Sokan kérdezik tőlem, hogyan lehet önállóságra és aktivitásra nevelni a mai gyerekeket. A kérdés jogosan merül fel, mert környezetünkben egyre többször vesszük észre, hogy a felnövekvő generáció tagjai csak hevernek a számítógép előtt, vagy kezükben okostelefonjukkal a reggelit is ágyba rendelnék. A kötelezettségekből éppen csak azt végzik el, amit nem tudnak elkerülni, legyen szó házimunkáról vagy iskolai tevékenységről. A sportban és a mozgásban se kifejezetten jeleskednek, nem csoda, hogy ma a gyerekek között is egyre több a túlsúlyos.
Panaszok hangoznak mindenfelől, mert lustaság és motiválatlanság jellemzi az iskolásokat. Úgy tűnik, hogy valami gond van a mai gyerekekkel.
Pedagógusként az a tapasztalatom, hogy az ilyen-olyan problémával hozzám kerülő gyerekek nagy részének súlyos nehézségei vannak valamilyen téren, sokszor épp a családjukban. A szülők nagy része dolgozik reggeltől estig, hogy gondoskodjanak a család ellátásáról, esetleg már valaki a családból külföldön vendégmunkás. Olykor anya is és apa is. Amikor a szülők valamelyike vagy egyikük sem dolgozik, az a munkanélküliség, az iskolázatlanság vagy valamilyen betegség számlájára írható, nem jókedvből választott életforma. A nehézségek, amelyekkel küzdenek egy család tagjai, természetesen megmutatkoznak a gyerekeken is, noha a szülők a legnagyobb jóindulattal próbálják őket megkímélni a problémáktól. Például éppen úgy, hogy az ő dolguk csak a tanulás, az iskolában való helytállás, minden más gondot a szülők megoldanak vagy elrejtenek előle. Van mosott ruha, ebéd, új iskolatáska, néha egy-egy divatos ruhanemű, de a gondokról nem beszél nekik senki. Csak érzik, hogy nincsen épp rendben minden, de semmmi hatással nincsenek a körülöttük lévő dolgokra, és kimondani sem lehet, úgy kell tenni, mintha minden nagyszerű lenne.
Amikor az ember olyan helyzetbe kerül, hogy nem képes megoldani a problémát, akkor egy idő után apátiába esik, depressziós lesz és motiválatlan. Ez vonatkozik a gyerekekre is. A gyerekek egészséges személyiségfejlődéséhez szükség van arra, hogy érettségüknek megfelelő feladatokat kapjanak, amelyeket sikerrel oldanak meg, ezáltal növekszik kompetenciaérzésük, önbizalmuk, készségeik fejlődnek. Nem csupán iskolai feladatokról van szó. A gyerekek a családban alapozzák meg azokat a tulajdonságaikat, amelyek által aktív részesei lehetnek a társadalomnak, megismerik önmagukat, korlátaikat, erényeiket. Felfedezik, hogy minden cselekedetük hatással van másokra, és örömmel tölti el őket, ha maguk körül olyan pozitív változást látnak, amelynek ők is részesei.
A mai gyerekek egy része sem otthon, sem az iskolában nem tapasztalja meg, mit jelent fontosnak lenni abban az értelemben, hogy tehetnek valamit a közösségért, a társukért, a családtagjaikért. Ők nem tapasztalják meg, mit jelent érettségtől függően részt vállalni a gondokban és az örömökben. Azok a gyerekek, aki úgy nőnek fel, hogy van miért felkelniük, mert a családban nem a fejük felett döntenek, hanem velük megbeszélve, ahol az iskolások kimondhatják, hogy ez vagy az a feladat túl nehéz, túl unalmas, vagy máshoz van kedvük éppen, és ez határok között ugyan, de figyelembe vehető, ők megtanulnak bízni magukban, és tudják, hogy értékes, tevékeny részei a közösségüknek.
A tinédzserkori „lustaság” egyébként a hihetetlen hormonváltozásoknak köszönhetően életkori sajátosság is, de jelenthet láthatatlan problémákat is az érintett fiatal életében. Próbáljunk meg segíteni, a hátteret is megnézni, mielőtt zsörtölődnénk miatta!
