2024. március 28., csütörtök

Egységre és szeretetre van ma szükség

A reformáció 500 éve kapcsán rendezett szerbiai központi ünnepségnek adott otthont Maradék
Latorcai Csaba (Ótos András felvétele)

Latorcai Csaba (Ótos András felvétele)

Magyarország kormánya nem mond le a határon túli magyar közösségekről, a maradéki magyarságról, s egyetlen magyar emberről sem, éljen akár tömbben vagy szórványban – jelentette ki beszédében dr. Latorcai Csaba, a magyar Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára Maradékon, a reformáció 500. éve kapcsán megtartott szerbiai központi ünnepségen. Mint közölte, az egyház sorsa összefonódott a nemzet sorsával, a jubileumot ezért ünnepeljük valamennyien határon innen és túl. Latorcai a maradéki ünnepi istentiszteleten tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlő szavait is, aki úgy fogalmazott, hálásak lehetünk a kis egyházi közösségeknek, amiért világítótoronyként mutatnak utat minden egyes lépésünkhöz.

Az istentiszteletet Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke szolgáltatta Halász Dániel maradéki lelkipásztor közreműködésével. A püspök ünnepi prédikációjában a szeretet fontosságát hangsúlyozta, s véleményének adott hangot, hogy a reformáció, bár sokan a szakadással és elválással azonosítják, mégsem ezt a jelentést hordozza, az továbbra is az egységről szól, az isteni ige kapcsán alkotott közösségről, mely kimondja: egy az Úr, egy a hit és egy a keresztség. Nem csupán sötét középkor létezik, mutatott rá, hanem sötét 21. századról is beszélhetünk, ha a kisebbségbe szoruló európai kereszténységre gondolunk. Hozzátette: ma mindennél nagyobb szükség van az egységre és szeretetre.

Pésztor István tartja meg beszédét - A képen Halász Dániel és Pásztor István (Ótos András felvétele)

Pésztor István tartja meg beszédét - A képen Halász Dániel és Pásztor István (Ótos András felvétele)

Az egybegyűlteket Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős magyar államtitkár is levélben üdvözölte. Emlékezetesnek nevezte az évforduló napját Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke. Mint mondta, a hallott bibliai idézetek, megállapítások rámutattak az élet egyszerűségére és arra, milyen akadályok között kell tudnunk megmaradni hosszú idők folyamán. Az elmúlt ötszáz év azonban arról tanúskodik, hogy túl tudtuk élni a nehéz időket, a történelem tehát arra tanít bennünket, hogy az összefogás mindenre képes.

Dr. Németh László, a nagybecskereki katolikus egyházmegye püspöke is elismeréssel szólt a reformáció hozadékairól és közülük három rendkívül fontosat emelt ki: a Szentírás népnyelvre történő fordításának munkáját, mely szélesebb tömegekhez juttatta el a Biblia üzeneteit, a Krisztushoz való visszatérés iránti igény megmutatkozását, továbbá a világi személyek egyházi kérdésekbe történő bekapcsolását.

Maradékon tartották a központi ünnepséget (Ótos András felvétele)

Maradékon tartották a központi ünnepséget (Ótos András felvétele)

Csáti Szabó Lajos, a Horvátországi Magyar Református Kálvini Egyház püspöke arról számolt be, hogy a háborúk alatt harmadával csökkent az ottani magyarság száma, ma 14 ezren vannak, ebből 4 ezren vallják magukat reformátusnak. Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében a bibliafordítások első színhelyeként szólt a szerémségi térségről, s hívta fel a figyelmet a reformációban nagy szerepet játszott itthoni vonatkozások jelentőségére.

Az ünnepi istentiszteletet a reformációt megelevenítő rendezvények, könyvbemutató, filmvetítés, tárlatmegnyitó, templomi koncert követte Maradékon.