebben a szakmában beszélni kell, horvátul megtanultam, most pedig az olaszt sajátítom el – vágta rá, és én gyorsan összeszámoltam: nyolc nyelven beszél.

– Maga magyar? – kérdezett vissza.

– Igen – válaszoltam.

– Mondana néhány mondatot?

– Sveti Filip és Jakov egy gyönyörűséges tengerparti városka, ahol tiszta a tenger, csodálatos a strand, kellemes a légkör és igazán jól lehet pihenni, nyaralni – tettem eleget a kérésének. Mire ő nevetett, és bólogatott, majd ezt kérdezte tőlem:

– Nem jönne el nekünk kisegíteni? Rengeteg a magyar turista, s nálunk senki sem tud beszélni velük. Nagyon szép nyelv az önöké, de megtanulni szinte képtelenség.

–  Inkább arról szóljon a Magyar Szó olvasóinak – tettem hivatalossá a csevejnek indult barátkozást –, vajon miért kapta ez a kis város a Sveti Filip és Jakov nevet?

– A város története a IX. századra vezethető vissza, akkor már létezett fenn a hegyen egy kis település, Rogovo. Építettek ott egy templomot, amelyet Sveti Roknak neveztek el, ez körülbelül másfél kilométerre van a mai óvárostól. Valamikor a XVI. és a  XVII. században kezdtek a lakosok a hegyről lassan leszivárogni a tenger mellé. Érdekes megállapításra bukkantam, amiről később magam is meggyőződtem, hogy  nem tudtak úszni a dalmátok, és nem is fürödtek a tengerben, persze kivételt képeztek a halászok, akiknek ez, hogy úgy mondjuk, munkaköri kötelességük volt. Amikor én idekerültem, még akkor is azt tapasztaltam, hogy az idősebb hölgyek nemhogy úszni nem tudnak, hanem büszkén vallották, hogy sohasem mártóztak meg a tenger hűs vizében. Lassan kezdett lent a part mentén gyarapodni az épületek sora. Templomot is emeltek, s ekkortájt kapott új nevet a kis városka, két fivérről nevezték el. Jómódú nemesi család lehetett szó, és nem tudták eldönteni, hogy Filipről vagy Jakovról váljon-e ismertté ez a hely. Vajon ki határozott, hogy legyen Sveti Filip és Jakov, erről nem szól a legenda. De mindenesetre való igaz, a mai napig előszeretettel adják a helybeliek a fiúgyermekeknek e két keresztnév valamelyikét, s ha két fiú születik a családban, gyakran Filipnek és Jakovnak keresztelik őket. Egyébként Horvátországban, tapasztalatom szerint, a leggyakoribb férfinév az Ante és a Jakov, a női nevek között pedig az Ana és a Maria a legnépszerűbb.

– Az Agena utazási irodának mi a titka? Mivel csábítja a turistákat?

– Mi nem kimondottan elszállásolással foglalkozunk, bár ha ilyen kéréssel fordulnak hozzánk, természetesen szállodában, panzióban tudunk helyet foglalni a vendégeknek. Kempinggel nem foglalkozunk. A fő tevékenységünk a kirándulások, hajóutak szervezése. Bizonyára feltűnt önöknek a hajókikötőben állomásozó piros tengeralattjáró, azaz ahogy mi nevezzük, fél-tengeralattjáró, ez a mi különlegességünk, a férjem szabadalma és gyártmánya. Tíz-egynéhány évvel ezelőtt Japánban járt, és ott bukkant hasonlóra. Belemélyült a hajókészítés tudományába, s megszületett ez a piros csoda. Azért nevezzük fél-tengeralattjárónak, mert van olyan része, amely a tenger alatt hajózik, s onnan megcsodálható mindaz, amit a víz magában rejt, de van egy felső test is, ami a felszín fölé emelkedik. Meggyőződésünk volt, hogy a kettőt jó kombinálni, már csak azért is, hogy akik a bezártság érzését nem tudják elviselni, élvezhessék az utazást. Jó néhány tengeralattjárót eladtunk már. A szomszédos Biogradban lebeg egy a vízen, Pag szigetén is, de a Maldív-, Karibi-szigetekre és Görögországba is szállítottunk. Szóval ezzel szervezzük az érdeklődők részére a hajókirándulást, de nem ám a szokványos horvátországi-dalmát kínálattal élünk, ahova egyébként is könnyű eljutni, hanem mi az eddig felfedezetlen területekre juttatjuk el az érdeklődőket, mint amilyen Modrič, Zrmanj, a Pagi-öböl rejtelmei, Vrgadba eljárunk pecázni, és persze azért a Plitvice-i tavak egy részét, a Kornati-szigeteket és a krkai vízesést is bevettük a programunkban.

– Az idei nyár zsúfolt volt. Itt mekkora érdeklődés övezte az Agena utazási iroda kínálta lehetőségeket?

– Így augusztus közepén még nem készítettük el a mérleget, de már látszik, hogy jó nyarunk volt. A városkának 1200–1500 lakója van. Minden helybelire több mint 10 turista jutott ezen a nyáron. Szerintem 20–25 ezren megfordultak nálunk. Aki eljön erre a helyre egyszer, biztos, hogy visszatér, s előbb-utóbb feltűnik neki a piros tengeralattjáró, betér hozzánk, és persze sok a visszatérő vendék.

– Ezt látván biztos minden évben megújulnak, fejlesztésre is készülnek, mondjuk, beruházásra gondoltak európai uniós alapokból?

– Természetesen minden évben újítunk, s alakítjuk magunkat az igényekhez, de nem hinném, hogy az európai alapokhoz hozzá tudunk férni. Pl. Šibenik annak köszönheti, hogy az óvárost fel tudták újítani, hogy éltek ezzel a lehetőséggel. Talán valamennyi beruházásra volt lehetőség Sveti Filip és Jakov óvárosában is. De mi egyelőre ebben nem tudunk gondolkodni. A csodálatos természet adta lehetőséget viszont igyekszünk a lehető legjobban hasznosítani, és az idelátogatóknak megmutatni mindent, ami nálunk különleges, egyedi és gyönyörű.