2024. március 28., csütörtök

Nyereséges közvállalatok Adán

Megválasztották a nemzetek közötti kapcsolatügyi tanácsot

Az adai képviselő-testület a csütörtök esti ülésén megszavazta Ada község 2016-os költségvetésének a zárszámadást, valamint elfogadta az idei költségvetés hathavi megvalósulásáról szóló jelentést. Eszerint június végéig a 701 millió dinárra tervezett költségvetésben a kiadások és bevételek 40,73 százalékban valósultak meg, vagyis 261,5 millió dinár értékben.

A képviselők elfogadták a Standard közművesítési közvállalat 2016-os ügyviteli jelentését, amely szerint a cég 1,2 millió dinár nyereséget valósított meg. A testület megszavazta az Adica üdültetési közvállalat 2016-os ügyviteli jelentését is, amely alapján a közvállalat nyeresége 54 137 dinár. A képviselők jóváhagyták mindkét közvállalat esetében a könyvvizsgáló cégek jelentését a tavalyi pénzügyvitelről. Továbbá a testület döntött a közvállalatok nyereségének az elosztásról: a nyereség fele az alapítót, Ada község önkormányzatát illeti meg, a másik fele pedig marad a cégeknél.

A képviselő-testület titkos szavazással megválasztotta Ada község nemzetek közötti kapcsolatügyi tanácsának tagjait. A képviselők összesen tizenhárom szerb, magyar és roma nemzetiségű személy közül választották ki a tanács két szerb, három magyar és egy roma tagját. A tanács tagjai: Zoran Stančulov, Stojan Vorgić, Varga Elfride, Nagy Alfréd, Péterfalvi Attila, Vladimir Jovanović. Emellett a képviselők a Čika Jova Zmaj Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatóbizottságába két új személyt neveztek ki a régiek helyére. Így Budai Bakai Ilona és Vastag Oszkár helyére Rigó Pál Zsófia és Mészáros Réka került az igazgatóbizottságba.

Végezetül a testület megszavazta az idei mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó programot, amelyre 2,8 millió dinárt terveztek a 2017-es községi költségvetésben.