2024. március 29., péntek

Augusztus 28-tól – szeptember 3-ig

Augusztus 28-ától szeptember harmadikáig tart a nagybecskereki Sörnapok, amelyre félmillió látogatót várnak. A keddi sajtótájékoztatón bejelentették, hogy öt magyarországi város is bemutatkozik a rendezvényen.

A sorrendben 32-ik Sörnapok lesz az eddigi leghosszabb vendéglátó-ipari rendezvény Nagybecskereken. Az elmúlt években ötnapos volt, tavaly hat napig tartott, az ideit pedig egyhetesre tervezték. Nagy hangsúlyt fektetnek a közbiztonságra.
– Bízunk abban, hogy minden rendben zajlik majd. Még nagyobb erőket mozgósítunk a részvevők biztonsága érdekében, mint a korábbi években, még többet teszünk annak érdekében, hogy a nagybecskereki Sörnapok legyen a legbiztonságosabb rendezvény Szerbiában – mondta Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere.
A hatvan év után újjáalakult Nagybecskereki Filharmonikusok az elmúlt két évben kaptak fellépési lehetőséget a Sörnapokon. Az idén tízezer nézőt várnak a város főterére.
– A Nagybecskereki Filharmonikusok Zenekarának az összetétele ez úttal rekord nagyságú lesz és 73 zenésszel lép fel. Korábban a létszám 55-60 között volt. A vendégfellépők pedig a szerbiai tehetségek szemléjének két győztese lesz: Mirna Radulović és Davor Jovanović – mondta Roman Bugar, a Nagybecskereki Filharmonikus Zenekar igazgatója.
Igyekeztek úgy összeállítani a műsort, hogy mindenki megtalálja azt, ami érdekli. A 15 színhelyen több mint ezer fellépő mutatkozik majd be. A hangsúly most is a koncerteken lesz, lesznek sportrendezvények és színelőadások is.
– Az idén első ízben mutatja be a vendéglátó-ipari, gasztronómiai, gazdasági, művelődési kínálatát öt magyarországi város: Békéscsaba, Debrecen, Gyula, Makó és Mórahalom. Először mutatkoznak be nálunk és ez egy elsőrendű esemény lesz – közölte Zoran Ljubotina, a Turisztikai Központ igazgatója. Mint kihangsúlyozta ez alkalomból számos kiemelkedő magyarországi vendéget várnak, ami hozzájárul majd az együttműködés további bővítéséhez.
A nagybecskereki Sörgyár bezárásával, egy évtizeddel ezelőtt egy csaknem három évszázados hagyomány szűnt meg. Annak jelentőségéről és a sörgyártás újraindításának a lehetőségéről tudományos konferenciát tartanak.
Az idei rendezvény ismertebb fellépői között lesz a Bijelo Dugme, a Van Gogh, a Legende, Vlatko Stefanovski, Atomsko Sklonište, Goblini, Marinko és Nikola Rokvić és mások. Az ingyenes sör osztása augusztus 28-én lesz, és nem marad el a hagyományos sörivó verseny sem.