2024. március 28., csütörtök
MIGRÁNS GYEREKEK AZ ISKOLAPADBAN

Tiltakozó szülők

A Šid melletti falvakban a szülők azt várják, a minisztérium orvosolja a helyzetet

Szeptembertől a menedékkérő gyermekek iskolapadba ülnek Szerbia- szerte, hogy diáktársaikkal együtt tanuljanak. A szerb nyelvet intenzíven tanulják majd, míg a többi tárgyat a társaikkal együtt. A befogadóközpontokhoz közeli általános iskolákba indulnak a diákok szeptembertől. Iskolaeszközöket és felszerelést az iskolába érkezéskor kapnak majd. Zoran Đorđević munkaügyi miniszter kiemelte, hogy ez azért is fontos, hogy Szerbiában egy gyerek se legyen hátrányosan megkülönböztetve, és többek között ezért van szükség a menekült gyermekek oktatására, valamint Szerbiában mindenki köteles az általános iskolát elvégezni. Az iskola mindezek mellett segítené a bevándorló gyermekek integrálódását is.
A legtöbb migráns gyerek Belgrádban és Šid környékén indult el iskolába.
A szerémségi Šidhez tartozó Adaševcin és Višnjićevón a szülők tiltakozásba kezdtek, mert nem szeretnék, ha a gyermekeik egy osztályba járnának a migráns gyermekekkel. Mint a Magyar Televízió 1-es csatornája és a szerbiai N1 híradásából értesülhettünk róla, a szülők elsődleges aggodalma az, hogy mivel a bevándorló gyermekek nem beszélik a nyelvet, ők több külön figyelmet igényelnének, ami a többi diák lemaradását eredményezné. A szülők demonstrálnak és aláírást gyűjtenek, a tiltakozást addig folytatják, amíg a helyzetet az oktatási minisztérium nem orvosolja.