2024. március 28., csütörtök

A Vöröskeresztben nyáron is aktívak

A népkonyha novemberben kezdi meg majd újra a működését, de már folyamatban vannak az előkészületek

Az utóbbi időben a topolyai községben nem sikerült ugyan növelni a véradók számát, de már az is nagy eredménynek számít, hogy nem is csökkent az önkéntesek száma.

Az előzetes évi terv szerint a Vöröskereszt községi szervezete rendszeresen szervezi a véradási akciókat. A nyár folyamán egyetlen ilyen önkéntes akció sem maradt el. Ez azért is fontos, mert ilyenkor a nyári időszakban még nagyobb szükség van erre, ugyanis ilyenkor több a közúti baleset, melyek áldozatait sokszor csak úgy tudják megmenteni, ha vért adnak nekik. Ami a véradók számát illeti, a topolyai község országos szinten – a lakosság számát tekintve és ahhoz viszonyítva – mindig is ott volt az élvonalban. A község lakóinak közel 5 százaléka önkéntes véradó, ami nagyon jó eredménynek számít régiós viszonylatokban is. Nagy hangsúlyt fektetnek a nevelésre, az ismeretterjesztésre, már a középiskolákban előadásokat tartanak ennek a humánus cselekedetnek a fontosságáról, hogy a diákok, amikor nagykorúvá válnak, azonnal be tudjanak kapcsolódni az akcióba – mondta Lestár Tibor, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára, amikor a nyári hónapokban folytatott aktivitásaikról érdeklődtünk.

A Vöröskereszt községi szervezete működteti a népkonyhát is a község területén. Novembertől áprilisig mintegy ötvenezer egytálételt osztottak szét. Lestár elmondta, hogy a mögöttünk álló idényben igen jó feltételekkel tudták a kenyeret beszerezni, épen ezért minden felhasználó napi meleg ételt és egy egész kenyeret kaphatott. A következő idényre a kenyér szállítóját közbeszerzési eljárás útján kell kiválasztani, a pályázat most jelent meg. A népkonyha novemberben kezdi meg majd újra a működését, de már most folyamatban vannak az előkészületek. Érkeznek a szállítmányok, az alapvető élelmiszereket már most elraktározzák. A titkár szerint mindenképpen ki kell hangsúlyozni azt is, hogy a népkonyha működtetéséhez jó néhány önkéntes aktivista is hozzájárul. Nemrégiben ezeket az aktivistákat egynapos jutalomkirándulásra vitték. A pacséri termálfürdőben jártak, mert az aktivisták közül sokan hallottak már róla, de még nem sikerült eljutniuk. Nagyon meg voltak elégedve, pozitív élményekkel távoztak és valószínűleg a jövőben is szerveznek majd oda kirándulást az aktivistáknak. A népkonyhát novembertől újra a Vöröskereszt működteti, a tervek szerint a község 17 elosztóhelyén – melyből kettő Topolyán található –, valamint a község hét általános iskolájában osztanak élelmiszert heti négy alkalommal, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken. Lestár azt is elmondta, hogy Topolyán az önkormányzat eddig is jó partnernek bizonyult, és a költségvetésben is külön tételként szerepel a népkonyha támogatása. Így a küszöbön álló télen is biztosított a nehéz körülmények között élők ilyen formában történő támogatása. A titkár azt is elmondta, hogy aki szeretne önkéntes alapon hozzájárulni a Vöröskereszt munkájához, azt szívesen látják, jelentkezni lehet a szervezet székházában.

Lestár azt is elmondta, hogy a szervezetben folyamatosan zajlanak az elsősegély-tanfolyamok is. Az elsősegélycsapatok már februárban megkezdték a felkészülést, a májusban megtartott községi versenyen eldöntötték, melyik csapat képviselheti Topolyát a tartományi és köztársasági versenyeken. Köztársasági szinten az elsősegélyversenyek két ligában zajlanak, és a község csapata évek óta ott van a legjobbak között az első ligában, ami kiemelkedő és figyelemre méltó teljesítménynek számít.