Nem találnak rajtuk fogást a bulvárlapok

Tihanyi Tóth Csabát a vajdasági magyar tévénézők elsősorban az RTL Klub Barátok közt című, rendkívül népszerű televíziós sorozatának egyik főszereplőjeként ismerik, a Kispiacon nemrégiben megrendezett Nemzetek Főzőversenyén, gyönyörű feleségével, Bognár Ritával karöltve közismert operettek és magyar nóták előadásával nyűgözte le a vendégsereget.

Beszélgetésünk során a népszerű sorozatban nyújtott alakításáról és az operett szeretetéről faggattuk, de olvasóink interjúnkból megtudhatják, hogy a budapesti színművész miképpen is ismerkedett meg feleségével, s milyen romantikus módon is történt a lánykérés.

Lassan két évtizede zajlik az RTL Klub televíziós sorozata lakóinak olykor vicces, olykor boldog, olykor pedig szomorú élete, s az ön által alakított Novák László a kezdetek óta kulcsfigurája a sorozatnak. Nem fél attól, hogy a nézők beskatulyázták ebbe a szerepbe, s adódott-e már olyan pillanat, amikor egy kicsit elege lett az ön által játszott karakterből?

– Én nagyon szeretem játszani ezt a karaktert, aki mindig újabbnál-újabb szituációkba keveredik. Feleségeim vannak, elválok tőlük, új vállalkozásokba kezdek, s olykor időnként pofára is esik az általam alakított hős. Nagyon sokrétűek az ebben a szerepben rejlő lehetőségek, s mivel saját társulatom mellett más színházakban nem vállalok munkát, ezért ettől a beskatulyázástól nem félek. Nagyon örülök annak, hogy engem így ismer az ország, illetve így ismernek a Kárpát-medence magyarok lakta területein. Halála előtt néhány évvel a közelmúltban elhunyt Roger Moore-t, őfelsége titkos ügynökének, James Bondnak a  megformálóját is megkérdezték, hogy mit szól ahhoz, hogy önt az Angyalként és a 007-es ügynökként ismerik, s nem fél-e ettől a skatulyától? Moore ekkor azt válaszolta, hogy ha a pályája úgy alakult volna, hogy Hamlet vagy pedig Lear király címszereplőjeként tartanák számon, akkor az úgy alakult volna. De azért jobban örül annak, hogy inkább az Angyal és a 007-es ügynök megformálójaként tartják őt számon. Lényegében én is ugyanezt tudom mondani: Egy szerep sem ment el mellettem, amit akartam, azt eljátszottam a régi kőszínházas éveimben, most pedig ezt játszom, s kiegészítem ezt az operett-show-kal, amikor is közvetlen kapcsolatba kerülök a nézőkkel. Nekem így teljes az életem, ennek a „skatulyának” meg különösen örülök, mert nem egy nézőket megosztó, szélsőséges figurát alakítok a sorozatban, hanem egy igazán kedves sorozathőst.

Jellemben mennyi közös dolog van az ön személye, illetve a sorozatban megformált karaktere között?

– Külsőleg úgy hasonlítunk egymásra, mint két tojás, habár ennek ellenére a nézők a televízión keresztül sokkal ducibbnak, alacsonyabbnak és idősebbnek látnak annál, mint amennyi vagyok. Belsőleg is vannak hasonlóságok, mert Novák Laci is mindenképpen a tisztesség útját keresi, s ha vannak is stiklik az életében, azokat is igyekszik mielőbb kijavítani. A tisztesség és a becsületesség szempontjából hasonló az én magánéletem is. Egyébként egészen más, de Novák Laci figurája, ha nem is én játszanám, akkor is szimpatikus lenne.

Ön az alapítója a Tihanyi Vándorszínpadnak, amellyel operetteket adnak elő. Nem volt kockázatos belevágni egy olyan műfajba, amely húsz évvel ezelőtt, amikor is a társulat megalakult, még távol állt másodvirágzásától?

– A társulat megalapításakor a kedvenc műfajomat választottam, s nem kellett messzire nyúlnom, mert édesapám a múlt század hatvanas éveiben operettbonviván volt, s én a zene szeretetének a vonzásában nőttem fel. Gyakorlatilag a testvéremmel együtt naponta hallgattuk az operettet. Ezután kőszínházakban különböző zenés darabokban: hol musicalekben, hol pedig operett-előadásokban játszottam. Később a társulat megalapítását követően egyfajta küldetésként vállaltam fel, hogy továbbápolom ennek a hungarikumnak a hagyományát. Azóta pedig, ahogyan a közönség is együtt öregszik velem, különös hangsúlyt fektetek erre a missziómra, s nagy öröm számomra az, hogy Novák Laci miatt az előadásainkra eljönnek azok a gyerekek és a fiatalok is, akik sok esetben más zenéket szeretnek. Ettől függetlenül megnéznek minket és ott is maradnak a műsorainkon. Végighallgatják az általunk előadott operettszerzeményeket, és tetszenek nekik a magyar nóták is. A misszió beteljesüléseként érzem azt, ha a fiatalok megszeretik ezt a műfajt. Amúgy meg az operett manapság egyfajta reneszánszát éli, mert a Fővárosi Operettszínháznak is rengeteg bemutatója van. Sajnos az úgynevezett tuc-tuc zenével (elektronikus tánczene gúnyos elnevezése – a szerző megjegyzése), a lakodalmas zenével, ezekkel a kis hazánkat elborító igénytelen dogokkal nehéz versenyre kelni egy klasszikus hangszerelésű operettel. Viszont nekünk az a dolgunk, hogy mi is nyertesként kerüljünk ki egy-egy műsor után.

