2024. április 20., szombat
TENISZ

Halep sokadik kihagyása

Simona Halep még egy pompás alkalmat kihagyott, hogy a női tenisz világelsője legyen. A román elveszítette Cincinnatiben a döntőt a spanyol Garbine Muguruza ellen, így öt ponttal marad le a ranglista éllovasa, a cseh Karolina Pliškova mögött. Halep a US Openen újabb lehetőséget kaphat, hisz sokkal kevesebb pontot véd, mint a cseh, viszont ott lesznek készenlétben Muguruza és Elina Szvitolina is, akik tavaly New Yorkban a 2. és 3. fordulóban estek ki, vagyis az idén jelentősen növelhetnék pontjaik számát.

Muguruza diadala az idei 2., összesen 5. tornagyőzelme, és az első Észak-Amerikában, amivel feltört a 3. helyre, és csak 530 ponttal marad le az első mögött.

A férfitornát, ami pályafutása 7. serlege, a bolgár Grigor Dimitrov nyerte. A valaha kis Federernek is becézett bolgár első rangos serlegét kaparintotta meg, és ezzel 9. a ranglistán. Újra első, a körülmények közrejátszásának köszönhetően is, Rafael Nadal, akit majd az US Open után esetleg Roger Federer válthat fel, vagy ha serlegnyertes lesz, Andy Murray is visszaveheti a koronát.

Novak Đoković még 5., de három hét múlva biztosan lecsúszik Alexander Zverev mögé, aki Stan Wawrinkát is megelőzi. A többi szerbiai nagyobbára korábbi helyén maradt, kivétel Györe László, aki visszatért a 100-ba.

A nőknél Babos Tímea csúszott le a 66. helyre, míg a szerbiaiak közül csak Aleksandra Krunić javított.

Az új hetet Dušan Lajović nyitotta Winston Salemben győzelemmel. Az ópázovainak nem volt gondja a ciprusi Petrosz Hriszohosszal, és a 2. fordulóban a spanyol Robert Bautistával találkozik. Ugyanott táblára jutott Fucsovics Márton, és az 1. fordulóban az este a lett Ernests Gulbisszal mérkőzött, aki ellen 2:0-ra vezet.

A legújabb ranglisták, férfiak: 1. Nadal 7645, 2. Murray 7150, 3. Federer 7145, 4. Wawrinka 5780, 5. Đoković 5325, 6. A. Zverev 4470, 7. Čilić 4155, 8. Thiem 4030, 9. Dimitrov 3710, 10. Nisikori 3195, 11. Raonić 2870, 12. Tsonga 2690, 13. Goffin 2525, 14. Isner 2425, 15. Bautista 2425, 16. Carreno 2385 pont stb. További szerbiai és magyar helyezettek: 47. Troicki 965, 66. Tipsarević 736, 84. Lajović 637, 99. Györe 551, 111. Krajinović 504, 122. Fucsovics 458, 160. Milojević 357, 167. Balázs 339, 270. Krstin 186, 277. Zekić 177, 286. Petrović 171, 316. Kecmanović 156, 368. Tepavac 119, 467. Nagy 82, 904. Piros 15, 965. Valkusz 12 pont stb. Nők: 1. Ka. Pliškova 6390, 2. Halep 6385, 3. Muguruza 5860, 4. Szvitolina 5650, 5. Wozniacki 5350, 6. Kerber 5146, 7. Konta 4750, 8. Kuznyecova 4410, 9. V. Williams 4216, 10. A. Radwanska 3885, 11. Cibulkova 3580, 12. Osztapenko 3436, 13. Kvitová 3250, 14. Mladenovic 3155, 15. S. Williams 2810, 16. Keys 2343 pont stb. Szerbai és magyar helyezettek: 66. Babos 922, 68. Janković 880, 77. Krunić 766, 143. Gálfi 398, 181. Jorović 306, 184. Stojanović 300, 237. Stollár 219, 252. Radanović 208, 317. Jakšić 145, 323. Bukta 139, 395. Lukács 93, 446. Kostić 73, 465. Udvardy 66, 514. Danilović 54, 584. Marinković 42, 729. Arn 24, 779. Jani 20, 825. Totka 17, 827. Békefi 17, 986. Nagymihály 10 stb.

CINCINNATI. – A férfitorna döntőjében: Dimitrov–Kyrgios 6:3, 7:5, nők, döntő: Muguruza–Halep 6:1, 6:0.

WINSTON-SALEM. – A férfitorna selejtezője döntőjében: Fucsovics–King 6:2, 6:4, 1. forduló: Lajović–Hriszohosz 6:2, 6:3, Monteiro–Dolgopolov 6:3, 6:3, Bagdatisz–Berankis 7:5, 7:5, Kuznyecov–Kicker 7:5, 6:2, Struff–Gombos 7:6, 7:6.

NEW HAVEN. – A női torna 1. fordulójában: Lučić–Kontaveit 6:4, 6:7, 6:3, Cornet–Putinceva 6:0, 6:0.

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. – A női ITF-torna selejtezője 1. fordulójában: Szlyuszar–Békefi 6:4, 6:3.