Jó hely az iskola

Ma 1467 vajdasági magyar diák kezdi el a tanévet. Nyilván voltak évek, amikor sokkal több volt a magyar elsős, de mint ahogy Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az elsősök tegnapi tanévkezdő központi ünnepségén Székelykevén mondta, van remény arra, hogy a helyzet megváltozzon. A reményre ad okot az is, hogy az idén olyan vajdasági településeken is nyíltak magyar osztályok, ahol eddig nem voltak. Mint például Zomborban, Nezsényben, Udvarszálláson és Maradékon. Azon, hogy a helyzet javuljon, közösen dolgozik a magyar kormányzat, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács, a szülőkkel, az egyházakkal és a civil szervezetekkel karöltve. Az a cél, hogy minden magyar gyereknek lehetővé váljon az, hogy az anyanyelvén tanuljon. A tanintézményeket pedig olyanná kell fejleszteni, hogy azok mindig jobbak és vonzóbbak legyenek mint a többségi intézmények. Arra kérte a magyar szülőket, hogy magyar tanintézményekbe írassák gyermeküket és, hogy magyar állampolgárként regisztráljanak, és vegyenek részt a magyarországi országgyűlési választásokon. 

A leendő elsősöket, szülőket és a vendégeket Salamon Gáza iskolaigazgató köszöntötte. A tanévkezdő központi ünnepség vendégei között volt Potápi Árpád János, dr. Kádár Zoltán, az államtitkárság kabinetfőnöke, Gyöngyös Zsófia, Magyarország belgrádi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Vicsek Annamária oktatási államtitkár, Nyilas Mihály tartományi kormányalelnök, oktatási titkár, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Csipak Csaba székelykevei és Bogdán József fehértemplomi plébános és mások.

A rendezvény kezdetén az iskolacsengő a hét székelykevei, két hertelendyfalvi és egy-egy udvarszállási és ürményházi kis elsősnek szólalt meg. Az idősebb tanulók alkalmi műsort mutattak be, megtörtént a kisdiákok fogadalomtétele, ezáltal a diákság teljes jogú tagjaivá váltak. Bíró Mlekov Éva tanító néni kitartást, szorgalmat és sok sikerélményt kívánt a diákjainak, akik tanszercsomagot kaptak, melyet Magyarország Kormányának, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a támogatásával vásároltak meg.
Vicsek Annamária rövid köszöntőjében elmondta, hogy az iskolában nemcsak a kisdiákok tanulnak. Velük együtt tanul a tanító néni, a nagyobb diákok is. Hajnal Jenő elmondta, hogy egy színmagyar iskolában, jelképes színhelyen történik a tanévnyitó, aminek fontos üzenete van. Elsősorban azt mutatja a szülőknek, hogy érezhetik az anyaország és az MNT odafigyelését a gyerekük iskoláztatásának minden szakaszában. Reményét fejezte ki, hogy iskoláink majd népesednek és érdemes lesz itthon maradni, magyarnak lenni.

Székelykevén az alapfokú oktatás egyidős a településsel. A Bukovinából az Al-Dunára érkező székelyek már az 1887-es betelepítéskor – egy faházban – beindították az iskolát, 1889-ben pedig iskolaépületük volt. A jelenlegi iskola 1982-ban épült és akkor ötszáz diákra tervezték. A legtöbb tanulójuk az 1955/56-os tanévben volt: 884-an iratkoztak be. Akkor ötezren éltek a faluban. Ma 1800-an vannak és a diákok száma is drasztikusan lecsökkent. Jelenleg a legdélebbi magyar iskolának nyolcvan diákja van. A jelenlegi iskola 1982-ban épült és akkor ötszáz diákra tervezték.
Mint ahogy Salamon Géza igazgatótól hallottuk, az elmúlt két évben évente 20-20 tanulót veszítettek az elvándorlás miatt. Az elmúlt néhány évben mintegy nyolcszázan költöztek el a faluból.
Az elemi után a székelykevei fiatalok szétszélednek Vajdaság minden tájára. A legtöbben Nagybecskereken folytatják iskoláztatásukat. Egyrészt azért, mert az a legközelebbi város ahol még vannak magyar középiskolai osztályok, és elhelyezést kínál a két katolikus kollégium. De a szabadkai Tehetséggondozó Gimnáziumban is mindig van székelykevei diák, akár csak Újvidéken, Topolyán, Óbecsén. A székelykevei iskola tanulói tehát a későbbiekben is helytállnak. Csak az a gond, hogy – munkalehetőség híján – az iskoláztatásuk után kevesen térnek vissza a szülőfalujukba. Utánpótlás viszont nincs: a faluban évente negyvenen távoznak az élők sorából és tíz-tizenöt gyerek születik.