2024. április 20., szombat

KSH: Többen születtek, de többen is haltak meg

Nőtt a népesség természetes fogyása az első félévben; többen születtek, de többen is haltak meg az előző év azonos időszakával összehasonlítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A közlemény szerint január és június között 43870 gyermek született Magyarországon, 0,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, miközben 69 062-en haltak meg, ami 8,5 százalékkal több a tavalyinál. A természetes fogyás 25 192 fő volt, 5289-el több az egy évvel korábbinál. Ezer lakosra 9,0 élve születés és 14,2 halálozás jutott.

Hozzátették, az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan – most is a tetőző influenzajárvány állhatott.