2024. március 29., péntek

Ki fizeti a lóvátételt?

Nem nyugszik Észak-Korea. A múlt kedden ismét kilőtt egy ballisztikus rakétát, hogy azután vasárnap hidrogénbombát robbantson.

Lett is belőle nagy riadalom a szomszédos országokban, meg távolabb is. Japánban riadóztatták a védelmi erőket, a kis- és nagyhatalmak vezetői meg gyorsan körbetelefonálták egymást. Tanakodtak, egyeztettek, figyelmeztettek, ajánlatokat és javaslatokat fogalmaztak meg. Az ENSZ legfontosabb döntéshozó testületének a tagjai (a rakéta és termonukleáris bomba miatt) rendkívüli ülést tartottak, amelyen jól megfenyegették Észak-Koreát és újabb szankciókkal sújtották.

A kritikákból, büntetőintézkedésekből eddig sem volt hiány. Sőt Phenjannak korábban már többször megtiltották a rakéta- és nukleáris kísérleteket.

A nyomaték kedvéért kereskedelmi és egyéb korlátozásokat is bevezettek a sztálinista kommunizmust építgető ország ellen. Eddig azonban senki nem tudta rávenni a Kim Dzsong Un ifjú diktátor vezette rezsimet a vele szemben támasztott követelmények teljesítésére.

Sőt úgy tűnik, hogy a figyelmeztetések, fenyegetések és büntetések ellenére még harciasabban viselkedik. Ellenséget keres és talál ott is, ahol talán nincs, s folyamatosan erőt demonstrál.

Ezzel sakkban tudja tartani az országát, de lassan a fél világot is. Az örökös félelemkeltés és készülődés a vizionált külső támadók ellen kiváló fegyver a vélelmezett belső riválisok ellen is, s a hatalom megtartására is jó.

Nem tudni azonban, hogy a megfélemlített és szigorúan ellenőrzött (sokfelé éhező) lakosság mennyire veszi komolyan az örökös készülődést. A külföldi ellenség ugyanis sehogy se akar támadni, hogy legyen már alkalom élesben is kipróbálni a több ezer kilométeres hatótávolságú rakétákat. Ha pedig a gonoszok nem jönnek, mire jó ez a nagy felhajtás?

Például arra, hogy a főellenségnek tartott Egyesült Államoknak komoly fejfájást okozzon vele, nyugtalanítsa, zaklassa és folyamatosan lekösse a figyelmét. Legfőképpen pedig arra jó, hogy mindenkit elrettentsen az Észak-Korea elleni katonai támadástól.

Merthogy immár nyilvánvaló: Phenjan rendelkezik atombombákkal és hidrogénbombával is. Talán az utóbbiból is többel. Az ilyen országokat pedig nem szokás csak úgy lerohanni (mint mondjuk Irakot vagy Afganisztánt), mert ha visszalőnek, abból nagy baj lesz. Sőt atomháborút megnyerni nem is lehet.

Kim különcködése esetleg arra is jó, hogy tudatosítsa Washingtonnal: hasznosabb lenne, ha Kínával finomabban bánna. Mert ődiktátorsága – bár ezt Peking tagadja – igenis a kínai hatalom bábfigurája, és a Fehér Ház bosszantására kiválóan alkalmas.

Ha baj van az amerikai–kínai kapcsolatokban (most éppen az van; kereskedelmi háborúba keveredtek), Peking és Washington diplomáciai eszközökkel is megpróbálhatja rendezni a vitát. Esetleg egyéb módon is nyomatékosíthatják szándékaikat. Akár a szövetségeseik révén is, akiket a rivális ellen fordítva jócskán meg lehet keseríteni annak életét.

Hivatalosan Kína ugyan azt ismételgeti, hogy a feltételezettnél sokkal kisebb a befolyása Phenjanra, ám ez aligha hihető. Jelenleg is Észak-Korea legfontosabb kereskedelmi partnere, vagyis Kim a tenyeréből eszik. Befolyásos szomszédos országként Kína jól tudja azt is, hogy milyenek az észak-koreai belső viszonyok, és miként lehetne azokon változtatni.

