2024. április 19., péntek

Semjén: A kormány elkötelezett az oktatás támogatása mellett

Elkötelezett a kormány az oktatás támogatása mellett, de mindez csak akkor ér valamit, ha olyan önkormányzatok és tantestületek vannak, mint Móron, ahol élni tudtak a felkínált lehetőségekkel – hangoztatta a miniszterelnök-helyettes csütörtökön a Petőfi Sándor Általános Iskola új épületének avatóünnepségén.

Semjén Zsolt kiemelte: a magyar kormány segíteni próbálja az oktatást, amit jelez, hogy Közép-Európában – GDP-arányosan – Magyarország fordítja a legtöbbet oktatásra, a hazai össztermék 5,2 százalékát. Hozzátette: 2010 óta 500 iskola újult meg, a most bejelentett újabb fejlesztési programmal pedig több mint 80 milliárd forintból több mint 500 iskolát fognak felújítani hazai költségvetési forrásból.

A miniszterelnök-helyettes szimbolikusnak nevezte a 470 millió forintos beruházással megépített nyolc tantermes móri épületet, hiszen a fejlesztésért mindenki megtette a magáét, az állam, az önkormányzat és a pedagógusok is.

Semjén Zsolt az iskoláról azt mondta, hogy a német nemzetiségi nyelvoktatás különleges, dupla előnyt jelent a fiatalok számára. Egyrészt a diákok magukévá tehetik a sváb identitást és büszkék lehetnek rá, hiszen a magyarországi svábság a tisztességes és becsületes munka jelképe, és Szent István óta államalkotó közössége az országnak. Másrészt megtanulják a német nyelvet, amit nem idegen nyelvként, hanem az ősök nyelveként, örökségeként sajátítanak el, ami mélyebb, organikusabb tudást eredményez.

Törő Gábor fideszes országgyűlési képviselő felidézte, hogy sokáig problémát okozott az iskolának a tanulók elhelyezése. Az alsósok sokszor méltatlan körülmények között tanultak: előfordult, hogy busszal vitték őket a város más pontján kijelölt tantermeikbe, de volt időszak, amikor a Radnóti iskola udvarán lévő épületben voltak elhelyezve. Mint mondta, a „vándorlás” az iskola fejlődésének gátja volt, de ez a mai nappal megszűnt.

A móri Petőfi Sándor Általános Iskola új épülete állami és önkormányzati közös beruházás eredményeként jött létre, az állam 200 millió, az önkormányzat 250 millió forinttal járult hozzá.