2024. április 20., szombat

Sikertörténet is lehet a tanévkezdés

A magyarkanizsai iskolák föl vannak készülve – Népszerű a Beszédes József középiskola a diákok körében

Magyarkanizsa községben az iskolaév sztrájk nélkül kezdődött, bár tudjuk, a tanügyi dolgozók bére messze a köztársasági átlag alatt van. Arról, hogy hogyan vágtak bele az új tanévbe, az önkormányzat közoktatással megbízott tanácstagja, Kávai Szabolcs adott tájékoztatót lapunknak.

Kávai Szabolcs (Puskás Károly felvétele)

Kávai Szabolcs (Puskás Károly felvétele)

– Oktatási intézményeink felkészülten várták az előttünk álló, 2017/2018-as tanévet – kezdte beszámolóját. – A tanárok, az iskolák vezetői, a szakszolgálat a nyári szünetet a pihenés mellett továbbképzéseken való részvételre is kihasználták. A korábbi évekhez hasonlóan községünk diákjai a megszokott módon, jó körülmények között ülhettek ismét az iskolapadba, kivételt képez az oromhegyesi épület, amelyet a csőtörés okozta gondok miatt egyelőre nem vehetnek birtokukba a tanárok és a diákok. Megoldandó feladat ez, ami előttünk áll, de a tartomány és az önkormányzat hathatós közreműködésével, anyagi támogatásával ez a probléma ideiglenessé válik, hiszen a munkálatok után az oromhegyesi gyerekek ismét falujukban járhatnak majd iskolába, mindaddig, a munkálatok befejeztéig pedig Oromra utaznak. Ebben a tanévben változást jelent, hogy az alacsony gyermeklétszám miatt a mintegy kétszáz főt számláló Völgyes településen, ahol eddig összevont tagozaton négyosztályos iskola működött, az épületet be kellett zárni, így az egyetlen völgyesi kisdiák is Oromra fog utazni ettől a tanévtől. A negatív demográfiai mutatók és a gyerekek létszámának csökkenése kihat a tanügyi dolgozók helyzetére is. Községünk területén 1806 általános iskolás jár a meglévő három általános iskolába, közülünk 217 most kezdte meg tanulmányait. Összehasonlítva a tavalyi évvel, elmondható, hogy ötven diákkal van kevesebb idén, de ez a tendencia már évek óta fennáll. Kivételt képez Horgos, ahol tizenhéttel növekedett az elsősök létszáma – mondta el Kávai Szabolcs.

A sikertörténeteket sem hallgatják el Magyarkanizsán, így a tanácstagtól megtudhattuk azt is, hogy a tartományi oktatási titkárság pályázatán 18,9 millió dinárt kaptak összességében az oktatással, neveléssel foglalkozó intézményeik. Az óvodák 3,9, a zeneiskola 1,6, a Zmaj iskola 3,5 milliót, míg a horgosi iskola 3 milliót kapott a tartományi illetékes minisztériumtól, a középiskola pedig 6,9 millióból gazdálkodhat úgy, hogy jobbá tegye az oktatás színvonalát és épületeik állapotát.

A Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontba, Magyarkanizsa egyetlen, ám népszerű középiskolájába évek óta megközelítőleg négyszáz diák jár. Idén 387 tanuló iratkozott be az oktatási intézménybe. A kilencven elsős nyugodt körülmények között, egy fejlődőképes iskolában koptathatja a padokat, kiváló oktatók szárnyai alatt.

Bár az igazgató, Sarnyai Zoltán némi aggodalmának adott hangot, mert mint mondta, az évek folyamán mindig csökken az elsősök száma öttel-tízzel, ami arra enged következtetni, hogy lassan csökken a létszám. Az viszont mindenképp sikernek könyvelhető el, hogy a diákok kilencven százaléka, aki itt kezdi meg tanulmányait, ezt az iskolát jelöli meg elsőként a kívánságlistán. Az igazgató szerint ez azt jelenti, a tanulók motiváltak, hogy az itt elsajátítható szakmákat tanulják meg. Idén is a gépész – számítógépes szerkesztő szak bizonyult legnépszerűbbnek, az autószerelő és a hűtés-fűtés szerelő szakirányok is megteltek, de minden tagozaton megvan a szükséges tizenhatos létszám. Arról, hogy milyen fejlesztések mentek végbe a nyár folyamán az épületen, illetve mi várható még, Sarnyai Zoltán a következőket mondta:

– Az előző tanév végeztével kezdtük el megvalósítani azokat a projekteket, amelyekre már előtte pályáztunk. A tartományi titkárság jóvoltából és az önkormányzat segítségével a közmunkaprogram által sikerült a kapott festéket felhasználni, azon dolgoztunk, hogy a diákok jövetelére szebb környezetet teremtsünk. Ez azonban csak a kezdet, hiszen a mezőgazdasági titkárságtól mezőgazdasági gépek beszerzésére nyertünk egy szép összeget. Ez a pályázat most zárul, és a gépek már itt vannak. A harmadik, talán legnagyobb léptékű feladatunk a vizesblokk rendbetétele volt. Ötvenkét éves az iskolaépületünk, a vizesblokk pedig talán még ennél is idősebb. Ennek a felújítására nyertünk éppen egy héttel ezelőtt 5,9 millió dinárt a tartományi titkárságtól. Ezeket a munkálatokat meg fogjuk kezdeni a közbeszerzési pályázat után, és reményeim szerint még ebben az évben meg is fogjuk valósítani. Ez minden bizonnyal hozzájárul ahhoz is, hogy a tanulók olyan környezetben legyenek, ami megfelel a 21. századi elvárásoknak.

Sarnyai Zoltán elégedettségének adott hangot, ami a középiskola működését illeti, a támogatásoknak is köszönhetően, így a Magyarkanizsára járó diákok is biztosak lehetnek benne, hogy egy jó szakmai gárdával rendelkező, jól funkcionáló tanintézményt választottak.

Nyitókép: Kávai Szabolcs (Puskás Károly felvétele)