2024. április 19., péntek
Díj a Zentai Magyar Kamaraszínháznak

Lúdas Matyi ma is hős

László Sándor rendező: Az igazán nagy kihívás az volt, hogy az eredeti szöveget állítottuk színpadra

A magyarországi Szarvason, a VI. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon a Zentai Magyar Kamaraszínház Lúdas Matyi című mesejátéka nyerte el a legjobb mesejáték rendezéséért járó díjat. Az előadás rendezőjét, László Sándort kérdeztük Fazekas Mihály 19. század elején írott művének aktualizálásáról.

– Az igazán nagy kihívás az volt számomra, és a munkatársaim, a dramaturg Góli Kornélia és a színészek számára, hogy az eredeti szöveget állítottuk színpadra, nem átdolgozást, nem feldolgozást, nem meglévő szöveget. Jó néhány évvel ezelőtt már egyszer foglalkoztam ezzel a szöveggel: a Tanyaszínházban rendeztem a Lúdas Matyit, de akkor egy átdolgozás került színpadra, most pedig az eredeti, amit igyekeztünk nagyon mai módon megélni, és segíteni a gyerekeknek, a közönségnek abban, hogy ők is meg tudják élni. Azt gondolom, hogy ez sikerült. Voltak bennünk félelmek, hogy nehéz, poros ez a mű, de a szöveg zsenialitása megmutatta, hogy ezek nem voltak megalapozottak, és egy nagyszerű, mai előadás született, amit gyerekek és felnőttek is egyaránt élveznek. Nem kifejezetten csak gyerekeknek, hanem a szülőknek, a nagymamáknak, a nagypapáknak is készült és szól ez az előadás. Az olyan kifejezéseket, amiket ma már nem használunk, főleg a fiatalok nem használnak, és esetleg csak az idősebb korosztály ismeri őket, azokat maguk a karakterek magyarázzák meg az előadásban a közönségnek. Nyilván vicces, játékos formában történik ez, úgyhogy egy nagyon fogyasztható szöveg kerül így a gyerekek elé, és esetleg azokat a szavakat, kifejezéseket, fordulatokat is értik és a magukévá tudják tenni, amiket egyébként olvasva már nehezen tudnának megérteni. Társadalmi ellentétek mindig voltak, vannak és lesznek is, úgyhogy többek között ennek köszönhetően is örök érvényű ez a történet. Nem igazán kell sokat tenni azért, hogy ezek az ellentétek világosak legyenek, inkább azt mondanám, hogy az előadásban benne van a választás lehetősége, hiszen a nézők eldönthetik, hová gondolják az igazságot, hová gondolják a jogosságot. Nyilvánvaló, hogy az elnyomott, a jogaitól megfosztott lesz a hősünk, neki szurkolunk, és ez ebben az előadásban is így van – mondta lapunknak László Sándor, aki a díjról a következőképp nyilatkozott:

– Annak, hogy az előadásunk elnyerte a zsűri és a közönség tetszését, nagyon örülök már csak azért is, mert ez egy fiatal színház, ami nagyon nagy lendülettel indult, és ez a lendület még mindig töretlenül tart, és napról napra bebizonyítja a létjogosultságát. Többek között azt jelenti nekem ez az elismerés, hogy ezek a fiatal színészek és a vezetőjük nem hiába dolgoznak, nem a napot lopják, hanem igenis értelmes és értékes dolgokkal foglalkoznak, alkotnak és teremtenek.

A Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója, Wischer Johann elmondta, nagyon örülnek a díjnak, hiszen színházuk részese a Kárpát-medencei magyarság színházi életének, a Magyar Teátrumi Társaság által rendezett Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon pedig immáron negyedik alkalommal vettek részt.