Az asztalosmester

Az asztalosmester

 (Mint a felszabadítók)

Véletlenül, egészen ártatlanul indult a dolog. Évekkel ezelőtt újvidéki lakásomba beállított egy nagydarab asztalosmester, hasznos és szakszerű munkát végzett az ajtók, ablakok és bútorok körül, a jól végzett munka után, amint az illik, leültünk sörözni és beszélgetni. Elmondott nekem egy történetet valakiről, akinek az egyik lábán hat ujja volt, ez módfelett idegesítette, egy szép napon fertőtlenítés céljából pálinkát öntött a lábára, és baltával lecsapta a ronda hatodik ujjat. Sok vére elfolyt, az inak összeugrottak, az orvosok térd fölött sürgősen lefűrészelték a lábát.

Írtam erről egy novellát, egészen jól sikerült, az asztalos a leírt szövegben igen életrevalónak bizonyult, és a valóságban is. Egyre gyakrabban járt el hozzánk, egyre többet mesélt magáról meglepő őszinteséggel. Arra is rájöttem, hogy miért. Végre családi körben anyanyelvén beszélhetett. Tudniillik nálunk mindenki magyarul beszélt, az ő családjában nem: felesége, gyerekei, unokái megmosolyogták akadozó és magyaros hangsúlyú szerb beszéde miatt, én viszont figyelmesen hallgattam, ő pedig folyékonyan mesélhetett anyanyelvén. Szép szál, lapátkezű, önérzetes öregember volt, megérett az újabb novellára, sőt novellákra, történeteink összefonódtak, és már akkor kötetben kezdtem gondolkozni.

Három novellát Újvidéken írtam meg róla, a többinek a témáját áthoztam Budapestre, itt írtam tovább a békebeli történeteket, amelyekben időnként előkerülnek ugyan balták, kések vagy pisztolyok, vér is folyik olykor, de hát ez előfordul békés mindennapjainkban is. Persze a közeli háború azért érződik. Éppen emiatt a „Mint a felszabadítók” címmel a könyvet valamiképpen csatlakoztatni tudtam a két évvel ezelőtt megjelent Izsakhár című regényemhez.

Helyszínként ebben a könyvemben jelenik meg először Budapest. Nem mintha korábban nem ismertem volna, publicisztikában néha megpróbáltam körbejárni, belülről azonban csak az utóbbi két-három évben ismerkedem vele, szépprózában még mindig óvatosan fogalmazok róla, egyelőre főleg vajdasági magyarok járják a város utcáit, néha még elbizonytalanodnak, valamiféle pezsgést, mozgalmasságot azért behoznak a koszosan is szép városba, természetesen jó és rossz értelemben is. Eközben megpróbálnak beilleszkedni a számukra kicsit furcsa életbe. Kézművesek, festők, fegyverkereskedők, írók. Többségükben életrevaló emberek, akárcsak Irmai József, a Mint a felszabadítók nagydarab asztalosmestere, aki viszonylag magabiztosan gyalogol végig egy kétszáz oldalas könyv teleírt lapjain.

 Az Író

 (Huzatos hajón)

Egy jugoszláv laktanya lebetonozott udvarán krétával rajzolt ringben két ingujjra vetkőzött katona, a szerb Petar és a muzulmán Szelim bokszkesztyűben ökölvívó mérkőzést vív. Körülöttük katonák szurkolnak, vajdasági magyar fiúk is, köztük az Író. Az összecsapás nagyjából döntetlenül végződik, a katonák barátságban elvonulnak vacsorázni, valamennyien ugyanannak a hadseregnek a tagjai.

Később tankok, ágyúk, puskák csövei merednek egymással szembe, lövések dördülnek. Kitört a polgárháború.

Ezután az Író már budapesti albérleti lakásában látható, ahol békességben él egy atomfizikus lánnyal, dolgozik, szerkesztőkkel tárgyal, találkozik régi barátaival, akik között akad tanár, orvos, autótolvaj... Segíteni próbálnak egymásnak a megélhetésben. Szelim is gyakorta meglátogatja, ő kamionnal ingázik Szarajevó és Nyugat-Európa között, gyanús rakományokat szállít.

Az Író vasárnaponként egy szépen berendezett hajóétteremben vacsorázik a lánnyal, jó barátságban van a délvidéki származású tulajdonossal és az egykori ökölvívóval, Petarral, akin most kidobólegény. A hajón elegáns üzletemberek üldögélnek, titokzatos üzletek köttetnek, a tárgyalásokba időnként az írót is bevonják.

Egy napon Szelim megtudja, hogy régi verekedő partnere a hajón tartózkodik. Elmegy az Íróval az étterembe, vacsorához ülnek, amikor a Dunáról egy motorcsónakból, a partról egy autóból valakik lőni kezdenek az étteremre. A hajóról viszonozzák a tüzet. A vendégek szétszaladnak, a rendőrség megállapítja, hogy a kár jelentős, de komolyabb személyi sérülés nem történt.

A hajón a szemle után csak a személyzet, az Író, Szelim és egy részeg külföldi turista marad. Petar kesztyűket hoz, és verekedni kezdenek Szelimmel, mint valamikor a laktanyában. A turista fizetni akar, a pénzt a kezéből vízbe fújja a szél. A részeg utánaugrik. Szelim a vízbe löki Petart, hogy mentse ki a vendéget. A tulaj kiabál, hogy a bokszoló nem tud úszni. Szelim ekkor maga is a Dunába ugrik és a partra vonszolja a két fuldoklót.

