2024. március 29., péntek

Elkészült az Y elágazás egy újabb szakasza

A szabadkai körgyűrű munkálatait 2019-ben fejezik be – November 21-ére megépül az újvidéki Žeželj-híd

A 10-es közúti folyosón elhelyezkedő szabadkai Y elágazás újabb szakaszát adták át rendeltetésének tegnap. Mint ismeretes, az összesen 24 kilométeres elágazás a kelebiai határátkelőt köti majd össze a Szabadka és Újvidék közötti autóúttal, most a Zombori út és a Topolyai út közötti elágazásokat összekötő öt kilométeres útvonal készült el. Az eddigiekben 6,5 kilométernyi útszakaszt építettek ki.

Az Y elágazásnak köszönhetően több mint 300 000 kamion közlekedik majd Szabadkán kívül (Fotó: Ótos András)

Az Y elágazásnak köszönhetően több mint 300 000 kamion közlekedik majd Szabadkán kívül (Fotó: Ótos András)

A munkálatok már harminc évvel ezelőtt megkezdődtek, hamar abbamaradtak, 2011-ben némi változásokat követően újraindultak, majd pénzhiány következtében 2013-ban ismét elakadtak. A közlekedési, építésügyi és infrastrukturális minisztérium 2016-ban foganatosított újabb konkrét lépéseket annak érdekében, hogy az Y ág létrehozása folytatódni tudjon. A most átadott útszakasz két hónappal a megadott határidő előtt elkészült, a munkálatok fő kivitelezője a szabadkai Vojput, a beruházás értéke ezen a szakaszon 186,3 millió dinár, félmillióval kevesebb a szerződésbe foglalt elsődleges összegnél. Az első, másfél kilométeres kerülőutat, mely 88 millió dinárba került, szintén az idén, márciusban adták át rendeltetésének. Az Y elágazás projektumát az illetékes minisztérium finanszírozza, a beruházásokért a Szerbiai Korridorok közvállalat felel.

A helyszínen Zorana Mihajlović építésügyi tárcavezető meggyőződésének adott hangot, hogy az Y elágazás teljes 24 kilométeres szakasza megépülhet 2019 végére. Mint mondta, számára nem az a lényeges a közlekedési projektumok esetében, hogy ki a kivitelező, hanem az, hogy minőségi munkát végezzenek el a helyszínen és tartsák magukat a megszabott határidőkhöz. Megismételte, hogy nem elégedett minden esetben ezeknek a határidőknek a betartásával, s példaként a 11-es korridoron zajló, Obrenovac és Ub, valamint Lajkovac és Ljig közötti munkálatokat említette, melyeknek kínai kivitelezőjük van. Hozzátette azonban, hogy negatív reakcióját követően a kínai nagykövet is azonnal intézkedett, így a helyzet rendezésére számít.

Mindig nemzetközi pályázatokat írnak ki, így bárki jelentkezhet azokra, nem számít, melyik ország vállalatáról van szó, tette hozzá, s arra emlékeztetett, hogy a bolgár beruházókkal nemrégiben szakították meg az együttműködést, mert hét-nyolc hónapos késéssel teljesítették a szerződéseiket.

A 10-es korridoron, mint közölte, jobb a helyzet, s őszre átadják a Pirot és Dimitrovgrad közötti 31 kilométeres szakaszt is. Az újvidéki Žeželj-híd november 21-ére elkészül, a polgárok hamarosan gyalog is átkelhetnek azon, jelentette be Mihajlović. Három napra lezárják majd a Duna ezen szakaszát a hajózás előtt, megfelelő ugyanis a vízállás ahhoz, hogy az utolsó hídelem is a helyére kerüljön.

ÚJ KÖZBESZERZÉSI PÁLYÁZAT

Az útszakasz átadását követően a sajtónak nyilatkozva Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke azt mondta, még egy lépéssel közelebb kerültünk annak a célnak a megvalósításához, mely mintegy 300 ezer teherautót szeretne Szabadkán kívülre helyezni a körgyűrűnek köszönhetően. Örömmel nyugtázta, hogy az elmúlt másfél év alatt felgyorsultak az építési munkálatok, harminc évig ugyanis többnyire semmi sem történt a kivitelezés terén. Teljesen reálisnak nevezte azt az elvárást, mely szerint az Y elágazásnak teljes egészében készen kell lennie 2019 végére.

– Abban a helyzetben vagyunk, hogy mivel egyéb más nagyberuházásoknál felszabadulnak bizonyos pénzeszközök az idei év folyamán, ezeket a pénzeszközöket átcsoportosítják erre a befektetésre. Ennek köszönhetően szeptemberben kiírják a következő közbeszerzési pályázatot mintegy 500 millió dinár értékben a békovai bekötőúttól a Topolyai és Csantavéri útig haladó szakasz kiépítése céljából. Ezek a munkálatok is befejeződhetnek a következő bő fél év alatt – ismertette a terveket Pásztor.

MEGÁLLAPODÁS A POLGÁROKKAL

A minisztériumot felkeresték azok a polgárok, akik az átadott útszakasz két oldalán földet művelnek, tanyák tulajdonosai. Kern Imre építésügyi, közlekedési és infrastrukturális államtitkár ezeknek a megbeszéléseknek az eredményeiről számolt be, s mint mondta, egy új út fontosnak számít mindenki számára, de sokszor bizonyos megszokott közlekedési lehetőségeket is eltöröl a helyiek esetében.

– Az új utat továbbra is használni tudják majd a gépeikkel a polgárok, még ha az nem is ezt a célt szolgálja eredetileg, tíz ideiglenes feljárót és lejárót létesítettek. Arról is döntés született, hogy megépítik a Pacséri út feletti felüljárót, hogy itt se lássák az infrastrukturális beruházások kárát a polgárok, remélhetőleg 2019-ben ez a gond is rendeződik – magyarázta Kern.

ÉPÜLNEK A FIZETŐKAPUK

Lapunknak arra a kérdésére, hogy mikor készül el a szabadkai fizetőkapu az autóúton, az államtitkár elmondta, pár nap múlva kész lesz a szabadkai déli csomóponthoz közeli kapu, szeptember elsejéig elkészül a csantavéri és a nagyfényi leágazásra helyezett fizetőkapu is, majd nem sokkal ezt követően a bácsfeketehegyi és a szőregi kijárat is, ezt követően még a topolyai és a verbászi kijárat marad hátra. Ezeket nem zárták le az eddigiek során, hiszen sehol sem lehetett volna lehajtani az autóútról Újvidék és Szabadka kivételével. A megfizettetés nem lép azonnal a kapuk kiépítését követően életbe, az a teljes projektum lezárásakor valószínű, ami novemberben következik be.

Az útszakasz átadása során Bogdan Laban, Szabadka polgármestere köszönetet mondott a kormánynak és minden illetékesnek, aki felismerte az Y elágazás gazdasági, fejlődési értelemben vett jelentőségét és hozzájárul a munkálatok gyors kivitelezéséhez.

Nyitókép: Az Y elágazásnak köszönhetően több mint 300 000 kamion közlekedik majd Szabadkán kívül (Fotó: Ótos András)