Az elmúlt század hetvenes éveiig Magyarországon is töretlen népszerűségnek örvendett, utána viszont mintha eltűnt volna, s csak nemrég kezdte élni ismét a másodvirágzását. Ön szerint miből fakad az operett újbóli népszerűsége?

– Igazából, az egészséges európai társadalmakban mindig is töretlen maradt az operett népszerűsége, s nem volt olyan rétegzene, mint amennyire ez nálunk kialakult. Ennek a kultúrának odakinn más a vezetése. Idehaza a vidéki színházakban szép számban játsszák az operettmuzsikát, s van egy réteg, amely szereti az igényes zenét. Ha pedig az ő gyermekeik és unokáik is szeretni fogják, akkor nem lesz okunk panaszra. Azt pedig, hogy ötven év múlva mi lesz, azt persze én sem tudom, de bízom abban, hogy az operettműfaj nem tűnik majd el.

A Tihanyi Vándorszínpad keretében feleségével, Bognár Ritával együtt lép fel. Valahol azt olvastam, hogy első találkozásuk is igen kalandos volt, s a kezét is maga nemében rendkívül romantikus, egyáltalán nem rendhagyó körülmények közepette kérte meg…

– Nagy öröm volt számomra, hogy hosszú évek után, harmincnégy évesen megtaláltam életem párját. 2002-ben, meghívtak Siófokra, Balaton-szépe választásra, ahol én voltam a zsűri elnöke. Az est elején a színpadra bejött egy gyönyörű műsorvezető, aki egyben a Siófoki Televízió és a Balaton Televízió műsorkészítője és arca is volt. Amint megláttam őt, azt mondtam magamban, hogy Jézus Mária, ez lesz a feleségem! Ő ekkor még nem ismert személyesen, s nem tudta, hogy én ezt így is gondolom, de rövid udvarlás után meggyőztem, hogy számára a legjobb az lesz, ha felköltözik hozzám Budapestre, s a műsoraimat vezeti majd. Ezután kezdett el feleségem énekelni és táncolni tanult, s néhány év múlva a primadonna szerepköröket kezdte betölteni. S ráadásul egy igen attraktív primadonnaként, mert a szubrettszerepeket is ugyanúgy tudta, mint a nagy áriákat. Gondolom, ez Kispiacon látszott is.

És a lánykérés?

– Megismerkedésünk után fél évvel, Felvidéken, a Magas-Tátrában a Csorba-tónak a jegén kértem meg a feleségem kezét. Egy műrózsát elrejtettem a hóba. Amikor arra sétáltunk, szépen havazott, gyönyörű idő volt, s a táj is festői volt. Amikor arra sétáltunk, lenéztem a hóba, s megkérdeztem Ritától, hogy mi is lehet az ott, s nézze meg közelebbről is azt a rózsát. Ő megnézte, a rózsának lehajtható volt a teteje és ebben volt az eljegyzési gyűrű. Gondolom, mondanom sem kell, hogy természetesen igent mondott, s 2004-ben volt a lakodalmunk.

A beszélgetés előtt átböngésztem néhány magyar bulvároldalt, s az az érzésem támadt, hogy amíg számos magyar híresség szinte verseng egymással, hogy ezek főoldalára kerüljön, önök mintha kerülnék ezt a fajta nyilvánosságot. Ön szerint miképpen lehetséges elkerülni az efféle figyelemfelkeltést?

– Azért évente úgy tízszer készítenek rólunk álompár-cikkeket, minden közös ünnepünk kapcsán, s címlapra is kerülünk, de mivel nekünk nincsenek különösebb botrányaink, nem nagyon lehet megtalálni bennünket olyan dolgokkal, ami miatt plusz címlapokat kaphatnánk. Nem csaltam meg, nem derült ki, nem borult ki a bili, nem veszekedtünk, s én sem verekedtem éjszaka a kocsmában..., s még sorolhatnám azokat a dolgokat, amelyekre annyira rákapnak ezek a bulvároldalak.

Ezért rólunk csak a napfényes dolgokat írhatják meg. Az életben egy nagy állandóság van, ez pedig a folytonos változás. Nekünk viszont kivételes életünk van, a feleségemmel az életünk gyakorlatilag változatlan, mert nap mint nap részt veszek a tévésorozat gyártásában, az operettel pedig úgyszintén naponta járjuk a világot. Lényegében semmi más nem történik velünk, s közben élvezzük az életet. Ami különlegesség történt az, hogy megszületett a gyermekünk, akinek nagyon örültünk, s most vele együtt éljük az életünket. Lényegében se feleségemen, sem pedig rajtam nem tudnak olyan fogást találni, ami miatt a bulvárlapok ránk tudnának ugrani. Nem követnek minket paparazzók, s nincs is miért követniük, s ezért békében tudjuk élni az életünket.