Izland testközelből

A topolyai Nikolovics Alíz két gyermekével három hónapot élt és dolgozott a tűz és jég országában

Kiss Zoltán

2017. szeptember 10., 17:55

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Napjainkban egyre többen döntenek úgy, hogy a jobb megélhetés reményében hazájuktól távol, idegen földön próbálnak munkát vállalni, felvállalva az ismeretlen, sokszor rögös út esetleges buktatóit is. A közelmúltban egy topolyai kétgyermekes anyuka, Nikolovics Alíz is úgy döntött, hogy nekivágnak a nagyvilágnak. Választása nem egy közeli országra esett, ahol a legtöbb vajdasági vendégmunkás él és dolgozik, hanem egy számunkra kevésbé felfedezett vidékre – az északi Izlandra.

Indulás előtti dilemma: – Mi vár ott ránk?

Indulás előtti dilemma: – Mi vár ott ránk?

• Mikor fogalmazódott meg benned ez a lépés?

– Kezdeném talán azzal, hogy miért kellett elmennünk. Sajnos köztudott, hogy egy vajdasági egészségügyi nővér az itteni fizetésből eléggé nehezen él meg, főleg, ha egyedülálló anyuka, mint én is. Amíg külföldön minden gond nélkül el tudja tartani két gyermekét, addig nálunk napról napra meg kell vívni harcát a túlélésért. Nagyon nehéz a gyermekünknek nemet mondani, akár még egy osztálykirándulásra is, akár egyéb dologról van szó. Időközben a ház is ment tönkre a fejünk fölött. A kényszerhelyzet hozta meg a döntést. A magyar állampolgárság megszerzése után még eszembe se jutott egy olyan távoli ország, mint Izland. Arra gondoltam, hogy idővel megpróbálkozom ausztriai, vagy németországi idősgondozással. Már el is kezdtem tanulni németül.

• Hogy jött a képbe mégis a tűz és jég országa?

–  Az év elején jött egy olyan ajánlat a testvérem lányától, hogy lehetőség van idénymunkát vállalni Izlandon három hónapra. Addig-addig halogattam a döntést, hogy már csak három hetem maradt dönteni. Akkor összeültünk a gyerekekkel megtárgyalni a dolgot. Döntenem kellett: vagy felmondok tizenhét munkaév után és otthagyom azt a munkát, amit nagyon szeretek, vagy ülök tovább a kis meleg helyemen és nem haladok semmire. Mivel akkor már fizetetlen szabadságot nem kaphattam az egészségházban, mert kevesen voltunk az osztályon, ezért nem maradt más hátra, mint a legnehezebb döntés, a felmondás. A gyerekek bevállalták, hogy megszakítják a tanévet még annak árán is, ha majd később meg kell ismételniük azt az évet. A lányom, Szofika, tizenhat és fél éves volt akkor, és ő is bevállalta, hogy lehetőségeihez mérten ő is dolgozni fog velem. Fiam, Igor, tizennégy éves volt, amikor elindultunk. Nem volt könnyű döntés. Tele voltam kétségekkel. Állandóan az járt a fejemben, hogy mi lesz, ha ez történik, mi lesz, ha az történik velünk útközben, a repülőúton, vagy már ha ott leszünk abban a távoli országban, hogyan fogunk ott megélni…

A híres izlandi pónik élvezik népszerűségüket

A híres izlandi pónik élvezik népszerűségüket

• Eljött az utazás napja, szerencsésen megérkeztetek Izlandra. Milyenek voltak az első élményeitek?

– Az első meglepetés az elszállásolásnál ért bennünket, hiszen mindössze negyvennyolc négyzetméteren laktunk öten, egy szobában hárman. Na most akinek van két kamasz gyereke, az el tudja képzelni, hogy milyen lehet, főleg idegen országban, idegen helyen, egy szobában együtt élni három hónapon keresztül. Végül kénytelenek voltunk beletörődni a helyzetbe.

• Sikerült mindjárt munkát találnod?

– Biztos munkahelyre mentünk. Este fél hétkor érkeztünk meg és másnap reggel fél ötkor már mentünk dolgozni. A keflaviki repülőtérnek van egy nagy autókölcsönzője autómosóval, és ott azonnal tudtunk kezdeni a lányommal. Ott mostuk az autókat napi tizenkét órában. Megjegyzem nem volt ez olyan katasztrofális, mert egy hónapban 15–16 napot dolgoztunk. A fiam egyedül volt otthon, mi a lányommal váltott váltásban dolgoztunk, úgyhogy a három hónap alatt alig találkoztunk. Nem volt könnyű átállni egy ilyen munkára a nővéri munka után, de lebegett előttem egy cél, ami mindenképpen motivált. A házfelújítást tűztem ki a legfőbb célnak, illetve lányomnak volt egy régi vágya, amit megígértem, hogy megkap, ha visszajövünk. Amikor van egy ilyen eltökélt szándéka, célja az embernek, akkor sok nehézséget le tud küzdeni.

Az ember háta mögött egy álomvilág, előtte a való világ.

Az ember háta mögött egy álomvilág, előtte a való világ.

