2024. március 29., péntek

Írókról, barátaimról1

(fotó: Dormán László)

(fotó: Dormán László)

Szeli Istvánról

Szeli István megkapta a Vajdasági Íróegyesület életműdíját. Az a Szeli István, akit az elmúlt évtizedekben nagyon sokan megismerhettek tanárként, művelődési dolgozóként, társadalmi munkásként, tudományos intézmények alapító tagjaként, örökmozgó csöndes emberként, aki mindig ott volt, ahol a kultúrában fontos dolgok történtek. Sokszor az első sorokban, sokszor a középsőkben, de mindig vállalta azt, amit rábíztak, és amiben értékteremtést látott, és amit vállalt, azt becsületesen végig is csinálta. A szemlélőnek néha az lehetett az érzése, hogy talán túl sokat is vállal, apróságokkal is nagyon lelkiismeretesen foglalkozik, holott jobb lenne, ha csupán az igazán lényeges dolgokra összpontosítana. Most készül egy interjúkötete, vaskos könyvnek ígérkezik, mert sok mondanivalója van a világról, külön erről a mi világunkról, és még vaskosabb lesz a könyv, mert belekerül részletes bio-bibliográfiája is. Itt az egykori apróságok is mintha más dimenziót nyernének, lényeges tartalommal telítődnek, érdemes volt lelkiismeretesen végigcsinálni őket. Mindezért a tevékenységéért időnként elismerésekben részesült, és ez így van rendjén.

Ezúttal azonban az írók adnak díjat, és legyen ez a díj Szeli Istváné, az íróé. Jó könyvek, igényes tanulmányok, pontos kritikai véleményezések sorakoznak életművében.

Tankönyvvel kezdte, a középiskolásoknak írt az irodalomelméletről, és az akkori, az 50-es évek középiskolásai még mindig emlékeznek erre a könyvre, mert megtanította őket megszeretni az irodalmat. Megszerettette ő a felnőttekkel is az irodalmat, mert számára is talán az irodalom a legfontosabb a világon. Megírta a Hajnóczy és a délszlávok, az Utak egymás felé, a Nemzeti irodalom – nemzetiségi irodalom, a Történő történelem, az Erózió ellen című könyveket, hogy csak néhányat említsünk irodalmi és nem irodalmi témákról, de ahogyan megírta, az irodalom a legnemesebb fajtából. Az értekező prózának azt az igényes válfaját műveli, amely nemcsak pontos megfogalmazásával, logikus okfejtésével, hanem szépségével, stílusával is megragadja az olvasót.

Nem tartozik a türelmetlen és a kimondottan harcias írók közé. De amit leír, abban a megértéssel és türelemmel együtt kiéleződhetnek is a dolgok és eszmék, ha erre szükség van. Nagyon fontos ez, mert rólunk ír elsősorban, a mi együttélésünkről és egymásrautaltságunkról, a mi szegény és gazdag világunkról. És mi tudjuk, hogy milyen bonyolult ez a világ, Szeli István és a hozzá hasonló alkotók időnként segítenek eligazodni benne, hogy kevésbé legyünk szegények, és valamivel talán gazdagabbak lehessünk.

Az egykor örökmozgó csöndes ember ma már bottal jár. Nem juthat el mindig oda, ahol fontos dolgok történnek a kultúrában. De az irodalomban jelen van, és kívánjuk, hogy még sokáig jelen maradjon újabb művekkel is.

A díjkiosztás alkalmából Szeli Istvánt, az írót üdvözlöm közöttünk.

 Naplórészlet ajánlással

Csüti és Nikoló… Nem tetszik a cím, árulkodóan nőies, kissé komolytalan, majdnem gyermeteg. Bevallom őszintén, férfisoviniszta vagyok, tehát imádom a nőket (mint nőket), de nem szeretem, ha leveleken kívül mást is írnak, érzelgősségükkel, nyafkaságukkal folyton elárulják magukat, holott az íráshoz megfontolt ráció kívántatik női negédesség nélkül… Tisztelet a kivételnek.

