2024. március 28., csütörtök

Szoros és izgalmas ügetőfutamok

A hétvégén Szerbia–Magyarország hajtótalálkozót tartottak Adán

A Halász József Lovasklub nyolcfutamos nemzetköz ügetőversenyt és hobbi-, illetve parasztlovak részvételével vágtát rendezett vasárnap délután a lóversenypályán, ahol mintegy száz ló versengett a dicsőségért és a pénzdíjakért. A versenynap ügetőfutamai közül a legrangosabb a Szerbia–Magyarország hajtótalálkozó, a 6. Id. Bognár Nándor-emlékverseny és a 8. Joó József-emlékverseny volt.

Az ügetőfutamok egyike (Csincsik Zsolt felvétele)

Az ügetőfutamok egyike (Csincsik Zsolt felvétele)

A hajtótalálkozón négy hazai és öt anyaországi hajtó indult, akik a helyszínen kapott francia tenyészkancákkal versenyeztek a fajta szerbiai tenyészegyesületének a jóvoltából. A magyar színeket Fazekas Imre, Hajnal Tibor, Gosztony Judit, Fazekas Andrea, Kolozsi László és Zolnai Goran képviselte, a szerb színekben pedig Branislav Mukić, Aleksandar Bogdanović, Novica Đorđević és Ivan Mukić indult. A 2100 méteres futamot végül Aleksandar Bogdanović nyerte meg a Cybelle De Tedd nevű kancával, amely 1:18,3 idő alatt futotta le a távot. A második helyen Novica Đorđević végzett a Brume d'Or nevű lóval, a harmadik Fazekas Andrea lett az Blondie De Chenu nevű kancával, a negyedik helyen pedig Fazekas Imre végzett az Anna Milau nevű lóval. A győztes jutalma 360 ezer dinár volt. Az ügetőfutamhoz hozzátartozik, hogy melegítés közben balesetet szenvedett két hajtó, Dejan Katanić és Petar Knekt. Az utóbbi személy súlyosan megsérült, illetve az egyik ló is, sajnos el kellett altatni.

A versenynap másik jelentős futama volt még az Id. Bognár Nándor-emlékverseny, amelyet hatodik alkalommal rendeztek meg. A futamon tizenegy ló indult a sulkyk nyergében ülő hajtókkal. A versenyt Branislav Mukić hajtó

nyert meg a Januskó Szabina tulajdonában lévő Kinder Star nevű lóval, amely 1:23,9 idő alatt teljesítette az 1600 méteres távot. A győztesnek a díjat id. Bognár Nándor családja adta át ifjabb fia, Bognár Tibor vezetésével. A futam érdekessége, hogy a hajtók között versenyzett az emlékverseny névadójának idősebb fia, ifj. Bognár Nándor is, aki ötödik helyen végzett. A részvételéért a Halász József Lovasklub különdíjjal jutalmazta, amelyet Hanák László klubelnök nyújtott át. A harmadik jelentős futam a Joó József-emlékverseny volt, amelyet nyolcadik alkalommal tartottak meg nyolc induló részvételével. A 2100 méteres futamot a Kucor Csaba tulajdonában lévő Rincope Jet nevű ló nyerte meg Zolnai Goran irányításával, 1:18,8-as időeredménnyel. A győztesnek a jutalmat a Joó család adta át.

Hanák László, a Halász József Lovasklub elnöke a versenynap végén elmondta, hogy szép számban volt néző, így a balesetet leszámítva jól sikerült az ügető. Ilyesmi sajnos előfordul versenyek alkalmával.

Az ügetőfutamok győztesei: 1. Pretty Oaks (Berényi László tulajdonos, Dejan Katanić hajtó), 2. Vanita (Tihomir Crnković t., Aleksandar Žiža h.) 3. Kinder Star (Januskó Szabina t., Branislav Mukić h.), 4. Destiny S.G. (Rudi Pejić Tukuljac t., Stana Pejić Tukuljac h.), 5. Ramon Starlight (Marko Jozić t., Miodrag Pantić h.), 6. Rincope Jet (Kucor Csaba t., Zolnai Goran h.), 7. Cybele De Tedd (Aleksandar Bogdanović t. és h.), 8. Protecta Ferm (Branislav Mukić t. és h.).