2024. április 18., csütörtök

A diákok megismerik Vajdaságot

Az MNT osztálykirándulás-programja révén kúlai, doroszlói és bácsgyulafalvi tanulók érkeztek Szabadkára

Szeptember 11-e és október 10-e között 1682 harmadik osztályos magyar ajkú diák vehet részt a Magyar Nemzeti Tanács által szervezett kirándulás-sorozaton, tagozatonként egy-egy úti céllal. Ahol a tagozatok össze vannak vonva, ott első osztályos diákok is részt vesznek a programban. A gyermekek Szabadkát, Palicsot, Újvidéket és Péterváradot, Zentát, valamint Zombort, Doroszlót és a bácsi várat tekinthetik meg. A kirándulók útikalauzt kapnak ajándékba, amelyben a kirándulással kapcsolatos érdekességek találhatóak meg.

Az első csoport 27 diákkal tegnap érkezett Szabadkára, a kúlai Petőfi Brigád Általános Iskolából 12 diákkal, a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskolából szintén 12 diákkal, míg a bácsgyulafalvi Kis Ferenc Általános Iskolából 3 diákkal. A kirándulásra elkísérte őket Petkovics Márta is, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja:
– Zömében harmadik osztályos gyerekek vesznek részt a kirándulássorozaton. A diákok a 4 helyszín egyikére látogatnak el. A tavalyihoz képest két úti céllal bővült a kirándulás, Zentával és Nyugat-Bácskával, mivel idén 320 éves a zentai csata, és A zentai csata című festmény pedig Nyugat-Bácskában található. Fontosnak tartjuk, hogy a diákok megismerjék a szórványt is. Abban, hogy melyik csoportot hova irányítjuk, több szempontot is figyelembe vettünk – mondta Petkovics Márta.
– A tavalyihoz képest ami még újdonság, az az, hogy megjelentettünk egy útikalauzt, amit fiatal szerzők illusztráltak, Brenner János szerkesztésével, ezt a gyerekek ajándékba kapják. Mók, a róka vezeti a diákokat ebben az interaktív kiadványban, és különböző emlékeztetőkön keresztül segít feldolgozni a kirándulás tartalmát is. Ugyanis a kirándulás a hazatéréssel nincs befejezve, mert a látottakat, hallottakat utólag a tanítók a diákokkal az iskolában fogják feldolgozni. Továbbá, van egy versenyünk is, hiszen az az osztály, amely a legérdekesebb és legszebb 10 oldalas leporellót készíti a kirándulásról, és ezt beküldi nekünk a Magyar Nemzeti Tanács irodájába, az nyer egy interaktív táblát az iskolájának. Ezzel próbáljuk motiválni őket arra, hogy tegyenek a közösségért. A kirándulással az a célunk, hogy megismertessük a diákokkal a vajdasági vidéket, kultúrát és történelmet, aminek nagy hagyománya és múltja van.
Az idegenvezető, Tóth Borisz látta el a gyerekeket információkkal a túra alatt.
– Megmutatjuk nekik délvidék legszebb tájait és neves vidékeit. Idegenvezetőként arra törekszem, hogy a korosztályuknak megfelelő információkkal ismertessem meg őket. Szabadkán a városházát, a könyvtárat, a szökőkutat és a Ferencesek templomát mutatjuk meg nekik. Ezek olyan helyek, amelyek most még csak érdekesek, később viszont már használni fogják őket, és nem csak turistaként látogatják majd ezeket. Így reméljük, hogy majd amikor nagyobbak lesznek, az ajándék könyvecske által eszükbe fog jutni, hogy gyerekként megismerték, körbejárták ezeket a helyeket. A gyerekek egyébként nagyon lelkesek, már a buszba ülés pillanatától úgy tekintenek a kirándulásra, mint egy ajándékra, mi pedig arra törekszünk, hogy hasznos információkkal és jó emlékekkel ajándékozzuk meg őket.
A gyerekek nyüzsögve, vidáman járták körbe a kék szökőkutat és a városházát.
– Nagyon jól érezzük magunkat. Legjobban a szökőkút és a színház tetszik eddig, de nagyon várjuk az állatkertet is – sorolták élményeiket a kisdiákok.
A programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.