2024. március 28., csütörtök
BIRKÓZÁS – FELNŐTT-VB, PÁRIZS

Kayaalp harmadik vb-aranya

Kedden befejeződött a francia fővárosban zajló felnőtt birkózó-világbajnokság kötöttfogású része, amely arról marad emlékezetes, hogy Riza Kayaalp megszerezte harmadik világbajnoki titulusát 130 kg-ban. A török óriás a döntőben az észt Heiki Nabit verte meg nagy nehezen (2:1), de a többi súlycsoportnak is volt apropója: 59 kg-ban a japán Kenicsiro Fumita diadalmaskodott, így 34 év után ismét van kötöttfogású aranyérme a felkelő nap országának (utoljára Maszaki Eto nyert 57 kg-ban az 1983-as kijevi vb-n), 66 kg-ban a dél-koreai Ryu Han-So második világbajnoki titulusát nyerte meg harmadik vb-fellépésén, 80 kg-ban az Európa-bajnok orosz Sztepan Maryanyan csak bronzérmes lett (nyert az örmény Makszim Manukyan), 130 kg-ban pedig kubai és chilei bronzérem született (Oscar Pino Hinds és Yasmani Acosta Fernandez). A csapatversenyt egyébként Oroszország nyerte meg 46 ponttal a 36 pontos Irán előtt, de el lehet gondolkodni ezen a pontozási rendszeren, mert az említett két nemzetnek egy aranyérme sincs, a harmadik Törökországnak és a hatodik Örményországnak viszont kettő-kettő.

Tegnap már a nők vették át a szőnyegeket, méghozzá az 55, 58, 63 és 75 kg-ban. Minket a legnehezebb súlycsoport érdekelt, mert abban indult a kétszeres U23-as Európa-bajnok Németh Zsanett, de nem sok örömünk volt a versengésében, mert már a nyolcaddöntőben 8:4-re kikapott az érdekes nevű kínaitól, Paliha Palihától, majd ki is esett. Tegnap lépett szőnyegre Galambos Ramóna (55 kg) is, aki szintén a nyolcaddöntőben szenvedett 4:0-ás vereséget az amerikai Becka Anne Leatherstől és szintén kiesett.

Ma a női 48, 53, 60 és 69 kg van műsoron, szerb és magyar induló nem lesz.

Világbajnokság, Párizs, világbajnokok, kötöttfogás, 59 kg: Kenicsiro Fumita (japán). 66 kg: Ryu Han-Soo (koreai). 80 kg: Makszim Manukyan (örmény). 130 kg: Riza Kayaalp (török).