2024. április 19., péntek

Az új világvallás

A gazdasági témájú írásokban a központi téma szinte mindig a gazdasági növekedés kérdése. A bennük megfogalmazott gondolatok szerint a növekedés hiánya egyet jelent a katasztrófával. A politikusok is rettegnek a növekedés mindennemű elmaradásától. Számukra ugyanis folyamatosan új választási ciklusok következnek. Tartósan hatalmon maradni általában mindig az tudott, aki növekedést mutatott fel. Az ilyen berögződések miatt a növekedés elmaradása valóban komoly megrázkódtatásokat eredményez. A világgazdaságban lezajlott történések és az elmúlt néhány évtized tapasztalatai azonban arra engednek következtetni, hogy a világgazdaságban a szegénység és a környezet pusztulása növekedéssel nem számolható fel, de még csak meg sem állítható. Ilyen szempontból a hosszú távon is fenntartható növekedés már eleve paradox, kivitelezhetetlen és lehetetlen fogalom. A GDP tükrében mért növekedés azonban elsősorban ugyan mennyiségi, de mellette minőségi elemeket is tartalmaz, ezért nem hasonlítható a matematikában már ismert növekedési modellekhez. A mennyiségi és a minőségi változás azonban nagyban eltér egymástól. A növekedés eredetileg olyan természetes méretváltozást jelent, mely egyesülés, összeolvadás vagy növekedés folytán új anyag hozzáadásával jön létre. Ha valami nő, akkor egyszerűen nagyobb lesz, ha viszont fejlődik, akkor azt jelenti, hogy mássá is válik. Bolygónk ökoszisztémája folyamatosan változik, amire mi azt mondjuk, hogy fejlődik. Nézőpont kérdése lehetne azonban, hogy ma ez fejlődést, vagy inkább leépülést jelent. Növekedésről azonban nem lehet beszélni ebben az értelemben. A fenntartható fejlődésnek ezért csak abban az esetben lehet értelme a gazdaságban, ha ez alatt a továbbiakban növekedés nélküli fejlődést értünk. A globális világgazdaság meglévő alapjainak olyan javulását, melyet az anyag- és energiacsere azonos szintje mellett valósulhatna meg. Egy olyan formában, mely nem lépi túl az ökoszisztéma kimerülőben lévő regenerációs képességét.

MÉGIS LAPOS A FÖLD?

Közgazdászok és politikusok egyaránt a fenntartható fejlődés és a fenntartható növekedés kifejezéseket használják. Úgy beszélnek, mintha a kettő egymással azonos, rokon értelmű kifejezés volna, vagy egyenesen egymásnak a szinonimái. Lényegében azonban a gazdasági tevékenység már a jelenlegi dimenziókban sem tartható fenn. Nemhogy tartósan, de még rövid távon sem. Bolygónk adottságai ugyanis végesek, akkor hogyan lehetne rajta végtelen progressziót megvalósítani.

A múlt század 60-as éveiben még egy olyan hamis illúzió keríthette hatalmába az embereket, hogy a világűr meghódítása és benépesítése hasonló tempóban és folyamatként zajlik majd, mint annak idején Amerikának, majd más kontinenseknek a felfedezése és benépesítése. A későbbi események azonban arra ébresztettek rá bennünket, hogy az ember biológiai korlátai és a megismerés határai feltehetően soha, vagy csak a nagyon-nagyon távoli jövőben teszik lehetővé a világűr tényleges meghódítását és benépesítését. Nem zárható azonban ki, hogy akár már néhány évtizeden belül valamiféle nagy áttörés vagy felfedezés ezt valóban lehetővé teszi. De az ellenkezője valószínűbbnek tűnik most. A realitás valószínűleg annyi, hogy ezen a bolygón kell úgy berendezkednünk, hogy utódainknak is maradjon élőhely.

Az új lapos Föld társaság címmel írt cikkében Albert Bartlet amerikai fizikus 1996-ban kipellengérezte azokat a közgazdászokat, akik szerint a Föld nem gömbölyű, hanem egy végtelen kiterjedésű sík lehet, mert csak azon lehet állandó növekedést megvalósítani. Julian Simonnak, az ismert amerikai közgazdásznak arra a kijelentésére, miszerint legalább 7 millió évre elegendő anyag és energia áll az emberiség rendelkezésére, a közben folyamatosan növekvő népesség ellátására, Bartlet kifejti, hogy ha csupán évi 1 százalékos népességnövekedéssel számolnánk, létszámunk 17 ezer év után akkor is meghaladná az egész világegyetem összes atomjának becsült számát.

AZ ÖKONOMIZMUS

Érdemes idézni az 1925-ben született, így sok mindent megélt, ma már 92 éves John B. Cobb Junior protestáns teológus gondolatait. Szerinte a 20. század nagy vallása az ökonomizmus, ami lényegében a gazdasági növekedésben való feltétlen hitet jelenti. „Az ökonomizmus istene a gazdasági növekedés, legfontosabb szertartása a fogyasztás, teológusai pedig az egyetemeinken tanító közgazdászok” – írja. Szerinte a modern kori közgazdasági viták a legtöbb esetben nem is igazi tudományos dilemmák, hanem hitviták. Cobb szerint, hasonlóan a nagy világvallásokhoz, az ökonomizmus is magába foglalja az üdvösség és megváltás reményét, valamint annak propagálását, tanítását is. A 20. század „szentírása” szerint a gazdasági növekedés vezet el bennünket a paradicsomi állapotokhoz. Hinnünk kell az elvekben és meglátjuk, eljön a mennyei állapot, mellyel egyben megszűnik a szegénység is a Földön. A világpolitikai történések is mutatják, hogy a puszta gazdasági növekedés még nem jelent általános megoldást a társadalmi problémákra.