2024. április 18., csütörtök

Előnyben az állattenyésztők

Rendkívüli képviselő-testületi ülés a 2017-es mezőgazdasági programról

Szabadka Város képviselő-testülete pénteken megtartotta második rendkívüli ülését, amelynek programjában egy napirendi pont szerepelt, mégpedig a mezőgazdasági földterületek védelmének, rendezésének és használatának 2017. évi programjáról szóló határozat.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Szabadka Város területén 11 kataszteri községben megközelítőleg 90 000 hektár megművelhető földterület található. A most tárgyalt határozat szerint ezen terület jelenlegi állapotában több munkálatot és intézkedést tesz szükségessé: mezei utak kialakítását és építését, a mezőgazdasági földek rendezését, nagyobb birtoktestek kialakítását a telkek önkéntes csoportosításával, öntöző- és vízelvezető-rendszerek létesítését és fenntartását, a mezei utak hálózatának rendezését és karbantartását, az ásványi nyersanyagok kitermelésére, és más, nem állandó jellegű célra használt mezőgazdasági földterület rekultivációját, a megműveletlen területek művelhető mezőgazdasági területekké alakítását, valamint a talaj fizikai, vegyi és biológiai tulajdonságainak feljavítását.

A pénteki ülésen 57 képviselő vett részt. Az egyórás ülésen, mind a hatalmon lévő koalíció, mind az ellenzék soraiból többen felszólaltak az üggyel kapcsolatban. A hatalmi koalíció tagjai üdvözölték a határozatot, amely elmondásuk szerint több szempontból is előrelépést jelent, és többen kihangsúlyozták, hogy az állami tulajdonú földterületek bérbeadása esetében mindenféleképpen pozitívként értékelhető az a döntés, hogy előnyben részesítik az állattenyésztőket, akik így kedvező áron bérelhetik ezen területeket, hisz az állattenyésztés több ágazat fellendülését elősegítheti és a talajminőség javításában is nagy szerepe van. Az ellenzék soraiból a legnagyobb kritikát az váltotta ki, hogy az állami tulajdonú földterületek bérbeadásából származó bevétel nagyságrendekkel kevesebb, mint a korábbi években; emellett az is szóba került a csantavéri gazdák esete nyomán, hogy egyesek a lakóhelyüktől nagy távolságban fekvő földet tudtak csak bérbe venni; továbbá felmerült a kérdés is, hogy egy 2017-re vonatkozó programot miért augusztus végén hoznak meg.

A határozatot az ülés végén 42 igen és 12 nem szavazat mellett elfogadták.

Az állami földterületek bérbeadása kapcsán a hatalmi koalíció és az ellenzék is megegyezett abban, hogy ezeket a földeket több évre kellene bérbe adni, hisz csak így lenne érdeke a bérlőnek, hogy javítsa annak minőségét, és ne történjen meg az, ami jelenleg, hogy aratás óta senki sem gondozza ezeket a területek, így azok a gyomnövények legnagyobb termőterületei lettek.