2024. március 29., péntek

Egyoldalú párbeszéd

Rövidtávon és taktikai szempontból bölcs döntés volt, hogy a Vučić kezére játszó koszovói szerb politikusok részt vegyenek a koszovói kormánykoalícióban, értékelte a BIRN újságírója

Az úgynevezett belső párbeszéd Koszovóról nem létezik, közölte Slobodan Georgiev, a Balkáni Oknyomozó Újságírók Hálózatának (BIRN) újságírója, Aleksandar Vučić szerb államfő kedd esti sajtótájékoztatójára reagálva. Mint azt az N1 tv-nek nyilatkozva hozzátette, Aleksandar Vučić kizárólag önmagával, valamint szavazóival folytat párbeszédet.

Vučićtyal kapcsolatban különben is van egy hatalmas probléma, emelte ki Georgiev: „eljátszotta hitelességét, köpönyegforgató, aki szinte gondolkodás nélkül lemondott olyan tisztségekről, amelyeket korábban kulcsfontosságúnak nevezett”.

– Akármilyen is volt a korábbi hatalmi struktúra, az legalább tervekkel állt elő, parlamenti határozatokat fogadott el, vagyis tudtuk, hogy mik az elképzelései. A mostani hatalom egyik napról a másikra él, tervei nincsenek, legalábbis a közvélemény nem ismeri ezeket. Nem tudjuk, hogy mik a céljai, vagy milyen stratégia mentén próbálja megvalósítani ezeket. Sajtótájékoztatója során Vučić esetleg csak a szavazóit győzte meg, hogy minden a legnagyobb rendben van, hogy a szerb nemzet rendkívül ravasz, ő maga pedig egyenesen Miloš Obrenović. Arról viszont nem beszélt, hogy az erőtlen koszovói hatalom semmiféle változást nem fog kieszközölni, hosszútávon semmi nem történik. Rövidtávon és taktikailag persze bölcs döntés volt, hogy a Vučić kezére játszó koszovói szerb politikusok részt vegyenek a koszovói kormánykoalícióban, hosszútávú eredményekre azonban nem érdemes számítani. Amikor már jóval korábban bejelentik, hogy az ország elnöke népéhez szól, az ember arra számít, hogy egetrengetően fontos dolgot jelent majd be, ehhez képest szinte semmit nem tudtunk meg – fogalmazott Georgiev.

Az újságíró értékelése szerint Haradinaj miniszterelnöksége a Szerbia–Koszovó kapcsolatok, a Koszovón élő szerbek és Koszovó jövőjének szempontjából is kedvezőtlen, mivel ellentmondásos múltú és zsarolható személyről van szó, akit a következő időszakban bármikor letartóztathatnak. Nem valószínű, hogy a Brüsszelben zajló Belgrád–Pristina párbeszédben bármilyen előrelépés történik az új miniszterelnök hivatalba lépését követően, tette hozzá Georgiev.