2024. március 28., csütörtök

Hogy mi van a Majomplacc alatt?!

A héten Adán bejárós színjátszótábort tartanak a kisiskolásoknak Drubina Orsolya szegedi rendező vezetésével

A múlt év után Göblös Csernai Edit tanítónő és Raffai Klára magyartanárnő második alkalommal szervezett Adán egyhetes színjátszó tábort a helyi Cseh Károly Általános Iskola tizenöt helybeli alsós és felsős diákjának, akik az idén is Drubina Orsolya szegedi rendező vezetésével dolgoznak. A fiatalok ezúttal Gimes Dóra Csomótündér című mesekönyvének két története alapján hétfőtől egy kamaradarabot készítenek, amelyet vasárnap 18 órakor mutatnak be Adán, a színházteremben. A darab címe: Hogy mi van a Majomplacc alatt?! A rendező szerint az előadás egy édes-szomorú játék, kicsit színházi nevelési előadás születik belőle, kicsit családterápiával is foglalkozik:

– Ezt a darabot réges-régen láttam Kecskeméten, akkor szerettem bele a szövegbe. A Csomótündér története feldolgozza az egy- vagy kétszülős, illetve az elvált szülős családok történetét. Nagyon kedves és jó minőségű irodalmi szöveg alapján saját improvizációs technikával készítettük az előadást. Azért választottam ezt a témát, mert ez egy nagyon nehéz, lelkileg nagyon megviselő helyzet. Nagyon örültem annak, hogy Adán többnyire egész családokból jöttek a színjátszó gyerekek, de őket is érdekelte és foglalkoztatta ez a téma. És az fontos ebben az egészben, ami köztünk most itt létrejön, hogy mindenki megnyílik, mindenkinek van erről véleménye, és erről sokat beszélgetünk. Ez a mese, a Csomótündér leginkább arról szól, hogy milyen az a helyzet egy kisfiú számára, ha a szülei nem eleve elrendelten egymásnak vannak szánva, hanem véletlenül, egy csomótündér hibája miatt rossz embereket kötözött össze egy életre. Ez egy széttéphetetlen és örök csomó két ember között – főleg, ha egy gyermekük is születik –, amit ugyanakkor szét lehet választani, ha nem két megfelelő ember él együtt, de ez mindig sajogni fog, mindig marad egy kis nyoma ennek a válásnak. Nagyon fontos, hogy ez a történet pontosan arra világít rá, ami talán minden egyes család gyermekében felmerül: az ő hibája-e, hogy ez vele megtörtént. Az előadás létrehozásában rendezőasszisztensként Lányi Nicolette segédkezik, valamint Ábrahám Máté zenész.

A színjátszó tábor munkájában Berec Katinka, Berta Flóra, Csincsik Réka, Dobai Melánia, Fodor Boglárka, Gálik Ádám, Gordos Áron, Lévai Balázs, Lévai Lili, Nagy Dániel, Nagypál Zsófia, Pintér Maja, Szenes Viktor, Tóth Dalma, Világos Balázs vesz részt.

A színjátszó csoport egyik legifjabb tagja Lévai Lili, aki elmondta, hogy nagyon szereti a színjátszást, a rendezőt, az énekeket és a szövegeket. Mindez fontos számára, mert közben kikapcsolódik, hiszen nagyon jó a hangulat és a társaság, amellyel könnyű a munka, mivel segítik egymást. 

Raffai Klára magyartanár kiemelte, hogy a táborozás teljességgel a gyerek javát szolgálja, mivel személyes kapcsolatokat alakítanak ki egymással, közben a saját lelkükbe nézhetnek, valamint megtanulják a szép beszédet is. 

– Az idén második alkalommal szerveztük meg ezt napközijellegű tábort, mivel étkeztetés nincs. Délelőtt kilenc órától délig, illetve délután háromtól este hétig próbázunk a gyerekekkel. Göblös Csernai Edit tanítónővel egy közös álmunk volt, hogy a két csoportot, az alsós és felsős gyerekeket összehozzuk legalább egy darab erejéig, így született meg a tábor ötlete. Úgy gondoltuk azonban, hogy nincs annyi tudásunk, hogy egy ilyen jellegű csoporttal foglalkozzunk, így került a képbe Drubina Orsolya szegedi színházi szakember. A tavalyi tábor nagyon jól sikerült, az előadás nagyon jó volt. Közben már több gyerek is érdeklődött, hogy lesz-e az idén is tábor, így valósult meg az idei tábor.