2024. április 19., péntek

„A gyümölcs szép és szent”

Új festményekről, egy készülő tárlatról és egy tervbe vett önálló kiállításról is értesültünk Török István festőművésztől

Vadonatúj képekkel rukkolt elő Török István, a képek bemutatásán túl a festőművész az idén ötvenéves Csurgói Művésztelep kapcsán egy készülő tárlatra hívta fel a figyelmet, a jövő évre vonatkozóan pedig előrevetítette egy önálló kiállítás ötletét, amely szintén egy kerek számhoz, egy jubileumhoz kapcsolódik.

Török István új festményeit nézve szembetűnő élénk színekre és sejtelmesen felbukkanó gyümölcsökre lehetünk figyelmesek. A festőművészt a képek keletkezéséről kérdeztük.

– Az utóbbi egy évben készültek ezek a képek, megközelítőleg húsz, nem túl nagy alkotás. Nem ez az első eset, hogy egy téma motoszkál a fejemben, azután egy ideig nyugton hagy, majd pedig valahogy ismét előkerül. Nálam ugyanis sok minden, így ez a fajta kifejezésmód is a kísérletezés útján valósul meg. Előjön egy gondolat, egy ötlet, és azon rágódok. Ez esetben megközelítőleg fél év telt el, mire hozzáfogtam a képek megalkotásához. Az első nyolc-tíz kép kifejezetten absztrakt. Nem kevertem, hanem a tubusból rányomtam a gyári festéket a felületre, ugyanazokat a színeket felhígítottam, szinte akvarellszerűen, hogy szétfolyjanak és összekeveredjenek, attól kellemesebb a hatásuk, mint a gyári színeknek. Utána belegondoltam, mi lenne, ha például gyümölcsöket csempésznék be a képekbe, a kontraszt kedvéért, hogy a szinte naturalista, realista gyümölcs előbukkanjon a festék mögül. Nem igazán töprengek azon, hogy ez jó-e, mert amikor valami foglalkoztat, akkor azt megcsinálom. Az már más dolog, hogy később hogyan fogadom el ezeket az alkotásokat. Ezek a képek így születtek, és még nem tudom, hogy ily módon mennyit alkotok. A gyümölcs szép és szent, esztétikailag mutatós a formájuk, a színük, az ízük pedig nagyon finom, de előfordulhat, hogy majd virágmotívumokkal is próbálkozok. Ami a színeket illeti, a kék, a piros, a zöld, a narancsszín és a citromsárga kombinációit használtam. Teljesen ellentétes, néhol egészen nyers párosításokat hoztam össze, a felkent festékrétegből pedig egy gyümölcs vagy zöldségféle jelenik meg. A színekben is a kontraszt a lényeg, ahol pedig összefolynak, ott a kellemesebb árnyalatok jöttek elő. Ezek a festészetben jobban elfogadottak, mint a gyárilag készült alapszínek. Az idén ötvenéves a Csurgói Művésztelep. Erről megemlékezve a Szabadkai Városi Múzeumban, minden bizonnyal még idén ősszel, tárlatra kerül sor, amellyel az 1967 és 1973 közt született alkotásokra fókuszálunk. Abban az időszakban elég durva témákat feszegettem, gazdasági, politikai és vallási témájú képeket is festettem. Az egyiknek például A pénz volt a címe. A pénzre mint szükséges rosszra, az emberi természet megrontójára mutattam rá. Ezeket is nagyon nyers, élénk színekkel festettem, mert a téma is olyan, hogy kár szépíteni. Egyik sorozatommal, A vajdasági nullákkal a gazdaságra utaltam. Ezek nem szép témák, de az életből merítettek, és nem hagytak nyugton. Nem vagyok közgazdász, csak egy egyszerű falusi ember, de amikor valami nyugtalanít, akkor késztetést érzek arra, hogy azt megfessem. A csurgói tárlathoz egy monográfiát is készítünk a Forum kiadásában. Egyebek közt adatokat, életrajzokat és képeket tartalmaz, valamint szubjektív élményeket. A palicsi Bagolyvárat 1973-ban kaptuk meg használatra, de néhány hónapra rá oda betörtek, szétverték és szétlopták mindenünket. A művésztelep valójában ott szűnt meg, utána persze csoportként még összeálltunk és kiállítottunk. Ugyan nincs rá bizonyíték, de szerintem valakiknek szemet szúrhatott az, hogy működik egy magyar csoportosulás, amely ráadásul sikeres is, hiszen a szerb sajtó is írt rólunk. A készülő monográfiát illetően a Török Alkotóházban egy segélyakció indult. Ismerve a mai helyzetet és attól félve, hogy nem válhat valóra az elképzelés, mely szerint 180–200 oldalas keménykötésű monográfia jelenjen meg 500 példányban (hanem puha fedőlappal vagy csökkentett oldalszámmal), összegyűjtöttem megközelítőleg harmincöt alkotást, a csurgósokon kívül más alkotóktól is, és szórólapok által hirdettem meg, hogy képeket árulunk augusztussal bezárólag. Néhány kép már elkelt, de akit még érdekel, a Török Alkotóházban érdeklődhet szeptember végéig, a határidő ugyanis kitolódott – mondta a festőművész. Azt is megtudakoltuk tőle, hogy az új képeket vélhetően mikor állítja ki.

– Nyílt titok, hogy jövőre lesz munkásságom hatvanadik évfordulója. Egy visszatekintő kiállításról gondolkodom, de már nem igazán hoznak lázba a kiállítások körüli teendők. Ezt az egyet még megcsinálom, azután pedig, ki tudja, mi lesz. A fogadkozások után valami miatt mégis meggondolja magát az ember. Bonyodalmas a képek szállítása, legfőképp a nagyobb méretűek esetében. A hetvenes évek elején önálló kiállításomra került sor a Szabadegyetemen, és volt két nagy méretű, kétméretes képem is. Traktorral szállítottuk be a kiállítás helyszínére, de már nem tudtuk visszaszállítani. A képek sorsa végül az lett, hogy eladtam, így már a szállítás sem az én gondom volt – emlékezett vissza Török István.