Rozsályi Annamária a kivételek közé tartozik. Pontosan és szabatosan fogalmaz, és mielőtt leírna valamit, alaposan tájékozódik, ami azt jelenti, hogy tájékoztatni is tud, amikor az olvasót a világ-színház körüli fantasztikus utazásaira invitálja. Megbízható kalauza minden korosztálynak. De nem csupán tájékoztat, beszélni és beszéltetni is tud, az utazások érzelmekkel telítettek, a megjelenítés hiteles, a párbeszédek pergőek, helyenként szellemesek, vagyis szépen elhelyezkednek az irodalomnak és a publicisztikának azon a határán, ahol az igényes szöveg olvasmányossá válik.

Nem véletlenül említettem „minden korosztályt”. A Csüti és Nikoló kelendő könyv lehet, talán még a cím sem olyan rossz, mint ahogy első olvasásra tetszik. Érdemes megtámogatni kinyomtatását…

 Gerold László: Egy szem – egy színház2

Jó és hasznos könyvet lehet összeállítani Gerold Lászlónak az Újvidéki Színházban bemutatott előadásokról írt kritikáiból. Többségük ugyan napilapba íródott, alkalmi jellegük tehát nyilvánvaló, de egy pillanatra sem bántó, a szerző ugyanis olyan felkészültséggel és ambícióval írta őket, hogy könnyen kiállják az idő múlását, esszéként, tanulmányként vagy „csupán” tanulságos kritikaként tartós figyelmet érdemelnek. És ami még nagyon fontos: bár tíz év terméséből lettek összeválogatva, jobbára megtartanak egy egységes szintet, méghozzá igen magas szintet, mind a kritikai hozzáállást, mind a megírás módját illetően. Persze az időben szétszórt kritikák és bármilyen más írások kötetbe gyűjtésekor az egységességnek olyan zavaró jegyei is jelentkezhetnek mint bizonyos stiláris megoldások, fordulatok ismétlődése, ami a modorosság veszélyével jár, és ami helyenként Gerold gyűjteményében is észlelhető, szerencsére nem olyan mértékben, hogy szerkesztői intervenciót igényelne.

A kötet megjelentetését a kiadó az Újvidéki Színház fennállásának tizedik évfordulójára tervezi. Egyfajta történelmi visszapillantás is tehát a jubileum alkalmából. Ismerve Gerold mércéit, meglehetősen szigorú történelmi visszapillantás, amely első meglátásra talán megbolygatja a jubileum ünnepélyességét, a tíz éve eredményesen tevékenykedő színház esetében azonban szigorú mércéknek is helyük van a visszaemlékezésekkor. A javasolt könyv törzsanyaga tehát megfelel a kiadó (és a színház) céljainak.

A bevezetővel kapcsolatban már nem ilyen egyszerű és egyértelmű a helyzet. A kiadó két bevezetőt adott recenzióra, az egyiket Guelminó Sándor, a másikat Gerold László írta. Koncepciójában és szándékaiban Guelminó írása tetszik elfogadhatóbbnak. Sajnos a gyakorlatban, megírás közben valahogy elsikkadt a jó szándék és a koncepció is. Felemás szöveg született, amelyben a terjengősség elfedi a lényeget, görcsös erőlködés és felületesség keveredik, más szóval a hevenyészett, kelletlenül elvégzett munkának az íze érződik, és éppen ezért a végeredmény nem méltó sem a szerzőhöz, sem a tervezett könyvhöz.

Gerold Lászlóé igényesebben megírt szöveg, ezt javaslom elfogadásra a kiadónak, de bizonyos módosításokkal: a/ Feleslegesen túlteng a számonkérés az értékek és erények méltatásának rovására. Tízéves színházunk vitathatatlan eredményeivel kétségtelenül rászolgált arra, hogy többet foglalkozzunk sikereivel. b/ Ezeket a sikereket a színház elképesztően mostoha körülmények között érte el. Ezekről is, minden dramatizálás nélkül, feltétlenül szólni kell. c/ Az Újvidéki Színház és az Atelje 212 közötti párhuzam túl szorosan lett megvonva. A javasolt szövegbővítéssel ez is valamelyest feloldható lenne. [d/] A függelék, a pontos adattár csatolását szükségesnek tartom.

Az említett módosításokkal Gerold László könyvét kiadásra javaslom.

(Folytatjuk)

Az író halálának 15. évfordulóján Gion Nándorné szíves hozzájárulásával gép-, illetve kéziratból korábban publikálatlan írásait Kurcz Ádám István közli.