2024. április 20., szombat

Növekedett a sürgősségi ellátást igénylők száma

A Szabadkai Egészségház szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint augusztusban észrevehetően megemelkedett azon vizsgálatok száma, amelyeket a mentőszolgálat munkatársai végeztek el. A mentőszolgálat orvosait a hónap során mintegy ezerszer riasztották. Az egészségházban körülbelül 1700 pácienst vizsgáltak meg, ami négyszázzal több, mint júliusban. A technikai személyzet körülbelül nyolcszáz transzportot végzett el. Augusztusban nyolc pácienst szállítottak el a kamenicai kórházba akut szívelégtelenség, infarktus miatt.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Az elmúlt hétvégén a telefonhívások száma nem változott, az orvosi egységeknek 24 óra alatt harminc alkalommal kellett kiszállniuk. A mentőszolgálat munkatársai nagy számú pácienst fogadtak az egészségházban. Több, mint száz beteget vizsgáltak meg, akiknek leggyakoribb panaszai magas vérnyomás, különböző eredetű fizikai fájdalmak, illetve allergiás tünetek voltak.

A városnapi rendezvénysorozat apropóján a központban állomásozó egységeknek, illetve a félmaratont felügyelő csapatoknak nem kellett interveniálniuk.

Az egészségház emellett felhívja a figyelmet arra, hogy a betegek napközben az általános egészségházakba a választott orvosaikhoz jelentkezzenek be, mivel a mentőszolgálat egységei nappal terepen tartózkodnak.