2024. március 28., csütörtök

Holnaptól Expo Topolyán

Minden eddiginél több kiállítóra és rekordszámú látogatóra számítanak

Idén már tizennegyedik alkalommal szerveznek Topolyán mezőgazdasági és gazdasági kiállítást és vásárt. Az Expo 2017 Mezőgazdasági és Gazdasági Kiállítás és Vásár ezúttal a korábbiaktól eltérően nem a mezőgazdasági iskolánál, hanem a piac nagycsarnokában és annak környékén kerül megrendezésre.

A rendezvényre a belépés ezúttal is mindhárom napon ingyenes lesz. A szervezők színvonalas kísérőrendezvényekkel, családi programokkal kedveskednek a vásárra látogatóknak. Újdonságként tavaly vezették be először az úgynevezett helyi termékek bemutatóját, ami akkor egy külön sátorban kapott helyet. Slingár Irén fő szervező elmondása szerint több mint 300 kiállító népszerűsíti majd termékeit és szolgáltatásait, de szakmai szempontból kiemelten színvonalas előadásokra és konferenciákra is sor kerül majd. A kiállítás a látogatók előtt már pénteken 9 órakor megnyitja kapuit, az ünnepélyes megnyitóra pedig 17 órától kerül majd sor. A tervek szerint Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke nyitja meg a rendezvényt, de jelen lesz Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter is. A rendezvény vasárnap 17 órakor zárul.

A sorrendben már tizennegyedik Expo fő szervezője a Topolyai Termelők Egyesülete, társszervezői pedig a Művelődési Ház, Topolya Község Vállalkozóinak Általános Egyesülete, a topolyai Gazdakör, Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége (VASZ) és a palicsi V-Land Kft. A rendezvénnyel kapcsolatban bővebb tájékoztatás kapható személyesen Topolyán, a Fő utca 12. alatt, munkanapokon, 8-tól 14 óráig. Telefon: 024 712 403. A Tartományi Mezőgazdasági Titkárság is a támogatók között van. Az anyaországi támogatók között a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. mellett a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. is ott van, és rajtuk keresztül számos magyarországi kiállító mutatkozik be az Expo 2017 Mezőgazdasági és Gazdasági Kiállításon és Vásáron.