Ámde miért is kellene ott felforgatni mindent? Az USA, netán Japán, esetleg Dél-Korea kedvéért? No, azokért biztosan nem hajlandó komoly áldozatokra a világhatalmi státusz megszerzésére esélyes Kína. Ezek az országok ugyanis a fő vetélytársai. Engedményeket lehet ugyan tenni nekik, de jelentős versenyelőnyhöz juttatni már nem igazán éri meg.

Ön szerint Észak-Korea atomrakétákkal való fenyegetése világháborúba torkollhat?

Igen: 91 (43,3%)

Nem: 96 (45,7%)

Nem tudom: 23 (11%)

Különben meg Észak-Koreát a kínai vezetés „előszobaként”, ütközőövezetként kezeli, ahova nem szívesen engedne be senkit. Ha ezt megtenné, a jövevények (nyilván az USA, s kíséretében Dél-Korea) az északkelet-kínai határ mentén is felsorakoztathatnák a haderejük egy részét.

Akkor már inkább jobb Kimmel kínlódni, bajlódni, s időnként marakodni, hiszen – a rakétás riogatásai és a kísérleti nukleáris robbantásai ellenére – alkalomadtán lecserélhető egy újabb bábfigurára. Persze olyanra, akit továbbra is Pekingből rángatnak. Nagyon vigyázva arra, hogy egyetlen porcikája se érjen az atombomba, vagy a nukleáris töltetű rakéta indítógombjához.

A nyelve annál többet foroghat. Sőt Kimhez hasonlóan mindenkit lóvá tehet. Feltéve, ha a helyzet úgy kívánja.

Közben Peking sorozatban ismételgetheti a javaslatait a probléma békés megoldásáról, a Koreai-félsziget nukleáris leszereléséről, valamint az amerikaiak, a dél-koreaiak és az észak-koreaiak egymást provokáló akcióinak beszüntetéséről.

A Phenjanból folyamatosan fenyegetett Egyesült Államok elnöke sem idegenkedik a verbális kirohanásoktól. Donald Trump katonai csapást is kilátásba helyezett, sőt megsemmisítő választ is ígért Észak-Koreának.

A háború, amely jelenleg látszólag nukleáris konfliktussal fenyeget, valahogy mégsem akar kirobbanni. Szerencsére, és érthető okokból. Az atombombák okozta mérhetetlen pusztításokból ugyanis senkinek sem származna haszna.

Kim elszállna rakétástól, bombástól (ez pedig nem célja). Kína pedig kutyaszorítóba kerülne (nagyon kellemetlen helyzet) és annyi radioaktív sugárzást kapna, amibe a fél ország belepusztulna. A környező államokról nem is beszélve.

Az USA sem úszná meg, hiszen Észak-Korea valószínűleg jó néhányszor eltalálná nukleáris fegyvereivel. (Phenjannak állítólag 60 atombombája is lehet, és a rakétáiba is be tudja szerelni a nukleáris töltetet.)

Úgy tűnik azonban, hogy Kimnek nem ez a célja. Sokkal inkább az, hogy az ijesztgetésekkel, a sorozatos erődemonstrációkkal megtartsa a trónját és ilyen-olyan engedményeket zsaroljon ki magának a nemzetközi közösségtől. Ez utóbbinak jelenleg kicsi az esélye, de ki tudja, a ma még tajtékzó ellenségei a jövőben talán mégis leülnek vele tárgyalni.

Addig alighanem maradnak a szájhősök szavakkal vívott csatái. Ezek pedig leginkább a hadiiparnak felelnek meg. Segítségükkel az ágazat héjái ugyanis hatalmas összegeket síbolhatnak ki a kormányoktól (értsd: a rémhírekkel etetett és félrevezetett polgároktól származó adóbevételekből) új fegyverek fejlesztésére, gyártására. A Kimet dróton rángatók is elégedettek lehetnek, mivel ők is tovább sütögethetik a maguk pecsenyéjét.

A fegyvergyárosoknak tehát nem kell nagyon ügyeskedniük, lobbizniuk, sem fenyegetőzniük. Elég, ha ez utóbbit meghagyják Kimnek. Ennyit megér nekik. Már rég be is árazták a politikáját, amibe az atomháborút valószínűleg nem számították bele.