2024. április 20., szombat

Táncosok Etnopolisban és a Népkörben

Az Interetno fesztivál második napján, szerdán, táncegyüttesek vonultak fel a főtéren és a lettországi táncosok is bemutatkoztak a közönségnek. Aznap este került sor a fesztivál ünnepélyes megnyitójára is, a zsúfoltságig megtelt Népkör MMK nagytermében. A közönséget Miroslava Babić, a város művelődéssel megbízott tanácsosa köszöntötte, aki kitért az Interetno fesztivál tartalmas programjára, majd pedig reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a vendégek kellemes élményekkel térnek vissza a hazájukba és a város jó hírét viszik szerte a világba.

A lettországi táncosok produkciója a téren (Fotó: Gergely Árpád)

A lettországi táncosok produkciója a téren (Fotó: Gergely Árpád)

A szervezők nevében Takács Márta, a Népkör MMK elnöke fordult az egybegyűltekhez. Ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy a fesztivál ezúttal is a tolerancia jegyében zajlik, amely során fontos szerepet kap mások megbecsülése és a saját értékeink ápolása. Köszönetet mondott továbbá a támogatóknak, a fesztivál összes résztvevőjének, a lelkes közönségnek és a szervezőcsapatnak, amely tagjai évről évre kreatív ötletekkel járulnak hozzá a fesztivál sikerességéhez. A külföldi táncegyüttesekhez szólva Takács Márta azt fogalmazta meg, hogy a barátkozás fontos lépés a világharmónia és egyensúly megteremtéséhez.

Az Interetno fesztivált Milovan Ognjanović, a szerbiai CIOFF (Folklórfesztiválok Szövetsége) alelnöke nyitotta meg. Elmondása szerint minden rendezvényt, amely tagja a CIOFF-nak, magas színvonalú szervezés jellemez, de még közülük is kiemelkedik a szabadkai Népkör MMK Interetno fesztiválja, amely évek óta Szerbia legnagyobb nemzetközi folklórfesztiválja. A köszöntőbeszédek után színes táncpanoráma formájában bemutatkoztak a vendégek, a magyarországi, a lettországi, a hondurasi, a chilei, a paraguayi és a mexikói táncegyüttesek.

A Népkör előcsarnokában kivetítőn lehetett kísérni a táncegyüttesek bemutatkozását, de sok érdeklődő még oda sem fért be. Eközben a főtéren felállított világzenei színpadon az ír punkzenét játszó magyarországi Jolly Jackers együttes szórakoztatta a közönséget.

A hondurasi tánccsoport a Népkör színpadán (Fotó: Gergely Árpád)

A hondurasi tánccsoport a Népkör színpadán (Fotó: Gergely Árpád)

A fesztiválozók tegnap is körülnézhettek, hogy mi újság Etnopolisban. A gyerekek az Aranykapuban játszottak, a lazítani vágyók a borutcában és a gasztrofaluban hűsöltek. Délután külföldi táncegyüttesek vonultak ki a főtérre, este pedig a Ravnica zenekar lépett fel. A színes táncpanorámára ezúttal is a Népkör MMK-ban került sor, ugyanitt az esti órákban a fesztiválklub zajlott, amely során koncertet adtak a Junior Music Studio növendékei.

Ma is Etnopolisban, azaz a főtéren, délelőttől estig várja az érdeklődőket a régi mesterségeket bemutató kirakodóvásár, 15 órakor megnyílik az Aranykapu játszóház, 16-kor a babahordozó klub, majd pedig 17 órakor a szegedi Aranygyapjú Társulat bemutatja a Benedek Elek népmeséjén alapuló A tűzmadár című zenés-bábos előadást. A Népkör MMK-ban 16 órakor a vajdasági magyar gyermek néptáncegyüttesek szemléje veszi kezdetét, a több mint háromszáz gyermektáncos pedig 18 órakor kivonul a főtérre, ahol eredményhirdetésre és táncházra kerül sor. Ugyancsak a főtéren, 20 órakor kezdődik a Páva-gála, a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor résztvevőivel.

Az Interetno fesztivál holnap ér véget, a záróceremónia Palicson lesz.