 A Festő

 (Amarilla, a feledékeny kuvasz)

A Festő egy budapesti lakásban a saját festményeit mutogatja egy fiatalasszonynak. Valamennyi képen a mosztári híd látható épségben, majd romokban. A Festő a háborús napokról mesél. (Néhány jelenet esetleg eljátszható.)

Az asszony elvezeti a Festőt egy öreg vegyészmérnökhöz, aki egyedül él nagy lakásában (vagy házában), elég gazdag, régi találmányai után még mindig kapja a jogdíjakat, bár erre nem túlságosan büszke, örök életében festeni szeretett volna, de mire ideje adódott rá, meggyöngült a látása, reszketnek a kezei. Befogadja magához a Délvidékről menekült Festőt, megbízza, hogy helyette rajzolja, fesse meg az általa elképzelt magasztos fogalmakat: a Békét, a Harmóniát, a Szeretetet, az Ünnepet, a Boldogságot stb.

Készülnek a képek, a Festő közben Budapesttel ismerkedik, motívumokat keres szép feladataihoz, de nem mindig a szépséget találja. Utcalányokkal, stricikkel, kábítószer-kereskedőkkel, betörőkkel, művészekkel, lecsúszott vagy ügyeskedő honfitársaival találkozik, időnként maga is gyanús üzelmekbe keveredik, életveszély is fenyegeti. Túléli a veszélyeket, de ez a túlélés ideiglenesnek látszik. Mindenesetre megfesti a következő magasztos témát.

 Filmnovella

(Műfogsor az égből)

M. Holló János, aki gyakorta nevezi magát remekírónak, büszkélkedik azzal, hogy minden leírt sora megjelent magyar nyelven, sőt bizonyos sorok más világnyelveken is, például ruténul, szlovénul, szlovákul, horvátul, még németül, lengyelül, franciául, angolul és eszperantóul is, különösképpen büszke arra, hogy némely írásából film is készült, és ez a világhír felé röpítette, ami persze csak részben igaz, a világhírnév nem jött be egyértelműen, de ezzel is el lehet dicsekedni egy eszperantistának, aki már lefordította két könyvét, újabb műveket is műfordítana, csakhogy eléggé tájékozatlan az irodalom és a film világában, mert civilben paprikatermesztő mérnök Magyarország határának déli túloldalán, és ebben a szakmában is sok a gond mostanság, az íz és a szín keverésével midig bajok vannak, nem árt egy kis eszperantista kikapcsolódás.

M. Holló János a bevezető hetvenkedés után azonnal elmondta legújabb igaz történetét, ami tényleg igaz, azt is megígérte, hogy leírja, valamelyik rangos magyar folyóirat biztosan leközli, és ettől kezdve csemegézhet belőle az egész soknyelvű világ. Az eszperantista paprikatermesztő figyelmesen végighallgatta, elhitte minden szavát. Íme a történet, ami még filmen is sokfelé és olcsón kibontható, narrátorral vagy narrátor nélkül, az alábbi címmel: Műfogsor a mennyekből.

 A Vállalkozók

(Műfogsor az égből és Fényjelek nélkül)

Meztelen emberek a saját sírjukat ássák a balkáni ködös, háborús vidéken. Géppisztolyos emberek levetett ruháikat kutatják át. Egy autóbusz jön az úton, a fegyveresek leállítják, ott is értékek után kutatnak, cigarettát, szeszes italokat találnak. A zűrzavart felhasználja két halálraítélt, M. és P., kiugranak az árokból, találomra felkapnak ruhadarabokat, eltűnnek a ködben.

Az egyik sebtében felmarkolt kabát belsejében pénzt találnak, M. és P. Budapesten elegánsan felöltöznek, P. soha többé nem tud szabadulni a kivégzés előtti lidércnyomástól, kicsit úgy érzi, hogy Magyarországon a mennyországba került, itt senki sem akarja megölni, betér egy „boszorkányhoz” (lásd: Magyarországi Boszorkányszövetség, amelyről most vitatkoznak, hogy egyház-e vagy sem), szép és gazdag jövőt jósolnak neki.

Vállalkozásba kezdenek, sütödét nyitnak, M. az üzletet intézi, P. a sütödét irányítja. A balkáni péksüteményeket egyre szélesebb körben árusítják, még börtönökben is, szoros kapcsolatba kerülnek az alvilággal. Gazdagodásuknak híre megy, M.-et meglátogatja délvidéki édesapja, a vonaton hangosan dicsekszik fia sikereivel, a Keleti pályaudvaron emberrablók elhurcolják, váltságdíjat követelnek érte.

M.-ék az emberrablókkal elbánnak, az üzlet terebélyesedik, a használt és bérelt gépkocsikat, amelyekkel a péksüteményeket hordják szét a városban, új kocsikra cserélik ki. A konkurencia rossz szemmel nézi őket. A legszebb új autót a réveteg P. akarja kipróbálni, ez már majdnem a mennyország számára. Az autó felrobban alatta, a lelke tényleg a mennyországba száll, a teste azonban a földön marad feketén, mint az ördög.

1 Az író halálának 15. évfordulóján Gion Nándorné szíves hozzájárulásával gép-, illetve kéziratból korábban publikálatlan írásait Kurcz Ádám István közli.