2024. március 29., péntek

Észak-koreai válság - Trump: a megbékítés politikája nem működik

A megbékítés politikája Phenjannal szemben nem működik - hangsúlyozta vasárnapi Twitter-üzenetében Donald Trump amerikai elnök a legújabb észak-koreai kísérleti robbantásra reagálva.

Trump az Egyesült Államok számára rendkívül ellenségesnek és veszélyesnek nevezte a phenjani nukleáris robbantást. Az elnök annak a nézetnek adott hangot, hogy "Észak-Korea lator állam, amelynek a magatartása immár fenyegetést és a  zavar forrását jelenti Kína számára is, amely segíteni kíván ugyan, de ez egyelőre kevés sikerrel járt". 

A megbékítés politikája Phenjannal szemben nem működik - szögezte le üzenetében Donald Trump. Az elnök üzenete az első amerikai reagálás volt Phenjan vasárnapi bejelentésére, amely szerint sikeres kísérletet hajtott végre hidrogénbombával. A vasárnap Észak-Korea által végrehajtott kísérleti atomrobbanás immár a hatodik, és minden korábbinál nagyobb erejű volt.

A robbantást néhány nappal azután hajtották végre, hogy Phenjan rakétát lőtt ki átrepült Japán területe felett, és néhány órával azután, hogy Trump Sindzó Abe japán kormányfővel tárgyalt az atomválság "kiszélesedéséről".   

BRIT KÜLÜGYMINISZTER: LONDON A DIPLOMÁCIAI MEGOLDÁST RÉSZESÍTI ELŐNYBEN

A legújabb észak-koreai kísérleti nukleáris robbantás új nagyságrendű fenyegetést jelent - hangsúlyozta vasárnapi nyilatkozatában a brit külügyminiszter, de hozzátette, hogy országa a válság diplomáciai megoldását részesíti előnyben. 

Boris Johnson a Sky News televíziónak nyilatkozva az észak-koreai robbantással kapcsolatban újabb vakmerő provokációról beszélt. Annak a nézetnek adott hangot, hogy Észak-Korea - mint fogalmazott - még közelebb került a hidrogénbomba előállításához, ami szavai szerint új dimenziójú fenyegetést jelent.

A miniszter leszögezte ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia előnyben részesíti a válság diplomáciai megoldását és ellenez mindenfajta "katonai opciót".