2024. március 29., péntek

Romos épületekből kultúrövezet?

A Kínai negyed (egykori Petar Drapšin gyárnegyed) épületeinek nagy része romos állapotú, legalábbis ezt mutatja az a legújabb felmérés, amelyet független szakértők készítettek el az újvidéki önkormányzat megbízásából.

Az önkormányzat a közelmúltban versenypályázatot írt ki annak érdekében, hogy független szakértők részletes felmérést készítsenek a Kínai negyed infrastruktúrájáról. A szakértői felmérésre azért volt szükség, mert csak így lehet pontos terveket készíteni az egykori gyárnegyed felújítására. A szakértői vizsgálat rámutatott arra, hogy a Kínai negyed objektumainak 71 százaléka nem biztonságos. A „biztonságosabb” épületek közül csak négy mondható „viszonylag” elfogadhatónak, és csak hatról bizonyosodott be az, hogy teljes mértékben biztonságosak és használhatók. Az egykori gyárnegyedben négy olyan objektumot találtak, amelyek nem is szerepelnek a kataszteri hivatal nyilvántartásában, azaz törvénytelenül építették fel őket.

Az akció keretében, a városi tulajdonjogi hivatal adatainak köszönhetően az Újvidék 2021 Alap képviselői a Fabrika egyetemista kultúrközpontban megbeszéléseket folytattak a Kínai negyed épületeinek bérlőivel, így betekintést nyertek azokba a tevékenységekbe, amelyeket a bérelt objektumokban folytatnak.

A Petar Drapšin gyárnegyed összterületének 62 százaléka kihasználatlan, azaz semmiféle tevékenységet sem mutattak ki a felmérések. Az objektumok 21,3 százaléka üresen áll, 23,14 százalékát raktárnak használják, az épületek 8,3 százalékát pedig jogtalanul kisajátították.

Ami a törvényes keretek között működő tevékenységeket illeti, az objektumok 29,6 százalékában kézműves műhelyek működnek, sportaktivitással az objektumok 3,7 százalékában foglalkoznak, a vendéglátóipari tevékenység pedig csupán 2,8 százalékban van jelen.

A 32 kézműves műhely 62,5 százaléka szolgáltatásnyújtással foglalkozik, de egyik ilyen műhelyben sem foglalkoznak régi kézműves mesterséggel, vagy művészeti alkotómunkával. Az objektumok bérlőinek csupán 9,2 százaléka végez kultúrával összefüggésben álló tevékenységet. Érdekes adat, hogy a bérlők túlnyomó többsége férfi, a nyilvántartásban csupán egy hölgybérlő neve szerepel.

Az Újvidék 2021 Alap Divan za širu javnost elnevezéssel közvitát szervez majd a Kínai negyed jövőjével kapcsolatban. A Városi Művelődési Hivatal is hasonló lépésre szánta el magát, ők szakértői fórumot szerveztek, amely a kultúra terén jártas személyek bevonásával próbál lehetőségeket találni az egykori gyárnegyed felújítására, és az Európa Kulturális Fővárosa 2021 cím rendezvénysorozatainak a lebonyolítására. Az első közvitát tegnap tartották meg a Fabrika helyiségeiben, a közvitát ugyanitt megismétlik augusztus 29-én és szeptember 5-én is. A szakértői fórum tanácskozásaira szerdánként, augusztus 23-án, augusztus 30-án és szeptember 6-án kerül majd sor.