• Milyen ország Izland egy vajdasági ember szemszögéből?

– Az első benyomás, mintha a Marsra érkeztünk volna…Viccet félretéve, első látásra valóban furcsa, viszont a levegő kristálytiszta. Az egész Izlandnak mindössze 300 000 lakosa van, az is a déli részen, Keflavik se nagy város, körülbelül akkora, mint Topolya. A vidék gyönyörű, a házak jellegzetesek, de igen tetszetősek. A házunktól ötszáz méterre volt az óceánpart, a sóillat állandóan érződött. Reggel nem az itthon megszokott rigóénekre, hanem a sirályok hangjára ébredtünk. Érdekes volt az is, hogy mi abban az időszakban voltunk ott, amikor fél évig nem megy le a Nap. Volt egy kis keveredés az alvással. Nem volt könnyű megszokni. Lestük egész éjszaka, hogy tényleg nem megy le a Nap? És tényleg nem megy le. Szemvédőkben aludtunk, de igazán azok se sokat segítettek. Szerencsére szabadnapjainkon tudtunk kirándulni is egy kicsit. Vendéglátóink elvittek bennünket a legszebb helyekre a környéken. Nagyon emlékezetes kirándulások voltak. Vörös hegységek, holdbéli tájak, zöld mohás hegyoldalak váltják egymást. Érdekes, hogy autózol két óra hosszát, és akkor feltűnik egy ház, szinte a semmiben. Számunkra szokatlan volt az erős szél, ami ott szinte mindennapos. Eléggé erősek ezek a szelek, és a házakat is úgy alakítják ki, hogy ellenálljanak az időjárás viszontagságainak. Van egy ünnepük, május 21-e, amikor az izlandi nyarat ünneplik. Ilyenkor nem dolgozik senki. Mi éppen dolgoztunk, de azt duplán fizették. Az ottani nyáron a hőmérséklet 13 fok körül alakul. Kétszer volt 17 fok a három hónap alatt. Ami a munkát illeti, az akad bőven, sőt munkaerőhiánnyal küzdenek, viszont nagy probléma, hogy nagyon kevés, ezért drága is a lakás. Aki talál munkát, de nem talál lakást, az ne is induljon el.

• A gyerekek hogyan tudtak beilleszkedni ebbe a világba?

– A lányom dolgozott, a fiamat pedig gyorsan bevették az iskolába, annak ellenére, hogy nem beszél idegen nyelveket, a tanítás pedig izlandi nyelven folyt, némi kis angol fordítással. Járt az iskolába, de egy szót nem értett, illetve a végére már egészen jól megértette magát. Az ottani iskolarendszer egyébként teljesen eltér a miénktől. Már annyira laza, hogy talán az is túlzás, ellentétben az itteni erőltetettel, ami szerintem a másik véglet. Nyolctól kettőig van a tanítás, azzal, hogy mindjárt reggeli szünettel kezdenek, déltől egyig pedig ebédszünet van. Az oktatás teljesen kötetlen, van öt, vagy hat szabadon választott tantárgy, amiben benne van az amerikai focitól kezdve az úszásig sok minden. Az iskola épülete össze van kötve egy hatalmas wellnesscentrummal, egy úszómedencével. Van főzésóra, háztartástan, hímzés, kötés, barkácsolás, rajzolás, zene. Ezenkívül van a négy fő tantárgy: az izlandi, a matek, ami jóval könnyebb, mint nálunk, a dán, ami Igornak nem volt kötelező, a történelem, ami úgy zajlott, hogy megkérdezte a tanár a gyerekeket, hogy milyen történelmi videót szeretnének nézni és akkor azt nézték. Minden folyosó végén van pihenőszoba, ahol szinte mindig valaki feküdt, tévézett, ha kifáradt véletlenül a nagy tanulásban. Ugyanúgy minden szinten van egy pszichológus, ahova bármilyen kérdéssel el lehet menni. Természetesen náluk már nincsenek füzetek és könyvek, iPad-en dolgoznak. A gyerekeket mindennap értékeli a tanár és ezt elküldi e-mailben a szülőnek.

A sziget minden napra tartogat egy természeti csodát.

A sziget minden napra tartogat egy természeti csodát.

• Milyenek a munkaföltételek és az ügyintézés?

