2024. április 18., csütörtök

Szerbiának is van Trumpja

Bogoljub Karić legújabb célkitűzése a miniszterelnöki bársonyszék meghódítása

A közvélemény szinte még meg sem feledkezett a több hónapon át tartó, sok hűhó semmiért fedőnév alatt zajlott országos rejtvényfejtésről, hogy ki is lesz Szerbia következő miniszterelnöke, Bogoljub Karić, a Szerbia Ereje Mozgalom elnöke, üzletember úgy véli, éppen itt volt az ideje feleleveníteni a témát, ezért bejelentette, hogy kormányfő szeretne lenni. Karić, aki az ellene – hivatali visszaélés miatt –  folytatott büntetőeljárás okán szinte egy évtizedig szökésben volt, tavaly év végén tért vissza Szerbiába, miután elévülés miatt megszüntették az eljárást.

Fotó: Beta/AP

Fotó: Beta/AP

Az a célja, hogy elnyerje a miniszterelnöki tisztséget, és ennek érdekében mindent megtesz – húzta alá Karić, majd újságírói kérdésre válaszolva elismerte, hogy ezen ambícióit egyelőre nem osztotta meg Aleksandar Vučić szerb államfővel, a Szerb Haladó Párt elnökével, mert mint kifejtette: „Vučić elfoglalt ember, az ország vezetésével foglalkozik, és egyébként is indokolatlan lenne erről beszélgetnie az államfővel.”

– Nem Ana Brnabićtól kívánom megszerezni a miniszterelnöki tisztséget. Türelmes ember vagyok, nem esik nehezemre várni, az én időm csak most jön el – közölte Karić, majd cáfolta a sajtóértesüléseket, hogy a Belgrádi Mezőgazdasági Szövetkezet (PKB) miatt vitában áll Aleksandar Vučićtyal. Az igaz, hogy érdekelt lenne a PKB magánosításában, az államvezetés képviselői közül azonban egyelőre senkivel nem beszélgetett a terveiről – emelte ki Karić, majd kifejtette, hogy komoly üzletember, a szerbiai Trump, és meg sem fordult a fejében, hogy bárki is ajándékként kínáljon fel neki egy állami vállalatot.