2024. március 29., péntek

Már nyomják a sódert

Az utóbbi évtizedekben időnként megerősödött, majd időnként elhalkult, vagy simán csak közhelyessé vált a rigmusszerű szólam, miszerint a jövő a mezőgazdaságé. Ma már ott tartunk, hogy lényegében háború zajlik a termőföldért és az éltető vízért. A jövő valóban a mezőgazdaságé lesz, még akkor is, ha sikeresen megvalósul a hús laboratóriumi körülmények között történő mesterséges előállításának projektje. Ezt épp a közelmúltban harangoztak be, és ami valóban gyökeresen átalakíthatja mindazt, amit ma agrárium alatt értünk. Az állattenyésztésben és a növénytermesztésben is egészen biztosan teljesen új technológiák fognak elterjedni. Ennek ellenére mégis biztosan állítható, hogy a víz és a termőföld stratégiai jelentősége megmarad. Emellett olyan „hétköznapinak tetsző” nyersanyagok is stratégiai fontosságúvá váltak már mint a homok vagy a sóder.

A PRECÍZIÓS MEZŐGAZDASÁG

A precíziós mezőgazdaság gyors térhódítása már megkezdődött. Segítségével optimalizálni lehet az üzemanyag és a vegyszerek, vetőmagok felhasználását. Nem az cél, hogy egy adott területről minél többet tudjunk betakarítani, hanem az inputok és outputok függvényében a nyersanyagok és a terményárak bekalkulálása alapján az eredményt maximalizáljuk, azzal, hogy közben ügyelünk a talaj termékenységének megőrzésére. A mezőgazdaságban mindenképpen ez jelenti a jövőt. Aki továbbra is ragaszkodik a hagyományos módszerekhez, valószínűleg nem sokáig tud versenyképes maradni. Az informatikai fejlesztések az élet minden területén rohamosan terjednek. Szerbiában a stratégiailag fontos mezőgazdaság területére azonban csak lassan, akadozva szivárognak be. Ennek több oka is van. A családi gazdaságok elaprózottsága, a hagyományokhoz történő görcsös ragaszkodás, a képzési lehetőségek hiánya és a modern technológiák még mindig viszonylag magas ára egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelésben aprók az előrelépések. Versenyképes növénytermesztés és állattenyésztés nem képzelhető el a jövőben a korszerű technológiák alkalmazása nélkül. A mezőgazdasági termelés digitalizációs szintjének emelése nemcsak költségmegtakarítást, a hozamok mennyiségének növelését és a minőség javulását eredményezheti, de a környezetterhelés csökkentéséhez is hozzájárulhat. A fejlett országokban a termelők úgynevezett „zöld csomagos” állami támogatásként térítésmentesen juthatnak az agráriumban használatos alkalmazásokhoz, számítógépes programokhoz. Arra lehet számítani, hogy amint a klasszikus értelemben vett „parasztlogikával” is megéri majd a mezőgazdaságban az okostechnológiák alkalmazása, feltartóztathatatlanul el fognak terjedni.

HOMOK ÉS SÓDER A BIZNISZ

Azt hittük, homokból és sóderból sosem lesz hiány. Az emberi civilizáció azonban éppen olyan irányban fejlődik, hogy az édesvíz után a homok lett a legkeresettebb természeti erőforrás. Nagy üzlet van benne máris! Ennek egy biztos jele, hogy a világ különböző részeiben szervezett bűnözői csoportok, úgynevezett sóder- és homokmaffiák ütötték fel a fejüket. A legnagyobb homokimportőrök között pedig ott vannak a gazdag sivatagi országok is. Ez nem is nagy újdonság. Az ENSZ egyik 2014-es tanulmánya szerint a homok a sóderrel együtt a legnagyobb mennyiségekben kitermelt nyersanyag. Értékben még nem, de mennyiségi szempontból az összes kitermelt nyersanyagok 85 százalékát a sóder és a homok képezi. A kitermelt mennyiségek zömét az építőiparban hasznosítják, de az üveggyártásban és az elektronikai iparban is széles körű a felhasználása. Az amerikai palagáz- és palaolaj-termelők vízzel és különböző vegyszerekkel kevert homokot használnak a kitermelés során. A kereslet gyorsan nő, a kínálat pedig szűkül. A 2016-ban jegyzett 15-20 dolláros tonnánkénti homokár Amerikában elérte a 40 dollárt, de Ázsia a homok és a sóder legnagyobb „fogyasztója”, a 2016-ban kitermelt mintegy 14 milliárd tonnányi homok 70 százalékát ugyanis ott használták fel, zömét az építőiparban fokozott aktivitást mutató Kína. Homokból azonban nem csupán épületek, utak, hidak készülnek. Szingapúr 20 százalékkal növelte a saját szárazföldi területeit úgy, hogy homokból mesterségesen megépítette. Kína és Japán is homokból építi folyamatosan a mesterséges szigeteit. A gazdag arab országokban zajló hatalmas építkezésekhez is rengeteg jó minőségű nyersanyagra van szükség. A közel-keleti országok is behozatalra szorulnak, mert a sivatagi homok túl apró, és nem megfelelő az összetétele sem, hogy építkezések alapanyagául használhassák. Az arab országok ma már Ausztráliából importálnak homokot, hatalmas mennyiségekben. Egyes országok már arra kényszerültek, hogy szigorúan korlátozzák a kitermelését. A fokozott kitermelés pedig már környezetvédelmi problémákat okoz. A különféle alvilági hálózatok is felfigyeltek a nagy üzletre, párhuzamosan zajlik az illegális kitermelés, illegális forgalmazás, csempészés. Félő, hogy a jövőben homokhiányra és ebből eredően tartósan magas homokárakkal kell számolni.