– Ott sem könnyű dolgok ezek. Nekem nem volt különösebb problémám elintézni a személyi számot. Egy hét alatt megkaptam. Azt mondák, hogy a gyerekeknek se lesz semmilyen probléma, utánam automatikusan megkapják, viszont a lányomnak nem sikerült elintéznünk. A főnök volt ezért a felelős, mert mindent a cégnek kellett volna rendeznie. Ezt elmulasztották, ezért ő nem kaphatta meg az első fizetést. Utána viszont mindenféle papírt kértek tőlünk, még arról is, hogy én elvált vagyok, de semmilyen okmány nem lehetett rlgebbi három hónapnál. Persze mindent angol nyelven kértek. Akkor itthon a testvérem szaladgált és intézte a dolgokat. Végül sikerült, hála neki. Beadtuk a papírokat a főnöknek, aki ismét csak elfelejtette átküldeni az illetékes hatóságoknak. Akkor felkerestem az izlandi magyarok csoportját az interneten, akik kiokosítottak, hogy 80 euróért meg lehet venni a személyi számot az első bankban. Tehát ez is gyorsan megoldódott. A munkaföltételekről annyit, hogy volt kinti és benti mosó. El lehet képzelni, hogy a mostoha, hideg, szeles körülmények között milyen lehetett a kinti. Nem dicsekvésképpen mondom, de velünk meg voltak elégedve, akkor, amikor mellettünk nem egy hazánkfia két és fél három órát bírt ki, volt, aki 3-4 napot és feladta. Egy váltás alatt tizenkét kocsit mély tisztítással megmosni, kitakarítani, azon felül kb. 400 dinárral több fizetést jelentett minden kocsi. Nagyjából az izlandi korona és a dinár egy szinten mozog. Általában huszonöt kocsit mostunk meg, de ha háromszor annyit bírtunk volna, az se lett volna elég, akkora volt a forgalom. Egy éjszakai műszakba bejött velem a fiam segíteni, és akkor ötven kocsit megmostunk. Tizenkét óra effektív munka.

• Milyen az ottani konyha? Nem voltak szokatlanok az ottani ételek?

– Egy komplett ebéd 1700 korona volt, vagyis annyi dinár, ami egy elég kiadós adag volt, ebből a cég 900 koronát térített vissza. Az első hónapot imádtam, mert nagyon szeretem a halat, meg lazacot lazaccal ettünk, de aztán már úgy ráuntam, hogy szerettem volna  változatosabban táplálkozni. Volt egy gyorsétterem is a városban, ahol szintén a fele költséget a cég állta. Ott már voltak ismerős ízek, mint a hamburger például. Egyébként nem nagyon mentünk éttermekbe, mert azt tudni kell, hogy ilyen szempontból Izland a világ egyik legdrágább országa, mivel sziget és minden behozatali. Ha nagyon szűkösen is ettünk, az nekünk 600 euróra jött ki havonta. Megvettem a szalámit, a sajtot, a szeletelt kenyeret, vagy a kész pizzát, vagy a zacskós makarónit és ezt kombináltuk.

• Mit ajánlanál, tanácsolnál azoknak, akik úgy döntenek, hogy Izlandon szeretnének dolgozni?

– Amint már említettem, munka rengeteg van. Amire azonban okvetlenül oda kell figyelniük, az a lakás. Egy rendesebb lakás 2000 euró körül van, az ottani átlagfizetés pedig 2300 euró körül mozog. Most, ha ehhez még hozzáadjuk az említett ételárakat és egyéb költségeket, akkor nagyon jól el kell gondolkodni azon, hogy megéri-e. Ha többen dolgoznak a családtagok közül, és ha olyan szerencséjük van, hogy sikerül olcsóbb lakást, vagy egyáltalán bármilyen lakást is találniuk, akkor vágjanak csak bele. Volt, aki mindennek tudatában kijött, talált is rögtön munkát, de haza kellett mennie, mert nem sikerült semmilyen lakást találnia. A rezsiköltségek nem túl magasak, a korlátozott internet kivételével, ami elég költséges. Az izlandiak azt szeretnék, hogy minél többen telepedjenek ott le, viszont nem értem, hogy miért nincs elég lakás. Az alkoholfogyasztást nagyon szigorúan kezelik. A hazaiakat beviszik a kijózanítóba, a külföldi vendégmunkásoktól pedig azonnal elveszik a személyi számukat és mehetnek haza. A hat hónapig tartó sötét téli időszakban eléggé depressziósak és ilyenkor hangulatjavítókkal, drogokkal próbálják meg átvészelni azt az időszakot, amikor nem látják a Napot. Autó nélkül ott szinte lehetetlen élni. Abban a szélben kerékpározni se lehet.

• Tervezel-e még visszamenni valamikor?

– Nem. Egyelőre biztosan nincs tervben. Sokan meglepődtek, hogy miért jöttünk vissza, talán nem sikerült. Nem így van. Minden sikerült, amit elterveztünk. Egyáltalán nem bántam meg, hiszen megvalósítottam a kitűzött célt, amiért bele mertem vágni a két gyerekkel, de úgy, hogy akinek nincs segítsége, rokona, nem tudja a nyelvet, nem ajánlom, hogy belevágjon. Nagyon hálás vagyok az unokahúgoméknak, akik nekem mindent elrendeztek. Még így is nagyon nehéz volt kitartani. Volt olyan pillanat, amikor arra gondoltam, hogy nem bírom tovább, nem érdekel semmi, azonnal indulunk haza. Ilyenkor a gyerekeim voltak mindig, akik erőt adtak, akik biztattak, hogy csak még egy kicsi van hátra, ki fogjuk bírni. Kibírtuk, megvalósítottuk a célunkat, de nagyon jó volt hazajönni. Most renováljuk a házat és tervezem, hogy mint idősgondozó, ápoló, hosszabb-rövidebb időszakokra valahol közelebb vállalok munkát.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap